Kulturális hírek

  • 1998. január 8.

Belpol

Nemzeti: Bálint András Még a tavalyi év vége fejleménye, de a jövő évezredre is hatással lévő hír: Magyar Bálint művelődési miniszter bejelentette, Bálint András, a Radnóti Színház igazgatója nyerte az Erzsébet téren építendő új Nemzeti Színház vezetésére kiírt pályázatot. 1999 tavaszáig - ameddig a Hevesi Sándor téren működő Nemzeti igazgatójának, Ablonczy Lászlónak a megbízatása tart- Bálint tovább vezeti a Radnótit is, miközben miniszteri főtanácsosi rangban megkezdi a leendő társulat szervezését és részt vesz az építkezés során felmerülő kérdések eldöntésében.

(Képünkön Bálint András a novemberben bemutatott INRI egyik jelenetében; a legközelebbi előadás január 18-án lesz.)

Titanic-láz: színház, mozi, múzeum Amerika az 1912 áprilisában jéghegynek ütközött és elsüllyedt Titanic legendájának hódol. A júniusban öt Tony-díjat nyert, Titanic című musical sikerrel fut a Broadwayn. Az év utolsó napjaiban bemutatott, hasonló című James Cameron-film első pár heti eredménye bennfentesek szerint jó esélyt ad arra, hogy világszerte elérje a 425 millió dolláros összbevételt, ami azt jelenti, megtérül a katasztrófafilm gyártásának és reklámozásának 300 millió dollárnyi költsége.

A floridai St. Petersburgben november vége óta látható a Titanic: the Exhibition című kiállítás: a tengermélyről felszínre hozott és itt bemutatott több mint 300 tárgy között megtekinthető például egy bronzkerub a luxushajó főlépcsőjéről, az ezüst étkészlet számos darabja a White Star társaság emblémájával, két felbontatlan üveg pezsgő, a hajókürt stb. A május 15-ig nyitva tartó kiállítás 1997-ben, hat hónap alatt 600 ezer érdeklődőt vonzott a Tennessee állambeli Memphisben.

Louvre: új szárny Chirac elnök megnyitotta a párizsi Louvre új szárnyát: az eddig használaton kívüli, mintegy 11 ezer négyzetméternyi területen több ezer egyiptomi, római és etruszk kincset, valamint 16-17. századi itáliai festményeket mutatnak be.

Halálos karácsony 77 éves korában elhunyt Japán leghíresebb filmszínésze, Mifune Toshiro. Bár 134 filmben szerepelt, elsősorban Kurosawa Akira munkái, illetve a Sógun című amerikai tévésorozat révén ismerte a világ. Kínában született, Port Arthurben tanult, a világháborúban légi fényképészként szolgált. 1948-ban kapta első szerepét Kurosawától: a Részeg angyalt többek között A vihar kapujában, A félkegyelmű, A hét szamuráj, A véres trón, A testőr és A rőtszakállú követte, utóbbi kettő révén, máig egyedüliként, kétszer is elnyerte a legjobb alakítás Arany Oroszlánját a Velencei Filmfesztiválon. Producerként is tevékenykedett, s 1963-ban a rendezéssel is megpróbálkozott, a Gojumannin no Isan (500 ezer ember öröksége) azonban közel sem hozott akkora sikert számára, mint a szamuráj szerepkör, amellyel - noha számos mai figurát is megformált - leginkább azonosították.

76 éves korában meghalt Giorgio Strehler, Olaszország legkiemelkedőbb színházi rendezője. Triestben született - a város nemzetközi levegője minden provincializmusra immunissá tette. 1947-ben alapította milánói színházát, a Piccolót, amely hamarosan - elsősorban az ő Shakespeare-, Brecht-, Gogol-, Strindberg-, Beckett-, Pirandello- és Goldoni-rendezései révén - Európa egyik vezető művészszínházává vált. Strehler utolsó éveit megkeserítette az EU-pénzekkel való állítólagos visszaélések miatt ellene folytatott vizsgálat. A helyzet akkor normalizálódott, amikor Jack Lang egykori francia kultuszminiszterre bízták a Piccolo gazdasági ügyeinek rendbetételét. Ekkor visszatért Strehler is, aki - gyerekkora óta operarajongó lévén - utolsó hónapjaiban Mozart Cosi fan tuttéjének bemutatójára készült. Januárra tervezte a premiert.

74 éves korában elhunyt Denise Levertov: az angliai születésű, szabadversben író amerikai költőnőt 23 kötete, esszéi és műfordításai révén nemzedéke kiemelkedő képviselői között tartják számon.

Öngyilkos lett a legnépszerűbb japán filmvígjáték-rendezőként emlegetett Juzo Itami: a 64 éves férfi tokiói háza tetejéről vetette le magát. Halála nyomán vita lángolt fel Japánban a bulvársajtóról, búcsúlevelében ugyanis azt írta, csak így tudja bebizonyítani ártatlanságát, mert azt írták róla, megcsalja a feleségét, Nobuko Miyamoto színésznőt, számos filmje főszereplőjét.

Holtan találták Chris Farleyt egy barátja chicagói lakásában: a túlsúlyos figurákat alakító amerikai film- és tévékomikus 33 éves volt.

91 éves korában elhunyt Corneliu Baba, a század egyik legnagyobb román festőművésze.

92 éves korában meghalt Stanley Cortez. A Stanislaus Kranz néven született, osztrák származású amerikai operatőr olyan filmrendezőkkel dolgozott együtt, mint Orson Welles, Fritz Lang vagy Sam Fuller.

Klasszikus német filmépítészet Ezzel a címmel rendeztek kiállítást a Német Filmmúzeumban, a Majna-Frankfurtban. A január 18-ig nyitva tartó tárlat Walter Reimann, Otto Hunte és Hans Poelzig munkásságára koncentrál, akiknek a hagyatékával az intézmény rendelkezik. Standfotók és filmrészletek mellett láthatók többek között Reimann tusrajzai, melyeket a Dr. Caligarihoz készített, Hunte díszlettervei a Jud Süss című antiszemita propagandafilmhez és az a gettómakett, amelyet Poelzig formázott Paul Wegener Golem-filmjéhez.

Picasso a Terézvárosban Egy VI. kerületi bérház (közelebbről a Szondi u. 98/B) földszintjén, a Gecse Aréna Stúdióban adta elő Pablo Picasso Négy kislány című darabját a Pók Csoport (Wéber Kata, Illés Márton, Kurkó Tímea, Darabos Noémi és Bozóky Balázs) Rajkai Zoltán rendezésében, Sáry László zenéjére. Az érettségire, felvételire készülő színjátszók valamennyien a Gecse Jolán vezette - s az előadásnak is otthont adó lakásban működő - kreatív stúdió hallgatói. Pillanatnyilag nem tudható, megismétlik-e (és ha igen, mikor) a tavaly nyáron ősbemutatott előadást, mert a hozzá szükséges Soros-pénz elfogyott.

Turnémérleg ´97 A Pollstar zeneipari szaklap kimutatása szerint az utazó muzsikusok összesen 1,3 milliárd dollárt zenéltek össze tavaly Amerikában, alig kevesebbet az 1994-ben felállított 1,4 milliárdos rekordnál. A legtöbbet a Rolling Stones szedte össze, pedig Mick Jaggerék csak szeptemberben indították (s idén folytatják majd) Bridges to Babylon című, eddig 33 előadást megélt körútjukat, míg a U2 a PopMart-turné 46 estjével kapart össze tízmillióval kevesebbet. Íme az élcsoport:

1. The Rolling Stones: 89,3 millió $

2. U2: 79,9 millió $

3. Fleetwood Mac: 36,3 millió $

4. Metallica: 34,1 millió $

5. Brooks & Dunn/Reba McEntire: 33,5 millió $

6. Garth Brooks: 25 millió $

7. Tina Turner: 24,8 millió $

8. Prince: 24,6 millió $

9. Jimmy Buffett: 24,4 millió $

10. Aerosmith: 22,3 millió $

Említésre méltó a Sarah McLachlant, Jewelt, Sheryl Crow-t és Fiona Apple-t egy estére rendelő, Lilith Fair elnevezésű turné 16. helye: 16,4 millió dolláros összbevételével rácáfolt arra a szervezői tapasztalatra, hogy a nőkkel csak bukni lehet.

Alternatív pedagógusképzés Még lehet jelentkezni az Alternatív Pedagógusképző Műhely januárban induló kurzusaira. A Nyitott Pedagógiai Műhely és az Alternatív Tanárképző Stúdium egyesüléséből 1997 tavaszán alakult, posztgraduális pedagógusképzést nyújtó műhely célja az alternatív pedagógiák terjesztése, a gyakorlati segítségnyújtás a mindennapi munkában, az attitűdformálás, a kreativitásfejlesztés és kiegészítő ismeretek nyújtása a rokontudományok (filozófia, pszichológia, szociológia) területéről. Részletesebb felvilágosítással Szebényi Csilla (339-2114) és Fehér Márta (155-9370) szolgál.

Nagy skandináv tervek Norvégia megkezdte a felkészülést Henrik Ibsen halálának 2006-ban esedékes századik évfordulójára. Az irodalmi, színházi, idegenforgalmi érdekeltek, sőt két darab miniszter részvételével kétnapos konferenciát tartottak: számításaik szerint 1999-től kezdve külön helye lesz az állami költségvetésben Ibsennek. Úgy tervezik, 2006-ra lenne teljes a drámíró műveinek 21 kötetesre tervezett kritikai összkiadása, a könyvsorozat költségei azonban ma még nem állnak rendelkezésre. A norvégok nagy Ibsen-vállalkozása párhuzamosan fut majd a svédek 1981 óta készülő Strindberg-összkiadásával és a dánok 2002-re befejeződő Kierkegaard-sorozatával.

Zeneközpont Mostarban Karácsony előtt megnyílt Mostarban az a zeneközpont, melynek létesítéséhez az elmúlt két év során 5,7 millió dollár gyűlt össze Luciano Pavarotti és zenészbarátai jóvoltából. Az olasz tenor mellett részt vett a megnyitón Bono, a U2 énekese és Brian Eno is. Az intézmény létesítését a War Child nevű, boszniai gyerekeket segítő brit jótékonysági szervezet kezdeményezte. Eredetileg Szarajevóban szerették volna felépíteni, de a mostari hatóságokkal jobban tudtak együttműködni. Egy, a háborúban lerombolt általános iskola helyén építették, s nemcsak oktatják benne a zenét, hanem szakemberek közreműködésével terápiaként is alkalmazzák, hogy segítsenek a gyerekeknek feldolgozni a háborús traumát.

Fotó Gulyás Létképek címmel állítja ki fotóit a budapesti Pataky Művelődési Központban Gulyás Miklós. Illusztrációnk a Széchenyi fürdő-sorozat egyik darabja. Megtekinthető január 30-ig.

Cyberia

INteRNeTTo-pályázat Irodalmi pályázatot hirdetett az iNteRNeTTo: a fődíj, egy a Pannon GSM-től származó Nokia Communicator reményében az sms.internetto.hu címre küldendő művek terjedelme nem haladhatja meg a 160 (azaz egyszázhatvan) karaktert.

Fellebbez a Microsoft, erősít a Netscape A Microsoft fellebbezést nyújtott be Jackson bíró ítélete ellen, de a procedúra lezárultáig kétféle változatban (Internet Explorerrel és a nélkül) szállítja partnereinek a Windows 95-öt. Ugyanakkor a Microsoft szerint a Win95-ről nem lehet rendesen leszedni az Explorert, mert eltávolítása után a program nem fog rendesen működni. Erre - technikusok segítségével - a bíró másfél perc alatt uninstallálta egy vadonatúj PC-ről az Explorert. Jackson bíró január 13-án tart meghallgatást az ügyben. Részletek az amerikai igazságügy-minisztérium weblapján: www.usdoj.gov.

A Microsoft konkurense, a Netscape az Explorerrel kapcsolatos fejlemények kapcsán új marketingstratégiát jelentett be: elképzelhető, hogy ingyen adják majd saját böngészőjüket, a Navigatort, s a cég weboldalán felkínálnak majd egy gombot - aki erre rákapcsol, könnyebben cserélheti Explorerjét Navigatorra.

Mónus raus Az iNteRNeTTo értesülése szerint az Elender levette Mónus Áron weboldalait az Internetről, és felbontotta a vele kötött előfizetési szerződést, mert Mónus ott hirdette betiltott Mein Kampf-fordítását és Összeesküvés: a nietzschei birodalom című könyvét.

Szerzői jogi szigorítás Clinton elnök aláírta az elektronikus tolvajlásról szóló új jogszabályt: e szerint minimum ezer dollárra kell büntetni azt, aki szándékosan - akár származik haszna belőle, akár nem - megsért egy adott anyagra vonatkozó szerzői jogot. A szoftver- és szórakoztatóipar szerint a törvény jelentős mértékben hozzájárul majd a kreatív termékek védelméhez.

Alternatív távközlési szolgáltató Az iNteRNeTTo értesülése szerint januárban tárgyalások kezdődnek a vasútvonalak mentén létrehozandó távközlési hálózat üzemeltetéséről és karbantartásáról. Ez annak a következménye, hogy röviddel karácsony előtt az MKM-Tel Kft. és a Unisource N. V. tulajdonosai aláírták a részvényesi megállapodást. A leendő alternatív távközlési társaság százmillió dolláros alaptőkéjéből a magyar konzorcium tagjaként a MÁV 25,1, a Mol 20,9, a KFKI Számítástechnika 5, a nemzetközi távközlési szolgáltató Unisource pedig 49 százalékot jegyez. Későbbi részvényjegyzési opciót biztosítottak az Antenna Hungaria számára is.

IBM-rekord Várhatóan néhány évig még várniuk kell a PC-felhasználóknak az IBM által kifejlesztett új merevlemezre, amelyen 11,6 milliárd bit információ fér el, négyszer annyi, mint a jelenleg forgalomban lévőkön.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."