Kormányzati föllépés a nagy üzlethálózatokkal szemben - Nagy szavak, szerény tettek

  • Tamás Gábor
  • 2010. július 1.

Belpol

Nem kevés kockázatot vállal a kormány, ha valóban és érdemi eszközökkel beszáll abba az évek óta tartó háborúba, amely a magyarországi beszállítók (zömmel élelmiszer-termelők) és a "nagy felvásárlási kereskedelmi egységek", vagyis az üzletláncok között folyik.
Nem kevés kockázatot vállal a kormány, ha valóban és érdemi eszközökkel beszáll abba az évek óta tartó háborúba, amely a magyarországi beszállítók (zömmel élelmiszer-termelők) és a "nagy felvásárlási kereskedelmi egységek", vagyis az üzletláncok között folyik.

A hazai beszállítók sokszor hangoztatott - és jogosnak látszó - panasza szerint a láncok a törvényi tiltás ellenére durván visszaélnek erőfölényükkel, és a feldolgozók még az önköltségüket sem tudják érvényesíteni. A felvásárlók szerint viszont a különböző beszállítói visszatérítések (amelyek a feldolgozók bevételeit valóban csökkentik) rendszere mögött egyrészt valódi marketing és egyéb szolgáltatások állnak, másrészt "valódi ár" alatt nem a magyar ipar önköltségeit, hanem a nemzetközi piac szintjeit kell érteni. A hazai iparosok azonban úgy vélik, egyszerűen a jövedelem megoszlása igazságtalan: százmilliárdos nyereség ott, veszteség itt. A láncok erre azt mondják: a rendkívül éles belső és nemzetközi piaci verseny az ő mozgásterüket is erősen behatárolja, és e harcban egyetlen döntőbíró hoz ítéletet: a pénzét számolgató vásárló.

Kossuth tér felel neki

Márpedig a sajátos állóháborúval a fogyasztók eddig nem jártak rosszul, hiszen az inflációt már jó ideje nem a mindennapos vásárlások kiskereskedelmi árai gerjesztik. A kormányzati kockázat lényege éppen az, hogy ha e páros tánc sajátos rendjét kívülről megbontja, akkor az árak könnyen emelkedésnek indulhatnak. A feldolgozók szerint ez nem lenne nagy baj. Le is írták, miért nem: "Elfogadhatatlan az az álláspont, amelynek értelmében alapvető érdek az alacsony élelmiszerár, amit a kereskedelmi láncok külföldön előállított termékek behozatalával és azoknak a hazai előállítású élelmiszerekétől eltérő árazási technikájával idéznek elő. Ez a gyakorlat a fogyasztó szemléletét az ár-érték arányos szemlélettől a pusztán az árak alapján való döntéshozatal felé fordítja. Azonban meggyőződésünk szerint a fogyasztó a reális, a termelési költségekkel arányos árú, jó minőségű, biztonságos élelmiszerhez való hozzájutásban érdekelt, amellyel a hazai munkahelyek megtartását is elősegíti."

Az idézett szöveg abban a májusi levélben olvasható, amelyet az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) küldött a hatalomba készülő új kormányerőnek. A dokumentum szerint a tartósan veszteséges állapotba sodródott feldolgozóipar a legfontosabb láncszem az agrárágazati alapanyag-termelés és a mindennapi fogyasztás között, s mint ilyennek kiemelt a gazdaságpolitikai szerepe - támogatása tehát fontos gazdaságstratégiai érdek. És a védelme is - főként és elsősorban az import ellen, amelynek fő generálói a forgalmat Magyarországon is uraló élelmiszerláncok, a maguk "olcsóságra törekvésével". Ez az a káros jelenség, amely a fogyasztó szemléletét a "puszta árak alapján való döntéshozatal felé fordítja".

A feldolgozói segélykiáltásra a Kossuth tér gyorsan felelt. Az egyelőre kevés konkrétumot említő fideszes agrárprogramban helyet kapott az a célkitűzés, amely szerint a nagy üzletláncok kereskedelmi gyakorlatát a korábbinál szigorúbban ellenőrizni kell, s ezzel párhuzamosan ki kell alakítani az élelmiszerek "helybeli", közvetlen értékesítésének alternatív szervezeti rendszerét is.

Amúgy bőven találhat okot az, aki a hazai nagykereskedelmi láncok mindennapos gyakorlata ellen akar föllépni. A GfK Piackutató 2009-es adata szerint a magyar forgalom 84 százalékát uraló hiper- és szupermarketek, diszkont- és úgynevezett kisláncüzleteket működtető kereskedelmi formák tulajdonosai minden regula, tiltás ellenére olyan feltételeket fogadtathatnak el a beszállítóikkal, amilyeneket csak akarnak. Panasz esetén egyszerűen kilistázzák a jogaival babrálgató partnert, mert jön helyette tíz másik. Napilapos információk szerint a január 1-jétől megszigorított beszállítói jogszabály (a beszállítókkal szembeni tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvény) paragrafusai alig érvényesülnek a gyakorlatban. Az ÉFOSZ bizalmas információgyűjtésbe kezdett emiatt, s tagjainak visszajelzéseiből az derült ki, hogy bár a nagy forgalmú kereskedelmi láncok formailag igyekeznek betartani a jogszabályokat, valójában továbbra is bármit megtehetnek. Hiába rögzíti például a jog, hogy harmincnapos a fizetési határidő, a magát "hazai üzletláncként" hirdető CBA egy belső utasításra hivatkozva erre még rászámolhat további harmincnapos, úgynevezett türelmi időszakot is, sőt bizonyos hosszú forgalmi ciklusú termékeknél a kontraktust úgy is kiegészíthetik, hogy 85 napos késedelmi időn belül a beszállító nem emelhet kifogást. Általános módszernek látszik, hogy a láncok olyan szolgáltatásért is kérnek árvisszatérítést, ami mögött valós tartalom nincs, vagy csak alig van.

Olvasatok

A módszerek változatosak. Az említett CBA például tavaly hatmilliót kért partnereitől kapcsolatépítő "nemzetközi vásár" rendezésére, ami a valóságban egy kétnapos domonyvölgyi ankét volt. A Spar "hálózatépítés" címén kér pluszpénzeket, illetve engedményeket beszállítóitól (miután tavaly átvette a Plusz üzletláncot), sőt az egyik édességgyártó szerint időnként az árut is visszaveteti, míg mások az elvileg immár tiltott "készleten tartásért" állítanak ki külön számlát. Az Auchan a vásárlóikártya-rendszer működtetéséhez kér külön pénzt.

Az árlenyomás általános jelenség. A sajtóban megjelentek alapján mindezek miatt az ÉFOSZ feljelentést készül tenni az üzletláncok ellen a jog betartását felügyelő Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalnál, de utolsó információink szerint a kormány gyakorlati lépéseire számítva egyelőre vár még ezzel. Más magyarázat szerint azonban más oka van a szövetség óvatosságának: az, hogy egy ilyen fellépésnek igen nagy az üzleti kockázata.

A fent sorjázott gyakorlat nyomán vizsgálódni kezdett a versenyhivatal is, például a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft.-vel szemben, mert az valószínűsíthetően megsértette a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvénynek (ez módosult az idén januártól) a jelentős piaci erővel való visszaélés tilalmáról szóló rendelkezését. Az indokolás szerint "a Spar és a beszállítói közötti megállapodás alapján a felek az előző év bevételi adataihoz viszonyítva minden évre megbecsülik azt a célforgalmat, amelyet később a tényleges forgalom ismeretében viszonyítási alapként használnak a teljesítményarányos bónusz dinamikus részének meghatározásakor. Az így meghatározott éves célforgalom túlteljesítése esetén e bónusz dinamikus része a kondíciós listában eredetileg rögzített százalékkulcs helyett magasabb lesz, amely révén a Spar az eredeti mértéken felüli többlet-bónuszhoz juthat." Magyarán az üzletlánc olyan tételért is visszatérítést szed a beszállítóktól, amiért nem szedhetne. Ha a kormány az ígért keményebb fellépést komolyan gondolja, akkor indulhat még jó pár hasonló vizsgálat - a büntetés felső határa pedig igazolt törvénysértés esetén akár kétmilliárd forint is lehet - ennyi pénz pedig akár a nagyobb láncokat is elgondolkodtathatja, érdemes-e továbbra is visszaélni erőfölényükkel.

Ez a dolgok beszállítóbarát olvasata. De persze van másik is: az üzletláncoké. Az pedig lényegesen egyszerűbb: a Narancsnak például egy, az öt legnagyobb közé tartozó üzletlánc beszerzési vezetője kerek perec kijelentette, hogy árszámítási gyakorlatukban a hazai beszállítók önköltségeinek nincs külön excel-rubrikája. Árukategóriánként tíz-tizenöt nemzetközi és hazai beszerzési árbázist kísérnek figyelemmel. Ha a belőlük kirajzolódó trendtől a magyar ajánlatok tartósan eltérnek, akkor - nemegyszer afféle figyelmeztető jelleggel is - inkább importálnak egy kedvező árfekvésű kontingenst. Sem az év elején kötött beszállítói keretszerződés, sem más szabály nem tiltja ezt, sőt e lehetőség csorbítását egy szabadpiacon a kereskedői szabadság legdurvább megsértésének tekintenék. Mindezekkel együtt - tette hozzá - hosszú távon mindenképpen támaszkodni kívánnak a hazai beszállítókra, megállapodásaikat is ilyen szellemben kötik velük, de a magyar pertnereknek is tudomásul kell venniük, mi mennyibe kerül a világon. Forrásunk úgy látja, hogy aki képes ehhez alkalmazkodni, annak az önköltsége is belefér az áraiba. (Amire az iparosok azt mondják: persze, de ahhoz fejleszteni kéne - a nyomott árakból viszont nem termelődik elegendő forrás ehhez, az eddig szerényen mért állami segítségért pedig éppen most interveniálnak.)

E bonyolult viszonyrendszerbe készül tehát belenyúlni a kormány. Két módon teheti. Az első szerint összevont szemöldökkel veszi szemügyre a láncok "üzelmeit", és kemény ellenőrzéssel, büntetésekkel igazítja őket a barátságosabb hazai felvásárlási gyakorlat irányába. A jogszabály adott, létezik az ellenőrzéshez és eljárásokhoz szükséges apparátus is - no meg a kockázat, hogy ennek eredményeként emelkednek az árak. (Hiszen a magasabb fölvásárlási árat végül a fogyasztók fizetik meg.) De léphetnek máshogyan is a nagy láncok: egyszerűen összecsomagolhatnak és kivonulhatnak a magyar piacról. Ennek nyilván sokan tapsolnának, pedig nemigen volna miért. A Tescóval, az Auchannal meg a többivel ugyanis a felmérhetetlenül jelentős logisztikai bázisok, de ami ennél fontosabb: rendkívül biztos, nagy tételű áruterítésre képes értékesítő- és kifizetőhelyek is eltűnnének. És nincs helyettük másik. A kivonulás azonnal tönkretenné a magyar élelmiszeripar legalább felét; vagyis miközben a "hazai" védelmében a multikkal keménykedünk, a kieső termelést soha nem látott importmennyiséggel kellene pótolni.

Nem veszítjük láncainkat

Éppen ezért valódi durvulástól aligha kell tartaniuk a láncoknak; puhább, ám hatásában mégsem jelentéktelen próbálkozás a valószínűbb. Bár egyelőre még csak nagy vonalakban léteznek erről elképzelések, az év végére a gyakorlatban is megindulhat egy komoly állami szervezési és pénzügyi segítséggel létrehozandó helyi értékesítési hálózat kialakítása. Az elképzelés az úgynevezett "lokális piac" elvére épül, s lényege szerint az egyes körzetekben megtermelt élelmiszerek nem hagynák el a környéket, hanem helyben használnák föl őket. Ennek akár értelme is lehet, hiszen bizonyos egészségügyi és egyéb beszerzési szabályok miatt gyakran a legegyszerűbb alaptermékek is hosszan utaznak a felvásárlási helyig s onnan vissza, hogy - mondjuk - a helyi iskola menzáján ebéd készülhessen belőlük. Az elképzelt új rendben ez az áru a megfelelően ellenőrzött termelőktől közvetlenül kerülhetne a jövőben oda, akár még a készpénzfizetés elhagyásával, egy úgynevezett helyi elszámolási egység alkalmazásával is, amit a gazda más beszerzéseinél, esetleg közteher fizetésekor érvényesíthetne. (Van már ilyen, mégpedig Sopronban, két éve: a tapasztalatok vegyesek.)

Az új kormányzati elképzelés szerint a kis hálózatok később egy támogatott önszerveződés révén országos értékesítési szervezetbe tagozódhatnak, amelynek irányításában részt kapnának a beszállító termelők mellett az önkormányzatok és az érdekképviseletek is. Az elképzelés kétségkívül nagy ívű és tetszetős, csakhogy akad benne jócskán közgazdasági alapú kockázat is. Például ha máshonnan nem is, a szocializmus évei óta tudjuk: a központilag szervezett, államilag felügyelt kereskedés önmagában semmiféle garanciát nem nyújt arra, hogy a beszállítók jobban járnak. Továbbá az ágazati kutatások egyértelműen rávilágítottak, hogy a kereskedelmi szervezetek bizonyos méret felett - hatékonyságkényszerből, a piaci verseny hatásainak engedelmeskedve - előbb-utóbb arra kényszerülnek, mint a láncok felvásárlói, aminek következtében ugyanolyan feszültségek keletkeznek, amilyenek a hazai üzletláncok és a beszállítók között napjainkban is vannak. Némi meglepetésre kiderült például, hogy az általános mintaként emlegetett dán termelői tulajdonban lévő gigantikus felvásárló- és feldolgozórendszerben is - általában persze a nagy nemzetközi húsválságok idején - gyakran akadnak hasonló problémák.

A reális várakozások szerint a kormány kesztyűs kézzel bánik a láncokkal. Az óvatosság érthető: egy olyan országban, ahol a lakosság bő harmadának mindennapos gond az élelmiszer megvásárlása, politikailag felettébb önsorsrontó olyan ötleteket fölkarolni, amelyek akár közvetett, akár közvetlen áremelkedéssel járnak. És az áruházláncok szavakban hirdetett szigorú megregulázása éppen ilyen ötlet.

Neked ajánljuk