Központosította a kormány a közbeszerzési szakértői piacot

  • 2021. február 5.

Belpol

A hirtelen rendelet az ágazatot is meglepte. 

2021. február 2-án, kedden azonnali hatállyal életbe léptette 40/2021 (II. 2.) számú Korm. rendeletét, amelyben teljesen megváltoztatta az eddig működő közbeszerzési tanácsadói piacot.

Az új szabályozás szerint az eddigiekkel ellentétben csak központosított keretszerződéssel rendelkező felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók (FAKSZ) segítségével lehet a költségvetési szervek és állami tulajdonú gazdasági társaságok uniós értékhatárt meghaladó vagy uniós forrásokat érintő közbeszerzéseit lebonyolítani, hogy ezek kik lesznek, arról azonban még nem tudni. Tehát ezzel egy plusz lépcsőt iktattak az eddigi folyamatba, így az eddig működő közel 900 FAKSZ ezentúl vagy teljesen kiszorul a piacról, vagy alvállalkozóként kell dolgozzon a kiválasztott nagyoknak - írja a 444.hu. Ez a piac 2019-ben közel háromezer magas értékhatárú, összesen 2600 milliárd forint beszerzési értékű, illetve további néhány ezer uniós forrást érintő közbeszerzést jelentett - teszik hozzá.

A változást hivatalos indoklása szerint így akadályoznák meg, hogy az oligarchákkal összejátszó szaktanácsadók felverjék az árakat; valójában azonban ettől az intézkedétől  még irányíthatóbbá válik a közbeszerzési piac.  Ráadásul a cikk kiemeli, hogy forrásaik szerint a kormányrendeletet sem a közbeszerzési hatósággal, sem a szakmai szervezetekkel nem egyeztették előre.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.