Kulturális hírek

  • 1998. február 5.

Belpol

VadócokA tíz éve Franciaországban dolgozó Frenák Pál társulata a Petőfi Csarnokban tartotta Sauvagerie/Vadócok című estjének ősbemutatóját. A táncest előadói a koreográfiát is jegyző Frenák Pálon kívül Pascal Giordano, Raphale Kaney és Dimitri Kruus ezután magyarországi turnéra indultak.Sundance-eredmény Marc Levin filmje, a Slam nyerte a 14.
Sundance Filmfesztivál fődíját: a drámai kategória nyertes alkotása egy drogvádakkal börtönbe került fekete bőrű költő története. Kevés hivatásos színész játszik benne, a felvételek egy része egy washingtoni börtönben készült. A dokumentumfilmes kategória fődíját megosztva nyerte a The Farm, Jonathan Stack és Liz Garbus munkája, és a Todd Phillips és Andrew Gurland által rendezett Frat House. Előbbi szintén börtönben játszódik, de Angolában.

Gyász 70 éves korában, az amerikai Townshendben elhunyt Zoller Attila magyar származású jazzgitáros. Noha csak a hegedű és a trombita után, 18 éves korában tért át a gitárra, hangszere világhírű művészei közé emelkedett. Visegrádon született, az 50-es évek közepén az NSZK-ba, majd 1959-ben az USA-ba települt. Olyan muzsikusokkal játszott együtt, mint Chico Hamilton, Herbie Mann, Benny Goodman, Albert Mangelsdorff vagy Lee Konitz, s gitár- és vibrafon pick-up szabadalmai is ismertek.

99 éves korában meghalt Suzuki Shinichi japán zenepedagógus. Az 1920-as években Berlinben tanult Karl Klingler hegedűművésznél, hazatérve kidolgozta a világszerte ismert Suzuki-módszert. Elmélete szerint a tehetség nem született adottság, hanem elsajátítható, a gyerekek az anyanyelvhez hasonlóan, utánzással meg tudnak tanulni egy hangszeren játszani.

Lemez Che emlékére Egy latin-amerikai zenére specializálódott brit lemezcég, a Tumi a kubai zene elismert szakértője, Mo Fini szerkesztésében CD-t jelentetett meg Che Guevara emlékére, aki iránt világszerte megnövekedett az érdeklődés azóta, hogy Bolíviában megtalálták a sírját, őt pedig októberben ünnepélyesen eltemették a kubai Santa Clarában. A Hasta Siempre Comandante - 30 Anos Después (Mindörökre Comandante - 30 évvel később) című CD-n a 60-70 szerzemény közül kiválasztott és a kubai zene mindenféle stílusirányzatát reprezentáló 13 dal mellett megszólal Fidel Castro is, amint 1965-ben, a havannai Plaza de la Revolución tömegének felolvassa a forradalmat exportálni induló Che hozzá írott búcsúlevelét. Az albumot a legismertebb Che-portrét készítő fotós, a néhai Osvaldo Salas felvételei illusztrálják.

Mexikói plakátok Ritkán láthatunk mexikói plakátokat Budapesten, most itt az alkalom: száz darabot állítottak ki Kőbányán, a Pataky Művelődési Központban.

Film-Hír-Adó

Olaszország: Benigni az élen Itália legrégebbi filmes kitüntetése a Nastri d´Argento (Ezüst szalag): idén 53. alkalommal, március 28-án osztják ki Rómában a filmes újságírók szavazatai alapján. A nagy esélyes Roberto Benigni, akinek La vita e bella című filmjét hat kategóriában (közte a legjobb film, forgatókönyv, színészi alakítás) is jelölték. A karácsonykor bemutatott, és azóta több mint 36 millió dollárnak megfelelő bevételt hozó keserédes komédia egy koncentrációs táborban játszódik. Benigni művéről elismeréssel nyilatkoztak Olaszország zsidó közösségének képviselői is. Szintén hat kategóriában jelölték az első filmes Roberta Torre low-budget maffiamusicaljét, a Tano da morirét.

Anglia: csúcson az Alul semmi Peter Cattaneo low-budget komédiája, az Alul semmi Nagy-Britanniában megelőzte az 1993-ban bemutatott Jurassic Parkot a minden idők legtöbb jegybevételt hozó filmjeinek listáján: pénztári bevételei immár meghaladják a 47,94 millió fontot (Spielberg filmje 47,88 millióval tartotta eddig a rekordot). A hírek szerint az utóbbi hetekben afféle hazafias kötelességnek számított akár másodszor is megnézni a filmet, hogy elérje a Nr 1 pozíciót.

Japán: jó év A japán film főnixének nevezte 1997-et a Yomiuri Shimbun: a lap arra utalt ezzel, hogy a japán mozik látogatottsága tavaly 25 (egy másik hírforrás szerint 17,7) százalékkal nőtt 1996-hoz képest, s ebben - az amerikai filmek iránti szokásos érdeklődés mellett - főszerepet játszottak a hazai produkciók. Hayao Miyazaki animációs filmje, a Mononoke hime (Mononoke hercegnő) 12 millió nézőjével minden idők legnézettebb filmjeinek japán listáján megelőzte Spielberg E. T.-jét, miközben Shohei Imamura munkája, az Unagi, és Takeshi Kitano műve, a Hana-bi fődíjat nyert Cannes-ban és Velencében. Az össznézőszám 1990 óta első ízben haladta meg a 140 milliót, a 177 milliárd yen összbevétel 19 százalékkal tesz túl még az 1996-oson.

Németország: rekord Az észak-amerikai után a német filmpiac a második legnagyobb a világon, s a legfrissebb statisztika szerint rekordévet zárt 1997-ben: a szintén rekordot hozó 1996-os 726 millió márka összbevétel 1997-ben 1,4 milliárdra ugrott. A forgalmazók között a Buena Vista vezet 19,4 százalékos részesedéssel, második 15,5 százalékkal a UIP.

Magyarország: jön a low-budget A február 6-án kezdődő 29. Magyar Filmszemle versenyprogramjában négy egész estés játék-, két kisjáték- és három dokumentumfilm elkészítésében vett részt - koprodukciós partnerekkel - a Duna Televízióhoz tartozó Duna Műhely. Filmjeik harmada low-budget munka: az alacsony költségvetés ez esetben azt jelenti, hogy a négy nagyjátékfilm (Buharov-Horváth-Nyolcas: A program, Pálos-Czabán: Országalma, Sólyom: Pannon töredék, Sopsits: Légyfogó) összköltsége alig 30 millió forint. (A filmszemléről bővebben a Biciklitolvaj mellékletben.)

Rekordár Michelangelóért 7,4 millió dollárért cserélt gazdát a Sotheby´s New York-i aukcióján egy harminchárom centiméteres Michelangelo-krétatanulmány: ekkora összeget még soha nem fizettek Michelangelo-rajzért. A Krisztus és a szamáriai asszony egy telefonon licitáló magánszemély tulajdonába került, aki nem óhajtotta nyilvánosságra hozni kilétét. Az 1550-es évek elején keletkezett képet a genfi Martin Bodmer Alapítvány bocsátotta árverésre.

Brecht: 100 Cserhalmi György főszereplésével, Novák Eszter rendezésében mutatta be az Új Színház a Koldusoperát, Bertolt Brecht épp hetven évvel ezelőtt írt, később Kurt Weill által megzenésített darabját. Ez volt az 1994 óta Székely Gábor által vezetett társulat utolsó premierje, az intézmény élén februártól Márta István áll. Õ a Narancsnak elmondta, megállapodott Cserhalmi Györggyel, aki az évad végéig a társulat tagja marad.

Az idén száz éve született Bertolt Brecht által 1949-ben Kelet-Berlinben alapított Berliner Ensemble az amerikai Robert Wilson rendezésével köszöntötte a jubileumot: első ízben került színpadra az Ozeanflug (Az óceán átrepülése), melyet Brecht eredetileg 1928-ban rádiójátéknak írt Lindbergh címmel, az Atlanti-óceánt elsőként átrepülő pilóta tiszteletére. 1929 júliusában, Kurt Weill és Paul Hindemith zenéjével, Baden-Badenben, a Német Kamarazenei Fesztiválon volt az ősbemutatója. Egy évvel később kissé átdolgozva a Der Flug der Lindberghs (Lindbergh repülése) címet kapta, végleges formáját és címét pedig a háború után nyerte el. Robert Wilson nem Weill, hanem Hans Peter Kuhn zenéjét használta fel, Charles Lindbergh szerepét Stefan Kurt alakítja.

A német fővárosban, az Akademie der Künste épületében kiállítás nyílt Brecht életéről és munkásságáról: könyvek, képek, levelek, kéziratok, megannyi érdekesség - zömmel a restaurálás után ismét megnyílt Bertolt Brecht Archívum gyűjteményéből. A kiállítás március 29-ig tart nyitva, aztán ideiglenesen áttelepül a müncheni Literaturhausba.

Ted Hughes: Ovidius és Plath után Tales from Ovid (Mesék Ovidiustól) című kötetével Ted Hughes nyerte az egyik legrangosabb angol irodalmi elismerést, a 21 ezer fonttal járó Whitbread-díjat. A kitüntetéssel egy időben valóságos irodalmi szenzációt keltett, hogy Hughes Birthday Letters (Születésnapi levelek) címmel publikálta Sylvia Plathhoz szóló szerelmes verseit. A több mint nyolcvan költemény 35 év terméke - ez az első alkalom, hogy a 67 éves költő versben beszél felesége iránti érzelmeiről, akinek öngyilkosságáért évtizedeken át sokan egyértelműen őt hibáztatták. Sylvia Plath, a háború utáni amerikai próza és költészet egyik kiemelkedő tehetsége harmincéves korában gázzal megölte magát, amikor hatévi házasság után Hughes otthagyta őt és két gyermeküket egy másik nőért. Ted Hughes felelősségét még jobban feszegették, amikor egy másik szerelme, Assia Wevill is öngyilkos lett 1969-ben, illetve amiért - Plath irodalmi hagyatékának gondozójaként -, állítása szerint gyermekeik érdekében, megsemmisítette Sylvia Plath naplóinak utolsó részét, egy másikat pedig állítólag elvesztett. Ted Hughes, aki 1984 óta "koszorús költőként" jogot nyert hivatalos verseket írni a királyság kiemelkedő eseményeinek alkalmából, most megjelent köteté;vel ismét vitát kavart, elemzői versei irodalmi értékét magasztalják, mások kritikával illetik, amiért Plath-ügyben "övé az utolsó szó".

Gandhi a színpadon A film után a színpadon is megelevenedett Gandhi. Feroz Khan Mahatma vs. Gandhi című drámájának címszerepét Naseeruddin Shah alakítja Újdelhiben. Az ismert bombayi színész már Richard Attenborough filmjében a Gandhi-szerep egyik várományosa volt, végül azonban Ben Kingsley kapta meg azt. Az angol nyelven előadott darab középpontjában a hétköznapi emberként ábrázolt Gandhi és legidősebb fia, Harilal bonyolult kapcsolata áll - a fiú nemi betegségben halt meg néhány hónappal apja után. Ötven évvel azután, hogy 1948 januárjában egy hindu fanatikus meggyilkolta Gandhit, sikerrel megy a darab, melyet a szerző szeretne Angliában és Amerikában is bemutatni.

P. S. 1 New York Queens negyedében megnyílt az USA legnagyobb műcsarnoka, a P. S. 1 Contemporary Art Center. A kortárs művészeti központ nevének elején álló két betű a Public Storage (közraktár) rövidítése. A nemrég megnyílt intézményt eredetileg 1976-ban alapította Alanna Heiss, az épület - a Frank Gehryvel is együtt dolgozó építész, Frederick Fisher tervei szerint restaurált állapotában, 8 ezerről 12 ezer négyzetméterre bővült területén - négy kiállításnak ad helyet jelenleg. (Címe: 22-25 Jackson Avenue, Long Island.)

Díj, díj Három kategóriát is megnyert a Verve a londoni New Musical Express olvasói által megszavazott Brit Awards-versenyben: ők a legjobb zenekar, a Bitter Sweet Symphony pedig a legjobb kislemez és klip. A legjobb album viszont nem a Verve listavezető Urban Hymns című lemeze lett, hanem az OK Computer a Radioheadtől. A legjobb szólóelőadó: Beck Amerikából.

Az American Music Awards 25. díjkiosztó ceremóniáján három pop/rock díjat is átvehettek volna a Spice Girls tagjai, ha ott lettek volna Los Angelesben, a brit lányok azonban csak videóüdvözletüket küldték írországi próbatermükből. Életműdíjat kapott Frank Sinatra, aki viszont betegsége miatt hiányzott az ünnepségről. Két-két kategóriában lett első Babyface (Kenneth Edmonds) és George Strait.

Cyberia

Bill és Monica A megbízható hírszolgálatok mellett az amerikai elnök legújabb szexbotrányán szórakozó lapok tömkelege található a hálózaton. Van Monica Lewinsky Fan Page (www.d-zyn.com/monica), számos irányba vezető linkekkel és Linda Tripp Web Page (www.lindatripp.com) is, ahol szavazni lehet, hogy Linda - aki magnóra vette Monicával folytatott beszélgetéseit - mai amerikai hős-e, avagy szemét barátnő. Megnyílt az elnök vád alá helyezését szorgalmazó site is: www.impeachclinton.com. Kínálnak pólókat Bill és Monica képével, és terjednek viccek is, íme egy: "Közvélemény-kutatók amerikai nőket kérdeztek meg, lefeküdnének-e Clinton elnökkel. 86 százalékuk így válaszolt: még egyszer nem." Bob Guccione, a Penthouse kiadója egyébként kétmillió dollárt ajánlott fel Monica Lewinskynak a sztorija exkluzív jogaiért és félig meztelen fotókért. Egy Clinton és a nők című sorozat legújabb darabja lenne ez, ha a lány beleegyezne: 1992-ben exkluzív interjút közöltek Gennifer Flowersszel, 1996-ban pedig Paula Corbin Jones történetét írták meg. (Lásd még: 24. oldal.)

Válás egy klikkre A Yediot Ahronot izraeli napilap szerint az izraeli állampolgároknak hamarosan lehetőségük lesz rá, hogy a többórás várakozási időt megspórolva, az Interneten át kaphassák meg válási papírjaikat - mindez nem jelenti azonban azt, hogy a feleknek ne kellene személyesen megjelenniük a bíróság előtt.

Francia szövetség Az America Online, a német Bertelsmann, a francia Canal Plus és a Cegetel bejelentette: közös vállalkozásban próbálják tömegessé tenni Franciaországban az Internetet. A Canal Plus és a Cegetel 55 százalékos részesedést vásárol az AOL France és a Compuserve France Internet-szolgáltatókban. Jelenleg a francia lakosság mindössze 2 százaléka rendelkezik Internet-eléréssel (ez a szám Nagy-Britanniában 6, Németországban 7, az USA-ban 20) - van tehát hová fejlődni. A beruházás megtérülését két-három évre kalkulálják.

Az IBM és az Internet2 Az IBM 3,5 millió dollárral támogatja az Internet2 fejlesztését: a cél a hálózat infrastruktúrájának korszerűsítése. Az IBM által szponzorált kutatási programban hét amerikai felsőoktatási intézmény vesz részt.

India egyszerűsít India megkönnyíti az internetes szolgáltatások nyújtásának engedélyeztetését: az új szabályozás szerint az erre vállalkozó magáncégeknek nem szükséges információtechnológiai praxissal rendelkezniük, elég, ha törvényesen be vannak jegyezve, és a megfelelő bankgaranciákkal bírnak. A reménybeli Internet-szolgáltatóknak 2003-ig nem kell fizetniük az engedélyért, de ha megkapták azt, a szolgáltatást másfél éven belül el kell kezdeniük, tarifáikat szabadon alakíthatják ki.

Figyelmébe ajánljuk