Kulturális hírek

  • 1999. november 18.

Belpol

Fotók BudafokonGróf Annamari, Lisztes Edina, Molnár Zoltán, Rákosi Péter és Szalontai Ábel fotóművészek felvételei láthatók november 26-ig a Budafoki Jazz Galériában (Bp. XI.
ker., Kossuth L. u. 90.; 18-20 óra között).

Béjart Libanonban Az iszlám cenzúra kívánságára lemondott egyik koreográfiája bemutatásáról a bejrúti vendégszereplésre meghívott Maurice Béjart. Oum Kalsoum című balettjének főpróbáján a cenzorok úgy találták, az egyik jelenet - Vesta-szüzek és imádkozó férfiak táncolnak benne - tiszteletlenül bánik az iszlámmal. A DPA hírügynökség jelentése szerint az iszlám hitre megtért balettművész sajnálja, hogy épp Libanonban nem láthatják a darabot, amely egyébként az egész világot bejárta már. Az egyiptomi Oum Kalsoum - másképpen Uum Kalthoum (1904-1975) - minden idők egyik legnagyobb énekesnőjének számít az arab világban, hárommillió ember kísérte utolsó útjára Kairóban, dalait ma is játsszák a rádiók.

Pénzügyek: BFZ, Győri Nemzeti A Budapesti Fesztiválzenekarnál lefolytatott pénzügyi, revizori célvizsgálat szerint a bérkeretet olyan költségekkel terhelték meg, amelyek kifizetése nem fővárosi feladat, s emiatt vált fizetésképtelenné októberben a BFZ. A főváros maradéktalanul teljesítette 1992-ben vállalt fizetési kötelezettségeit. A hiány pótlásáról, a december végéig elegendő több mint 37 millió Ft-os támogatásról a Fővárosi Közgyűlésnek kell döntenie november végén. Ellenzéki képviselők szerint a főváros kevés pénzt ad ahhoz, hogy a BFZ színvonalasan működhessen.

Megmentette a Győri Nemzeti Színházat az elszegényedéstől a városi önkormányzat hatpárti konszenzussal hozott döntése, hogy 100 millió Ft-os segítséggel stabilizálják az intézmény helyzetét, melynek vezetője, Korcsmáros György ellen egyébként fegyelmi eljárás indult, amiért a színház adósságállománya meghaladja az intézményi költségvetés tíz százalékát. Mindez annak ellenére következett be, hogy előadásaik 100 százaléknál nagyobb látogatottsággal futnak, s megduplázták a tavalyi 70 millió Ft-os kötelező bevételt.

Hrabal-fal Egy 6 méter hosszú, 2,8 méter magas falat emeltek Prágában, Bohumil Hrabal egykori lakóházánál, rajta rajzok és idézetek az 1997-ben elhunyt író műveiből. A tervek szerint jövőre, az "európai kultúrvárosnak" jelölt Prágában rendezendő eseménysorozat keretében különböző művészeti akciók hátteréül szolgál majd a fal, melynek 340 négyzetméternyi felületét 33 nap alatt festette ki Tatiana Svatosova.

Meghalt Lester Bowie New Yorkban 58 éves korában májrák következtében elhunyt Lester Bowie amerikai jazztrombitás, aki együttese, a Brass Fantasy élén november 5-én lépett volna fel Budapesten, ám már nem utazhatott ide a koncertre. A free jazz egyik úttörőjeként 1967-ben Roscoe Mitchell szaxofonossal együtt alapította a klasszikusnak számító Art Ensemble of Chicagót. Az utóbbi évtizedek egyik legjelentősebb muzsikusát kétszer is az év trombitásának választotta a Down Beat nevű amerikai jazzszaklap.

Felsőoktatási tankönyvtámogatás: változások Jövőre 150 millió forint jut majd a Felsőoktatási Tankönyv- és Szakkönyv-támogatási Pályázatra, ebből 80 százalékot a könyvtárak által igényelt kötetek megvásárlására, 20 százalékot pedig új művek kifejlesztésének a segítésére fordítanak, tehát a gyártás helyett inkább a fogyasztók oldaláról avatkoznak be a piaci folyamatokba - jelentette be Pokorni Zoltán oktatási miniszter a Felsőoktatási Tankönyvi Konferencia, Kiállítás és Börze alkalmából. Bár a ´99-ben esedékes támogatás összege csak harmada az idén szétosztottnak, a minisztériumban bíznak benne, hogy az eddiginél piackonformabb és hatékonyabban ellenőrizhető rendszer jóvoltából kb. 250 kötet jelenik majd meg, csaknem annyi, mint ´98-ban. (Minderről bővebben a MaNcs november 4-i számában.)

Fotó Zola December 1-jéig láthatók a Mai Manó Házban Emile Zola 1895 után készített fotói, köztük az itt látható Cigánylányok Médan mellett című.

Filmen a Pokemon Bemutatása első napján több mint 10 millió dollárt hozott Amerikában a Pokemon: The First Movie: Mewtwo Strikes Back című animációs film, amelyet Kunihiko Yuyama rendezett a Pokemon című, Japánból importált tévésorozat nyomán (ez jelenleg a legnagyobb nézettséggel futó gyerekműsor az USA-ban). A Warner Bros produkciójában készült film célközönségét a 6-12 éves gyerekek alkotják, ők vannak legjobban megőrülve a Nintendo 1996-ban piacra dobott videojátékáért, a Pokemonért, majd az annak sikere után elterjedt babákért, kártyákért és egyéb vicikvacakokért. A Pokemon a pocket monsters vagyis zsebszörnyek kifejezés rövidítése - ilyen szörnyecskéket gyűjtenek és treníroznak a Pokemon-játékosok.Morze

Aktivizálódott a Sziámi: Müller Péter, Gasner János és a többiek november 19-én Angyal az égre, ördög a falra címmel zenés játékot adnak elő a Trafóban, új albumuk megjelenését a jövő évi Pepsi Szigetre időzítik.

Az MTV Europe díjátadásán, Dublinban négy kategóriában bizonyult elsőnek Britney Spears, övé lett a legjobb dal, a Baby One More Time, három díjnak örülhetett az ír Boyzone, állítólag az ő By Request albumuk a legjobb. A legjobb videó a Blur-féle Coffee / TV, a legjobb északi előadó Lene Marlin, a legjobb olasz az Ello e le Storie Tese, a legjobb német Xavier Naidoo. A legjobb férfi előadó Will Smith; együttes: Backstreet Boys; dance: Fat Boy Slim; hip-hop: Eminem; rock: Offspring; R/B: Whitney Houston.

Röviddel a Goncourt után kihirdették két másik francia irodalmi díj idei nyerteseit: a Médicis-díj kitüntetettje Mon grand appartement című regényéért Christian Oster, a kizárólag női zsűritagok által odaítélt Fémina-díjé pedig Anchise című regényéért Maryline Desbiolles.

Salamon András Közel a szerelemhez című alkotása nyerte el a nemzetközi filmkritikusok FIPRESCI-díját a németországi cottbusi filmfesztiválon, ahol Hazai Attila és Pohárnok Gergely Cukorkékség című filmje a helyi egyetemisták elismerésében részesült.

Barcelonában ismét megnyílt az 1847-ben épült Gran Teatro del Liceo operaház, amely 1994 januárjában égett le. Az újjáépítés 107,4 millió euróba került. A katalán főváros másik nevezetessége, az 1963-ban alapított, évente több mint egymillió látogatót vonzó Museu Picasso a nemrég befejezett bővítés nyomán új kiállítótérrel gazdagodott: január 30-ig itt látható a Picasso: Paisatge interior i exterior című kiállítás. De ezzel nincs vége a fejlődésnek: 2004-ig egy szoborkertet is kap az intézmény.

Gary Glitter 4 hónapot kapott gyermekpornóképek készítéséért és birtoklásáért, ám a súlyosabb vád - egy fiatalkorú lány szexuális zaklatása - alól felmentette a bristoli bíróság. Az 55 éves glam-rock sztár - aki két éve bukott le, mikor szervizbe vitt számítógépén megtalálták a fotókat - a képek ügyében bűnösnek vallotta magát, egyébként meg sem szólalt a bíróság előtt, és nem is hívott tanúkat a védelmére.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.