Külföldi egyetemeken diplomázhatnak az SZFE-ről menekülő hallgatók

  • narancs.hu
  • 2021. március 17.

Belpol

Öt partnerintézmény elismeri a Freeszfe Egyesület oktatási tevékenységét. 

A Színház- és Filmművészeti Egyetem százötven hallgatójának már biztosan nem kell lemondania képzéséről és diplomájáról akkor sem, ha az intézmény átalakításának módja miatt nem kívánja az SZFE-n befejezni tanulmányait - írja közleményében a Freeszfe Egyesület.

Öt európai egyetem veheti át őket formálisan – elismerik eddig megszerzett kreditjeiket és a mestereikkel folytatott további munkát is. Egy belső felmérés alapján ennél is többen élnének a lehetőséggel, ezért továbbra is folynak tárgyalások más egyetemekkel.

Eddig öt európai egyetemmel – köztük a salzburgi zeneművészeti egyetemmel (Universitat Mozarteum), a ludwigsburgi előadóművészeti egyetemmel (Akademie für Darstellende Kunst Baden-Württemberg), a varsói színművészeti egyetemmel és annak kihelyezett bialystok-i bábtanszakával (Akademia Teatralna im. Aleksandra Zelwerowicza), valamint a svájci színiakadémiával (Accademia Teatro Dimitri) – sikerült megállapodnia az egyesületnek tizennégy SZFE-s osztály átvételéről. 

A különböző egyetemeken más-más konstrukciók valósulnak meg, a program célja azonban egységes: menekülőutat teremteni azoknak a hallgatóknak, akik az intézmény modellváltása és annak körülményei miatt nem látják biztosítottnak a tanszabadság és az autonóm alkotómunka feltételeit az SZFE-n. Többnyire speciális jogviszonyt ajánlanak a hallgatóknak az egyetemek: az akkreditált képzést nem folytató Freeszfe Egyesületet, mint oktatási jellegű tevékenységet végző partnerintézményt tartják számon, az itt teljesített kurzusokat és vizsgákat kreditek formájában elismerik. A vizsgafilmeket, vizsgaelőadásokat, szakdolgozatokat – tehát a képzések eredményeit – többnyire a partneregyetemek képviselőivel közösen értékeli majd a Freeszfe Egyesület oktatói gárdája.

Az említett osztályok többsége már a tavaszi szemesztertől az Emergency Exit programban folytatja. Közel hetven vidéki és határon túli hallgató elszállásolása a tavaszi szemeszter idejére a Közép-európai Egyetem (CEU) jóvoltából lett megoldva.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.