| ||
Épp az Olé-Olá dallamára készülődtünk az élőlánchoz – amikor kiderült, hogy sehol a rendőrsorfal, szabad a pálya! Ki tudott volna a csábításnak ellenállni? – idézték fel később azok, akik leggyorsabban kapcsoltak, akik – míg kéz a kézben ácsorogtunk az élőlánc felpörgésére várva – a maguk számára is váratlanul, próbaképpen meglökdösték a kordonra feszített takaróvásznat.
Azt hitték, hogy cuki birkák vagyunk, akik beérik egy rutin körtánccal? Körberakják a székeket és hablatyolnak, elvannak, ennyi? Vagy mit gondolhattak, hogy egyáltalán nem álltak sorfalat az építkezés körül? A civilrendőrök mintha felkapták volna a fejüket az „Európai egyesült állatok, jól fogom magam érezni nálatok” ritmusára, de az egyenruhások többsége az eső miatt, vagy csak kicsit lazítva behúzódott a volt tévészékház előtt veszteglő mikrobuszokba, legalábbis onnan kerültek elő, futólépésben – és némileg hüledezve a történtek miatt.
Annyira azért nem vagyunk cukorból, tudhatták volna, de mégsem tudták, nem gyanakodtak, bíztak bennünk, ami kicsit ciki: azt hitték, kiismertek minket, pedig épp fordítva.
| ||
Mire előkerültek, már feltárult, mint Óz paravánja mögött, a nagy semmi, kicsit rendetlenül, szétszórva hagyott szerszámok közül egy munkás nézett ránk meglepetten bentről, vagyis már nem volt benn és kinn, úgyhogy a nyílt színen kicsit még pakolászott, aztán szem elől vesztettük. Hirtelen felállt a rendőrsorfal is, minden a helyére került: igazoltatták azt a néhány embert, akiket a nyomozók lecsekkoltak. Mindent láttak, de valahogy lefagytak. Két kamerával vették az egészet, a HírTv viszont, bi-bi-bííí, lemaradt a hetek óta várt eseményről, feladták, pedig már kezdtük megszokni mi is őket. A sorainkban. Álhírtévé, ahogy az előző napok egyik szónoka, Karsai László mondta.
| ||
Nem szivárgott ki semmi; nem terveztünk előre, alkalom szülte a tolvajt meg a spontaneitás.
Délelőtt a történészek konferenciáján (MTA) felszólaló Mécs Imrét a tüntetők egy része elkísérte, este Magyar Fruzsina a Szabadság téren is felolvasta a beszédét, miután sikeres akciózásunkat a szokásos élőlánccal megfejeltük.
Az Európai Unió himnusza, azaz Beethoven Örömódája alatt lecövekelünk, farkasszemet nézünk a rendőrökkel, akik tegnap biztos nem kaptak dicséretet – bár a kordon helyreállítása egy karmozdulatba tellett nekik, de akkor is: mulasztás történt, keresik majd a felelősöket.
| ||
Bónuszként Szaki bácsi, a kordonbontók brigádvezetője pikk-pakk fenntermett az emlékmű falán, melle előtt kifeszített lobogó, rajta a kedvenc orbánozása: saját szlogen. Két és fél méter magasból nézett le a rendőrökre, mind tudtuk, polgári engedetlenkedik éppen, az neki joga, sőt kötelessége, ezt már a rendőrök nálunk is jobban tudják, mintha fogott volna rajtuk valamit a hetek óta tartó civil- és történelmi gyorstalpaló. Igazoltatnak, beidéznek – és akkor mi van? Szaki bácsit senki ne nézze gyereknek, tudja, mit csinál.
