A magyar állam illetékeseinek öt év múltán sikerült előkaparniuk valahonnan azt a kétoldalú megállapodást, amellyel megakadályozható, hogy a horvátok a Dráva közös érdekű szakaszán a folyó elterelésével vízlépcsőt építsenek.
A zágrábi kormány 1992-ben elhatározta, hogy a Dráva horvát - ám közös érdekűnek nyilvánított - szakaszán, Novo Virjénél vízerőművet épít. A tervezett vízlépcső létesítményei 30 km hosszan húzódnának, és káros hatásai a folyó magyar szakaszának (természetvédelmi oltalom alatt álló) életét is átszabnák. A Dráva felső szakaszán
van már 23 vízi erőmű,
míg a Murán tizenöt. A jelentős duzzasztást igénylő új síkvidéki erőmű megépítése a két ország civil környezetvédői és a magyar természetvédelmi hatóságok véleménye szerint is óriási gyomrost jelentene az rtilos és Barcs között - Európában most még egyedülálló módon - szabályozatlanul kanyargó, felbecsülhetetlen ökológiai értékű szakasznak. A komplexumnak ugyanis része egy 25 km hosszan a határ másik oldalán futó, aszfaltbeton falú tározómedence, amely gyakorlatilag élettelen ipari létesítménnyé degradálná a kivételes biológiai változatosságot mutató folyórészt. Az erőművön átáramló víz egy úgynevezett alvízcsatornában folytatná útját, és csak öt km-rel lejjebb érkezne vissza a Drávába: ez gyakorlatilag a folyó elterelésével egyenlő, hiszen az eredeti mederben csekély mennyiségű víz csordogálna. Ha megépül Novo Virje, búcsút lehet venni a tájképtől és több őshonos fajtól is: a hazánkban kizárólag a tervezett vízlépcső alatti kavicszátonyokon fészkelő kis csér élőhelyének megsemmisítésével Magyarországról, a drávai kérész kipusztulásával pedig a Földről tűnne el végleg egy faj, továbbá az Európai Élőhelyvédelmi Irányelvben szereplő több halféle felett is megkondulna a vészharang.
A horvátok ún. hatásvizsgálati bizottsága 2000-ben lényegében elfogadhatónak találta a beruházás tervét, és az erőmű alatti szakaszon a medermélyülés kiküszöbölésére tervezett újabb három vízerőmű már a Horvát Nemzeti Területrendezési Tervben is szerepel.
Novo Virje egy Barcs méretű (12 ezer lakos) települést táplálna árammal. Az állam magántőkéből valósítaná meg a projektet, a beruházó Horvát Erőműtervező Vállalat azonban még nem talált senkit, aki kicsengette volna a mai áron körülbelül 500 millió eurót. A létesítmény finanszírozását korábban több nagy pénzintézettel, illetve a becsődölt Enronnal is hírbe hozták: a horvátországi projektekhez tőkét lekötni próbáló, hamburgi székhelyű Croatian Investment Company tájékoztatása szerint a beruházó képviseletében jelenleg brit, svájci, izraeli, osztrák,
sőt magyar befektetőkkel is
tárgyalnak, ám egyelőre nincs megállapodás. Az esetleges érdeklődő befektetőket a több szempontból is érintett magyar állam eddigi reakciói bizonyosan nem riasztották el. Kormányszerveink az úgynevezett espooi egyezmény rendelkezéseinek életbe léptetését kérték. A nemzetközi szerződés értelmében Magyarország mint hatásviselő fél jogosult megismerni a projekt részletes terveit, véleményezheti az elkészített hatásvizsgálati elemzést - de a megvalósításról nem dönthet, legfeljebb egy szándéknyilatkozatot és elvárásait fogalmazhatja meg. A hivatalos magyar álláspontot egy 1999. márciusi kormányhatározat rögzítette, miszerint hazánk nem ért egyet vízerőmű építésével, ragaszkodik az espooi eljárás lefolytatásához, és részt kíván venni a horvát fél környezeti hatásvizsgálati eljárásában. Jövő-menő környezetvédelmi minisztereink rendre odanyilatkoztak ugyan, hogy nem szeretnének vízlépcsőt a Drávára (Medgyessy Péter miniszterelnök-jelöltként ugyancsak ezt mondta), de közben a magyar vízügyi és közlekedési tárca a két ország területén futószakaszra, Novo Virje alá hajóút-fejlesztési tervet dolgozott ki. Ehhez vagy gátak közé kellett volna szorítani a folyót és kimélyíteni a medret, vagy meg kellett volna építeni a horvát és magyar hosszú távú tervekben egyaránt szereplő alsó vízlépcsőt is, amely 43 km hosszan duzzasztotta volna fel a Drávát. Szakértők szerint ez Európa legnagyobb, még viszonylag természetes állapotú folyami tájának halálát jelentette volna.
A kormány meglehetősen ellentmondásosan állt a kérdéshez: nem akart vízlépcsőt a Drávára, de hagyta, hogy a horvátok évekig gyártsák a hatásvizsgálatokat (talán meg akart győződni igazáról, talán nem akarta kerek perec elutasítani a horvátokat, talán nem tudta, pontosan mit akar, talán egyszerűen töketlen volt), és nem jelentett be vétót. Pedig léteztek jogforrások, amelyek a folyó eltereléséhez vagy az erőmű megépítéséhez feltételként szabják a magyar fél szerződéses akaratát. A Magyar Népköztársaság kormánya és a Jugoszláv Szocialista Köztársaság között még 1990-ben életbe lépett zágrábi egyezmény kimondja: a szerződő felek a Dráva folyó közös érdekű szakaszát vízlépcsők építésével hasznosítják, de leszögezi, hogy az egyes vízlépcsők megvalósítására külön egyezményeket kell kötni. Ennél általánosabban fogalmaz a Pécsett 1994-ben, teljesen más célból született horvát-magyar vízgazdálkodási együttműködési megállapodás: e szerint csak a felek konszenzusa esetén lehet új vízlépcsőt építeni.
Mire a Védegylet jogászai - Jánossy András független szakértő segítségével - idáig jutottak, végképp nem értették, miért nem húzza elő a pakliból a kormány a zágrábi adut, ezért a Külügyminisztériumnál próbálták megtudakolni, felmondta-e időközben valamelyik fél a jogelődje által ratifikált egyezséget. A külügy tájékoztatása szerint a nevezett kétoldalú megállapodást azóta nem alkalmazták, de vissza sem vonták - így az érvényesnek tekinthető.
"Ezek után felhívtuk a környezetvédelmi minisztérium figyelmét arra, hogy a jövőben erre is hivatkozhatnak" - mondta a Narancsnak Kajner Péter, a Védegylet munkatársa. A Dráva Szövetség, a Nimfea Természetvédelmi Egyesület, a Védegylet és a WWF Magyarország decemberben írásban juttatta el véleményét a magyar kormányhoz a Drávára tervezett Novo Virje-i vízerőműről, ahol a fentiek tudatában külön kérték a kormányzatot: amennyiben valóban nem akar vízlépcsőt látni a Dráván, akkor legyen szíves a rendelkezésére álló összes jogi eszközt bevetni ennek érdekében. Röviddel később aláírásgyűjtés indult a folyóért.
Az espooi eljárás lezárulásának idejére időzített civil lobbizás nem maradt eredménytelen. Részben a környezetvédők nyomására készült el a napokban a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumban (KVVM) a magyar fél jogi álláspontját taglaló anyag, amelynek konklúziója már a zágrábi egyezmény rendelkezéseit is figyelembe veszi. "E szerint külön szerződés nélkül jogszerűen nem lehet felépíteni a Novo Virje-i vízerőművet" - nyilatkozta a Narancsnak Erdey György, a KVVM jogi helyettes államtitkára (aki egyben a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszerről folyó magyar-szlovák tárgyalásokon a hazai küldöttséget vezető kormánymeghatalmazott). A tárca hétfői sajtóközleményében azt is kilátásba helyezi, hogy ha a horvát fél mindezt figyelmen kívül hagyná, nemzetközi döntőbizottsághoz fordul.
A magyar fél álláspontja immár világos, azt azonban csak találgathatjuk, hogy mit szólnak ehhez a horvátok, akik tavaly ősszel a Barcson tartott közmeghallgatáson udvariasan azt mondták: nem akarják mindenképpen ránk erőltetni a beruházást.
Linder Bálint
