Kulturális hírek

  • 1996. október 4.

Belpol

Schickedanz: 150 A 150 évvel ezelőtt a galíciai Bialában született, Karlsruhéban tanult építész bécsi pályakezdés után az 1870-es években jött Budapestre, ahol Skalniczky Antal, majd Ybl Miklós irodájában dolgozott. Tulajdonképp neki köszönhetjük a Hősök terét: ő tervezte a Millenniumi Emlékművet, a Műcsarnokot és a Szépművészeti Múzeumot, ahol Emlékművek múltnak és jövőnek címmel látható az év végéig az emlékezetének szentelt kiállítás.Koppenhága: kavalkád 1,1 milliárd dán korona költségvetéssel, a brit Trevor Davies irányításával zajlanak tavasz óta az események Európa idei kulturális fővárosában, Koppenhágában, amely nem csupán több mint hatszáz rendezvénnyel, hanem hosszú távú projektekkel készült erre az évre.
Először is restauráltak számos történelmi épületet, műemléket, s új modern művészeti múzeumot nyitottak. Tavasszal a város történelmével, a skandináv országok kultúrájával foglalkozó események álltak a középpontban, a nyár különböző nemzetközi fesztiváloké, Észak-Dél-dialógusé, környezetvédelemé volt, most, ősszel pedig a kísérletező művészek, illetve a jövő felé fordul a figyelem. Természetesen külön hangsúlyt kaptak a dán vonatkozású rendezvények (bemutatták például egy népszerű dán zenész, Sebastian musicaljét a nagy mesemondóról, Andersenről, színre került többféle Hamlet-verzió, az érdeklődők bepillanthatnak a 21. század Koppenhágájába), és itt volt az Alban Berg-féle Lulu teljes változatának skandináv premierje. Szerepeltek sztártársulatok (Ariane Mnouchkine Napszínháza, Pina Bausch Wuppertali Táncszínháza többek között), az Einstürzende Neubautenből ismert FM Einheit és N. U. Unruh zenéjével, a dán Anita Saij koreográfiájával pedig egy nemzetközi társulat angol, német és dán nyelven adta elő Dante Poklának 1996-os verzióját, Acid Cirq címmel.

Díj, díj Christoph Ransmayr osztrák író a Morbus Kithara, Salman Rushdie brit író a The Moor´s Last Sigh című regényével nyerte el az Európai Közösség 20 ezer ECU-vel (30 ezer frank) járó idei irodalmi díját, az Aristeiont, amelynek átadására az év végén Koppenhágában kerül sor.

Első alkalommal adták át Johannesburgban az Afrikai Zenei Díjat: a szenegáli Youssou N´Dour és a zaire-i Papa Wemba nyerte megosztva; életművéért az évtizedeken át emigrációban élő dél-afrikai Miriam Makeba kapta az elismerést.

Merlin: Fauna, Winkler Október 24-én, este nyolckor Az állatok jogai vagy az ember kötelessége? címmel rendez vitaestet a budapesti Merlin Színházban a Fauna Egyesület és Alapítvány, s levetítenek egy leleplező filmet a szőrmeiparról. Az est házigazdája a Narancs kutyaszakértője, Winkler Róbert. A vita előtt tüntetni is lehet, délután hatkor, a Váci utcai szőrmeszalon előtt.

München: Oktoberfest 1969 óta az idei, szeptember 21. óta tartó, 163. Oktoberfest az első, amikor az előző évivel azonos ára van a sörnek: egy literes korsó most tíz márka. Aki azonban inkább otthon iszik, CD-ROM-on is élvezheti a dolgot, megjelent ugyanis a Virtual Oktoberfest címet viselő lemez.

Egyiptom: hőskor Negyven évvel azután, hogy Gamal Abdel Nasser egyiptomi elnök bejelentette a Szuezi-csatorna államosítását, Egyiptomban bemutatták az 1956-os nyár és ősz eseményeiről (háború Izraellel, a franciákkal, az angolokkal) szóló játékfilmet. Az állami tévétársaság produkciójában, alacsony költségvetéssel készült Nasser 56 az utóbbi évek legnagyobb kasszasikere Egyiptomban. Ahmed Zaki alakításában az 1952-ben katonai puccsal hatalomra került és az országot 1970-ben bekövetkezett haláláig vezető Nasszer tépelődő, magányos hős: legendája, a film jóvoltából, most erősebb, mint valaha.

Izrael: kultúrharc Csomagoljatok és meneküljetek - szólította fel egy interjúban kortársait Aviv Geffen 23 éves izraeli énekes, aki kínosan érzi magát, amiért Netanjahu, "ez a szívtelen ember" neki is miniszterelnöke, noch dazu egy Pink Floyd-lemez is többet jelent számára a judaizmus legszentebb helyénél. Izrael nem Geffen-rajongó része erre nagyon berágott: szülők lemondták a lap előfizetését, amely a sztár szavait lehozta, egy miniszterhelyettes Geffen bojkottálására szólított fel, Weizman elnök azt mondta, nem érdemes rá hallgatni még akkor sem, ha énekel. Geffen egyébként Dayan egykori hadügyminiszter unokaöccse, a katonai szolgálat alól kihúzta magát, és amikor tavaly Rabin miniszterelnököt lelőtték, ő is ott volt az emelvényen, énekelni; azóta írt is egy dalt Rabin emlékére.

Párbeszéd Program A Művelődési és Közoktatási Minisztérium, különböző egyesületek, alapítványok és nonprofit szervezetek multikulturális programot indítottak olyan tömegkommunikációs és oktatási kezdeményezések támogatására, amelyek alkalmasak a kisebbségi kultúrák, szubkultúrák megismertetésére, erősíthetik ezek értékeinek érvényesülését, s hozzájárulhatnak az idegengyűlölet, a mássággal szembeni intolerancia mérsékléséhez. A Párbeszéd Program pályázatot hirdet a hátrányos helyzetű kisebbségi csoportokat a többséghez tartozó fiatalok számára, tanórai kereten kívül bemutatni képes programok kiegészítő támogatására. Beadási határidő: október 21.; bővebb információ + űrlap: 1055 Budapest, Szalay u. 10-14., tel.: 302-0600/1454, fax: 332-9520.

Szarajevó: film + zene Körülbelül 25 ezer nézője volt szeptember 10-18. között a háború óta második Szarajevói Nemzetközi Filmfesztiválnak: három kategóriában tizenhat ország 44 filmjét vetítették; régi klasszikusokat, friss hollywoodi produkciókat, valamint az Anno Zero címet viselő versenybe nevezett munkákat. Közülük a dán Lars von Trier Cannes-ban nyertes filmje (Breaking The Waves) kapta az első díjat az Ademir Kenovic (SAGA) vezette zsűritől.

Október 12-én Szarajevóban vezényli a Varsói Filharmonikusokat Yehudi Menuhin, a műsoron többek között Mozart és Beethoven.

Washington: Botero Első ízben állítja ki Washingtonban hatalmas méretű bronzszobrait Fernando Botero kolumbiai művész: a Constitution Avenue-n november 1-jéig látható tizennyolc ember- és állatfigurája.

Organikus építészet Konferenciával egybekötött kiállítás nyílt pénteken Organikus Magyar Építészet címmel, a Kós Károly Egyesülés szervezésében, a Budai Várban, a Magyar Kultúra Alapítvány székházának aulájában. A tárlat október 10-ig tekinthető meg.

Chagall Marc Chagall képei láthatók a budapesti Bálint Közösségi Házban rendezett kiállításon.

Supertramp: feltámadás Közel tíz évvel feloszlása után újra dolgozni kezdett a 70-es évek végének egyik legnagyobb sztárzenekara, a Supertramp: a francia EMI-jal kötött szerződésük értelmében a jövő év elejére várható új albumuk megjelenése.

Gyász 69 éves korában elhunyt Wiktor Woroszylski lengyel költő, író, műfordító, az 1956-os forradalomról szóló Magyarországi napló szerzője. A napló Krassó György szamizdat kiadásában a 80-as években jelent meg magyarul, a költő verseit később is fordító Kerényi Grácia átültetésében. Woroszylski is fordított lengyelre magyar költőket; 1993-ban Nagy Imre-emlékplakettet kapott.

London: Lennon, Mapplethorpe Soha annyit nem fizettek még John Lennon kézírásos dalszövegéért, mint a Sotheby´s londoni árverésén, ahol a Sgt. Pepper albumon szereplő Being For The Benefit Of Mr. Kite kéziratáért 66,4 ezer fontot fizetett a névtelenségét megőrző vevő a szintén anonim eladónak.

Csak felnőtt kíséretével léphetnek be fiatalkorúak a Hayward Gallery november 17-ig nyitva tartó, nagyszabású Mapplethorpe-kiállítására: a galéria vezetése döntött így a fotók sokak számára sokkoló szexualitása miatt.

Köln: Feminale "Határátlépések" mottóval rendezik október 2-6. között a 8. nemzetközi nőifilm-fesztivált, a Feminalét; a program fókuszában izraeli és palesztin filmek állnak, de lesz animációsfilm- és Valie Export-sorozat, kritikusnők fesztiválja és filmpiac is.

Párizs: renoválás 1989-ben nyílt csak az Opera Bastille, de már olyan állapotban van, hogy renoválni kell; a munka várhatóan 13 millió frankba kerül. A Pompidou Központot valószínűleg egy év múlva, a nagyszabású Leger-kiállítás után két évre bezárják, hogy aztán az ezredfordulóra ismét "régi" fényében ragyoghasson.

Velence: Tiepolo A háromszáz éve született Tiepolo több mint száz festményéből nyílt kiállítás Velencében, egy nemrég restaurált 18. századi palotában, a Cá Rezonicóban, a Canal Grandén. A december 8-i zárás után New Yorkba, a Metropolitan Museum of Artba utazik az anyag.

Art mozik: piacra fel A privatizáció előtt álló Budapest Film Rt. várhatóan piaci szintre emeli annak a hét művészmozinak a bérleti díját, amelyek eddig a piaci ár töredékét fizették ezért. A filmes szakma felháborodását kiváltó elképzelés szerint az art mozik üzemeltetői egy alapítványtól igényelhetnének havi támogatást, amelyet 150 millió forintos alaptőkével a Budapest Film hozna létre. A kérdést szóvá tévő nyílt levélre válaszolva Demszky Gábor főpolgármester a Corvin Budapest Filmpalota megnyitásakor ígéretet tett: komolyan foglalkozni kívánnak a problémával.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.