A baj persze ott kezdődött, amikor honfitársaink jó pár évvel ezelőtt bedőltek a hivatalos helyről érkező forró biztatásnak, s az addig használtgumicsizma-, rőzse- és dorogi brikett-bázisú tüzelőrendszereiket átállították földgázalapúra, elvégre a szovjet nyersanyag olcsó és per definitionem kimeríthetetlen. Ez, mint már tudjuk, nem így van, ami az idő előrehaladtával mind kínosabban érintette a magyarországi felhasználókat, no és az ármeghatározást magának vindikáló mindenkori kormányzatot. Mert a kormányok politikai hovatartozásuktól függetlenül rendre irtóznak attól, hogy óvatlan áremelésekkel ingereljék potenciális választóikat.
Mennyi
Idén különösen élessé vált mindez, hiszen - mint Hónig Pétertől, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkárától tudjuk - már vagy két éve nem volt gázáremelés, hacsak a tavalyi tarifarendezést nem számítjuk annak, ami szintén növelte a fogyasztók terheit. A gáztörvény szerint minden év július elsején kell emelni az árat; ennek meghatározására létezik ama bizonyos gázárképlet: ez főleg azt veszi tekintetbe, hogy az érintett hazai óriás, a Mol Rt. hangsúlyozottan auditált bevételei és kiadásai alapján megkapja a garantált 8 százalékos, eszközarányos nyereséget. Mellesleg, a múltat s a jövőt egyaránt tekintve (retrospekció plusz iteráció), számol az importárral is: "természetesen" csak részben, elvégre a fogyasztás egyharmada honi gázmezőkről származik - az pedig kormányzati értékelés szerint szinte ingyen van. A világ-piaci gázár viszont szorosan - bár némi késéssel - követi a kőolajárak alakulását. A Magyar Energia Hivatal ez alapján számol, oszt és szoroz, majd kidobja az eredményt, melyet a kormány - a javaslattevő Miniszterelnöki Hivatal és az ármegállapító hatóság, a Gazdasági Minisztérium - mérlegel és egyéb szempontok (például az infláció alakulásának) figyelembevételével akceptál.
Vagy, mint jelen esetben, inkább mégsem akceptál.
Harminc
A Mol Rt. már jó előre közölte, hogy számításai szerint 30-40 százalékos gázáremelés lenne indokolt, és aki más eredményre jutott, az legalábbis rosszul kalkulált, és nagy veszteséget okoz a Mol gázüzletágának. A veszteség - a kormány által meghatározott 12 százalékos emelési mértéket figyelembe véve - mínusz 70-100 milliárd forintot jelentene a Molnak. A társaság számításait más piaci elemzők is megerősítik.
Mindez kevéssé érdekelte az Orbán-kormányt, amely a 12 százalékos emelés kapcsán sietett leszögezni: ez éves szinten csak 6 százalékot jelent (nem tudni, ezek után miért nem szilveszterkor emelik az árakat; ez az adott évre, ugye, csak csekély hatással lenne, s az ember másnap úgyis új életet kezd). Még viccesebbek voltak a kormánydöntést magyarázó és a Mol-reakciókat bíráló hivatalos kommentárok: Borókai Gábor kormányszóvivő szerint a kormány már januárban rögzítette, hogy semminek sem emelkedhet hat százaléknál jobban az ára (már ha az áralakulásba egyáltalán beleszólhatnak), mert hogy ez kell az infláció szinten tartásához. Az energiaárak világpiaci alakulása ennek értelmében arról tanúskodik, hogy a nemzetközi piaci szereplők kifejezetten felelőtlenül viselkednek, s rendre elfelejtik figyelembe venni a magyar antiinflációs politika célkitűzéseit.
Mi harminc?
Ugyanekkor megtudhattuk azt is, hogy a Gazdasági Versenyhivatal a közeljövőben versenyfelügyeleti vizsgálatot indít a Molnál: az olajtársaság ugyanis helyzeti előnyben van a hazai piacon, minek eredményeképpen extraprofitra tesz szert (ez már Rosa Luxemburg szerint is helytelen, sőt káros imperialista szokás), ennek mértéke viszont nem lehet több 30 százaléknál (hogy miért, és egyáltalán minek a mije ez a harminc, azt ne kérdezze senki), különben visszaél erőfölényével; és a jelek szerint az sem zavarja a kabinetet, hogy e visszaélést a versenyhivatalnak a Mol árpolitikájáról elkészített - és a kormányülés elé tárt - elemzése egyáltalán nem igazolta.
A versenyhivatal, mivel a kormány csak nem hagyja békén Mol-ügyben, új módszereket is be kíván vetni ama célból, hogy a Mol sokat bírált üzemanyag-árképzési taktikáját leleplezze: szimulált piaci verseny körülményei között megállapítja, hogy mennyi is lenne a reális ár (mintha pont ezzel foglalkozott volna a boldogult emlékű tervhivatal is), s külföldi kollégáikkal együttműködve megvizsgálná: miként lehetséges, hogy a Mol és az OMV árai kísértetiesen együtt mozognak.
Mi mennyi?
A kormánydöntésnek azután két konkrét és megfogható következménye is támadt: egyrészt lemondott Csák János, az ambiciózus Mol-elnök (az ő terveiről és elképzeléseiről lásd: A nagyobbak felporszívózzák őket, Magyar Narancs, 2000. május 4.), másrészt a Mol kezdeményezte a gázár felülvizsgálatát a Magyar Energia Hivatalnál. (A hivatal szíves közlése szerint hétfőig hivatalos formában nem jutott el hozzájuk semmilyen felülvizsgálati kérelem.) S ez még nem minden: a Mol Rt. igazgatósága első felháborodásában jogi lépéseket helyezett kilátásba a társaság alkotmányos jogainak és kártérítési igényeinek érvényesítésére; azaz gyakorlatilag perrel fenyegette meg a magyar államot, amely az ÁPV Rt.-n keresztül 25 százalékban tulajdonosa is az olajcégnek.
Befolyásos kormánytényezők erre újabb meglepő bejelentésekkel reagáltak: Borókai Gábor kormányszóvivő értetlenségének adott hangot amiatt, hogy a Mol miért nem reagált ama régi és igen kedvező ajánlatra, mely szerint az állam visszavásárolná a gázüzletágat. Ez sok elemzőt megdöbbentett, elvégre egy ilyen mértékben veszteséges üzletrész átvétele rövid és hosszú távon egyaránt óriási pénzeket venne ki az adófizetők zsebéből (különösen, ha az állam tulajdonosként is az eddigi árképzési technikát alkalmazná). Ráadásul nem biztos, hogy a Mol Rt. belemenne az üzletbe, elvégre a világpiaci gázárra való áttérés után már nem is lenne oly rossz a gázzal való foglalatosság. De hát mindegy is: a Molnál állították, hogy Borókai nem mondott igazat, a kormány eddig még nem jelentett be vásárlási szándékot, hacsak Borókai megnyilatkozását nem tekintjük annak. A vásárlási szándék komolyságáról és felettébb hasznos voltáról amúgy az államnak meg kellene győznie valamennyi tulajdonostársát is, amelyeknek aligha tetszene ez az ötlet, mint ahogyan nincsenek elragadtatva a kormány eddigi húzásaitól sem, vélték piaci elemzők - de megint naivak voltak.
Mi, magyarok
A magyarázatok egy egészen sajátos köre kötődik Matolcsy György gazdasági miniszter nevéhez: szerinte már az sem igaz, hogy a 12 százalékos áremelés komoly károkat okozna a Mol-nak, elvégre ez az üzletág csak egy része egy amúgy rendkívül nyereséges üzletnek. És hát maga a gázüzletág sem olyan veszteséges, hiszen a felhasznált földgáz egy jó része itthonról származik, nem kell az oroszoktól megvenni (az ilyenkor nem merül fel, hogy a világpiacon a hazai is annyiba kerülne, mint az orosz). Matolcsy szólt arról is, hogy a jelenlegi kormány megkezdte a kitörést a világpiac által irányított gazdaságpolitika bűvköréből, s most beindult az önrendelkezés folyamata, s így - tehetnénk hozzá - az ember a szükségszerűség birodalmából lassan elérkezhet a szabadság honába. Ezzel egybehangzóan nyilatkozott Orbán Viktor miniszterelnök is, mintegy értelmet adva minden szenvedésnek. A hannoveri nemzetközi vásár alkalmából hétfőn megerősítette: a) az állam továbbra is meg kívánja venni a Moltól a gázüzletet, kerül, amibe kerül; b) teszi ezt annak tudatában, hogy a Mol-vezetők hazudnak, azaz a gázüzletág korántsem veszteséges; c) jövőre sem tűri el, hogy holmi liberalizált piaci árakra hivatkozva packázzanak a fogyasztókkal, különösen, ha d) a szolgáltató monopolhelyzetben működik, amikor nincs is versenyhelyzet, se piaci viszonyok, csak néma, döbbent csönd.
Áztatás, de minek
A voluntarizmussal párosuló szubjektivizmus (melyet oly sokszor vágott a Pravda a szegény, bukott Hruscsov fejéhez) ilyen tömény mennyiségben mindenesetre riasztóan hatott a befektetőkre, így azután a Mol-részvények árfolyama elébb zuhanni kezdett, majd megállt, és úgy maradt. A regionális multi rosszindulatú felvásárlásától állítólag nem kell tartani, a nagybani vásárlójelöltnek ugyanis mindenképpen fel kellene fednie kilétét, meg egyeztetnie is kellene az állammal, ami a miénk.
Az állam persze már így is jól betett a részben általa tulajdonolt cégnek, meg a korábban mit sem sejtő Mol-részvényeseknek. Így azután számos befektetési tanácsadó már most is azt javasolja ügyfeleinek, hogy ne vásároljanak olyan vállalat papírjaiból, amelynek működésébe a magyar állam is beleszólhat.
Barotányi Zoltán
