Közel 300 millió forinttal támogatja a kormány Kóka János cégét

  • narancs.hu
  • 2020. június 4.

Belpol

Elismerés annak, hogy jelenleg is kész beruházni.

287 millió forinttal támogatja a kormány a Doktor24 Medicina Zrt. 574,5 millió forintos beruházását – írja a 444.hu Szijjártó Péter külügyminiszter csütörtökön posztolt bejegyzése nyomán, amin Kóka Jánossal, az SZDSZ korábbi elnökével látható, aki a társaság igazgatóságának az elnöke.

„Elismerés illeti a cégvezetőket a bátorságért, hogy a jelenlegi világgazdasági körülmények között is készek beruházni” – fogalmaz Szijjártó. Pár éve a korábbi pártelnökkel a Magyar Narancs is készített interjút, ahol szóba került a jelenlegi kormányzattal való kapcsolata is, ugyanis Kóka pár éve a kormányzati delegációval Szaúd-Arábiába és Szingapúrba is elutazott.

„Elmondtam Szijjártónak, hogy rosszulesett"

Kóka János a Cellumról és az Orbánnal közös utazásairól. Neve korábban szitokszó volt a jobboldalon, most a kormánnyal együtt dolgozik a magyar export fellendítésén. Tegeződik Orbánnal, Szijjártóról remek véleménye van. Kóka János részletesen először a Narancsnak beszélt a távol-keleti utak hátteréről.

Figyelmébe ajánljuk

Az Amerika–EU-vámalku tovább nyomhatja a magyar gazdaságot

Noha sikerült megfelezni az EU-t fenyegető amerikai vám mértékét, a 15 százalékos általános teher meglehetősen súlyos csapást mérhet az európai gazdaságokra, így a magyarra is. A magyar kormány szerint Orbán Viktor persze jobb megállapodást kötött volna, de a megegyezés az orosz gázimportra is hatással lehet. 

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.