Kulturális hírek

  • 1998. október 22.

Belpol

Magyar galéria a FIAC-onElsőként a magyarok közül a Várfok 14 Galéria vehetett részt a világ legnagyobb képzőművészeti vásárának számító, Párizsban megrendezett 25. FIAC-on, melyet körülbelül 150 ezer néző keresett fel.
A Várfok 14 Böröcz András, Fehér László, Jovánovics György, Kelemen Kettenbrücke Károly és Mulasics László műveit mutatta be. A legnagyobb érdeklődés Fehér és Böröcz iránt mutatkozott, utóbbinak egy szobrát el is adták (a standról tudósított a Figaro és a Paris Match, forgatott a francia tévé). Szalóky Károly, a Várfok 14 vezetője a MaNcsnak elmondta, meghívást kaptak egy hasonló madridi rendezvényre, s természetesen megpályázzák a jövő évi FIAC-részvételt is, mely már nem a jelenlegi helyen, az Eiffel-torony szomszédságában lesz, hanem a Porte de Versailles-nál épülő high-tech üvegpalotában.

Kasseli Documenta: mérleg Jóllehet tavaly nyáron rendezték Kasselben az évszázad utolsó Documentáját - amúgy a tizediket -, Hessen tartomány kultuszminisztere, Christine Hohmann-Dennhardt és Kassel polgármestere, Georg Lewandowski csak most büszkélkedett el a kortárs művészeti esemény mérlegével: a francia Catherine David által igazgatott Documenta X. száz nap alatt 631 ezer nézőt vonzott (ez rekord), s a 21,5 millió márkás költségekhez képest 1,4 millió márka nyereséget hozott.

"Új" Shakespeare-mű Napokkal azután, hogy a világ első számú Shakespeare-kiadójának számító Arden Shakespeare Series számítógépes szövegelemzés alapján eredeti Shakespeare-műként azonosította a III. Edward című darabot, a Shakespeare by the Sea elnevezésű kis, kanadai, halifaxi színház letöltötte a darabot a Virginia egyetem web-site-járól, az óangol szöveg egy részét gyorsan maira fazonírozták, és hamarjában be is mutatták egy egyszemélyes előadás keretében. Az 1594-95 körül írott, és a százéves háború idején játszódó III. Edward Shakespeare egyik korai darabja; legutóbb 1987-ben kérdőjeles szerzői megjelöléssel adta elő a walesi Theatr Clwyd.

Múzeum a 30 éves háborúhoz A vesztfáliai béke 350. évfordulóján, Wittstockban megnyílt a harmincéves háború múzeuma: azért épp Brandenburg tartomány e városában, mert 1636-ban kapui előtt vívták az 1618-1648 között lefolyt háború egyik legvéresebb csatáját.

Díj a Narancs-reklámfilmnek A nagydíjat és a reklámnyelv megújításáért járó New Moment in Advertising díjat nyerte a szlovéniai Portorozban rendezett Golden Drum című reklámfesztiválon a Magyar Narancs Fazakas Péter által írt és rendezett reklámfilmje (gyártó: Akció Reklámügynökség; Skyfilm Stúdió).

Megnyílt a zenei könyvtár Az V. kerületi Ötpacsirta utcában, a 381 millió forintért felújított Pálffy-palotában megnyílt a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteménye: 1300 négyzetméteren 18 ezer zenei szakkönyv, 43 ezer kotta, 13 ezer hangfelvétel kölcsönözhető.

"Új" Bernhard Bécsben Miután Ausztriában szabaddá vált Thomas Bernhard műveinek előadása és publikálása (MaNcs, július 23.), a bécsi Akademietheaterben megtartották az új szisztéma első premierjét: a C. P. verlä§t Bochum und geht als Burgtheaterdirektor nach Wien (C. P. elhagyja Bochumot, és Bécsbe megy a Burgtheater direktorának), a C. P. kauft sich eine Hose und geht mit mir essen (C. P. nadrágot vesz magának, és eljön velem enni), illetve a C. P. und Hermann Beil auf der Sulzwiese (C. P. és Hermann Beil ingoványos talajon) című szatirikus, zenés szösszeneteket mutatták be. A címekben szereplő monogram Claus Peymann színidirektort takarja, aki ezúttal ifjabb kollégájára, Philip Tiedemannra bízta a rendezést.

Bezár a Royal Opera 1999 januárjától decemberéig bezár a 13 millió font adósságot felhalmozott londoni Royal Opera. A válság rendezése során jelentős létszámleépítésre kerül sor az 560 főt foglalkoztató intézménynél, változtatnak a szerződtetési gyakorlaton, és olcsóbban árulják majd a jegyeket. A színházi dolgozók szakszervezete természetesen tiltakozik a létszámcsökkentés ellen. Az intézményt irányító testület élére januárban kinevezett Sir Colin Southgate reményei szerint majd ha bebizonyították, hogy sikerült modern és rugalmas szervezetté átalakítani a Királyi Operát, ismét számíthatnak a magánszektor és az állami költségvetés támogatásának növekedésére - a Royal Opera egyébként évi 15 millió fontjával Nagy-Britannia legnagyobb központi támogatást élvező művészeti intézménye.

Brian May A Petőfi Csarnokban mutatta be Another World című új lemezét Brian May, az egykori Queen gitárosa.

Cyberia

Õszi Fesztivál a hálón A november 1-jéig tartó Budapesti Õszi Fesztivál megadja a részvétel illúzióját a hálózatra kötött otthon ülőknek is. A Soros Alapítvány C3 Kulturális és Kommunikációs Központja - mely lapzártánk idején nyílt nap keretében mutatta be új projektjeit és kiadványait, köztük a nyilvános, utcai internetterminál itt kifejlesztett prototípusát - az Internettóval közösen készítette a háló.ma című projektet (www.c3.hu, illetve www.internetto.hu). Megközelíthető a képernyőn az Artpool Művészetkutató Központ szervezte Installáció Fesztivál (www.artpool.hu/Installation), Altorjai Sándor (1933-1979) kiállítás (www.artpool.hu/Altorjai), Tót Endre-járdatábla avatás (www.artpool.hu/Tot/glad) és Erdély Miklós-táblakiállítás (www.artpool.hu/Erdely/jarda). Arról, hogy mi megy a beindult Trafóban, a www.c3.hu/trafo cím igazít el, él a Műcsarnok lapja (www.mucsarnok.hu), a Gerhardt Andrées Tranzittérjének október 28-30. között otthont adó budapesti Goethe Intézeté szintén (www.goethe.de/ms/bud/ausst/un_a34), akárcsak a diafilm-kiállítást prezentáló CEU Centrális Kiállítóteremé (www.csa.ceu.hu).

Programozható Lego A számítástechnika betört az építőjátékok világába is: a legújabb Lego-készletből intelligens mozgó és programozható robotok készíthetők. Lelke egy kis RCX mikroszámítógép, amit a hozzá adott szoftverekkel egy PC-hez csatlakoztatva programozni is lehet. Az RCX érzékeli a különféle szenzorok jeleit, és a program utasításainak megfelelően irányítja a készletet mozgató motorokat. A 200 dollárba kerülő Lego Mindstorms Robotic Invention nevű alapcsomag tartalma: egy RCX mikroszámítógép, két motor, két érintésérzékelő, egy fényérzékelő, egy CD-ROM a programozáshoz szükséges szoftverekkel, infravörös adatátvivő és mintegy 700 építőelem. Az alapcsomag mellett két kiegészítő csomag is lesz, de a Lego System és a Lego Technics csomagok már meglévő elemei is felhasználhatók. A Lego Mindstorms egyelőre csak az USA-ban, Kanadában és Nagy-Britanniában jelenik meg, európai bemutatkozása 1999-ben várható.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.