Hétfőn Orbán Viktor a parlamentben már "a legoptimistább becslésnek" nevezte, hogy 80 milliárd forintos állami hiányt gerjeszt az előző kormány - szerinte elhibázott - nyugdíjreformja. A kormány úgy kalkulál, hogy a jelenleg hatályos törvényből következő, közel húsz százalék helyett 14 százalékos nyugdíjemeléssel 50 milliárd forintot spórol a társadalombiztosítási alapoknak. A kormány érvelése szerint erre azért van szükség, mert 1999-ben csak a nyugdíjalapba legalább 140 milliárd forintot kell az adófizetők pénzéből odaadni. Az alap várható hiánya jövőre - a kormányzati előterjesztés szerint - ezzel együtt is meghaladja majd a 33 milliárd forintot; megbízható értesülésünk szerint ez nagyon sok pénz.
Csúcsrajáratás
Persze a társadalombiztosítási alapok jövő évi költségvetése nyújt kedvezményeket is, jól néznénk ki, ha nem nyújtana. Jövőre összességében 6 százalékkal csökken a munkaadók járulékterhe, de 3600 forintra nő az egészségügyi hozzájárulás, és 11 százalékos adót vetnek ki minden olyan jövedelemre, amely eddig nem volt járulékköteles. A tavaly elfogadott nyugdíjreform törvényei szerint jövőre minimum 19,5 százalékkal kellene emelni a nyugdíjakat. Az ellenzék, a nyugdíjasok szervezetei és a szakszervezetek augusztus közepétől folyamatosan tiltakoznak a változtatási szándék, a kisebb mértékű nyugdíjemelés ellen. A liberálisok meg azt mondják, hogy ne a nyugdíjasok számlájára fizesse ki a kormány a többi társadalmi rétegnek, illetve "családtagnak" szánt, amúgy is szükségtelen szociális ígéreteit.
A több hónapja tartó politikai huzakodásban a fideszes politikusok és a szakminiszter azzal érveltek a kisebb mértékű emelés mellett, hogy a nyugdíjreform miatti százmilliárd forint éves hiány és a törvényesen járó nyugdíjemelés plusz 50 milliárdja "elviselhetetlen" az államháztartásnak.
A jövő évben a nyugdíjasok száma 2 millió 435 ezerrel minden korábbi csúcsot megdönt. Az óriási hiányt azonban - a kormányzat érvelése szerint - a nyugdíjemelés és a magánpénztárba a vártnál négyszer több átlépő járulékkiesése okozza. A Társadalombiztosítási Alapokat Felügyelő Államtitkárság sokáig munkálkodott azon a javaslaton, amellyel csökkenthető lenne az átlépők aránya (1999 végéig akár 1,3 millió magánpénztári tag is lehet Magyarországon, számuk már most meghaladja az egymilliót; az államtitkárság javaslata szerint 6 százalékban maximálták volna a magánpénztárba átlépők járulékát, illetve csak a pályakezdők választhattak volna magánpénztárat). A kormány ebben az évben már nem akar foglalkozni a nyugdíjreformtörvények átfogó módosításával, és a felröppent hírek ellenére szerencsére mégsem nyúlnak a magánpénztárakhoz. Így marad az alapok óriási hiányának mérséklése.
A gesztus értéke
Ennek pótlására a központi költségvetésnek jövőre csaknem 140 milliárd forintot kell átadnia a nyugdíjak kifizetéséhez. Ráadásul az adóforintok pótlásán túl - az alap hiányának mérséklése érdekében - 22,7 milliárd forint értékű vagyont is értékesítenie kell a nyugdíjbiztosítónak. A hiány másik oka a kormánynak a munkaadók felé gyakorolt gesztusa, mellyel két százalékkal csökkentenék az általuk fizetendő járulékot, azaz jövőre már csak 22 százalékos nyugdíjjárulék terheli majd a béreket. Ez a gesztus természetesen ennyivel kevesebb bevételt jelent az alapoknak.
Vélhetően ez is az oka annak, hogy a kormány inkább törvényt módosít, és csak 14 százalékos nyugdíjemelést tervez. Az olcsóbb nyugdíjemelési szisztémával jövőre az átlagnyugdíjas 30 600-30 800 forintnyi havi bevétellel kalkulálhat. Ez az összeg körülbelül 2300 forinttal kevesebb, mint ami törvénymódosítás nélkül járna az időseknek.
A kormányprogram még azt ígérte, hogy a Fidesz vezette koalíció kiemelten kezelné a nyugdíjak értékőrzését, a valóságban azonban az ezredfordulóig átlagosan 9-10 ezer forinttal kapnak kevesebbet a nyugdíjasok, mint hogyha a nyugdíjreform szerint járna el az új kormány is.
A nyugdíjemelés szisztémája 1991 óta bérkövető. Ez azt jelenti, hogy az előző évi nettó keresetkiáramlásnak megfelelő százalékos arányban - persze késleltetve a következő évben - emelték az öregségi ellátásokat. A nyugdíjaknak a kilencvenes években felhalmozott vesztesége a bérkövető nyugdíjemelés megtartását indokolná. A nyugdíjak értékvesztése már a kilencvenes években elkezdődött, már akkor hat százalékkal értek kevesebbet, mint a keresetek, ma pedig az ellátások értéke az 1989-es nyugdíj vásárlóértékéhez viszonyítva 24 százalékkal kisebb.
Erkölcsi indok
A kormányzat szakapparátusának érvei szerint nem mondhat le a költségvetés arról az 40-50 milliárd forintnyi megtakarításról, amit a jövő évi kisebb mértékű nyugdíjemeléssel megspórolható. Egyébként ezzel az ötlettel - mármint hogy kisebb mértékű nyugdíjemeléssel lehetne az államháztartás hiányát csökkenteni - 1994-ben Békesi László is próbálkozott. Az ő javaslata is törvénymódosítás volt, ezt azonban akkor Horn Gyula lesöpörte.
A még hatályos nyugdíjtörvény szerint a nyugdíjemelés 1998-1999-ben még a korábbi elvek, azaz az előző évi nettó bérnövekedésnek megfelelő mértékben történne. A svájci indexálás bevezetéséig az átmenet kompromisszumaként az Érdekegyeztető Tanács (ÉT) tavaly áprilisban arról egyezett meg a kormánnyal, hogy az idén az ellátások az inflációt 3 százalékot meghaladó mértékben emelkednek. Mára ez az egyezség is odaveszett. Az özvegyi nyugdíjak rendezése miatt a januári emelés eleve 2,5 százalékkal kisebb alapról történt, és az ellátások értéke az idén csak 1,8 százalékkal növekedett. Ez az érték csak enyhíti, de nem pótolja a korábbi értékvesztést.
A szakszervezetek szerint az ÉT-ben kötött egyezségnek - azazhogy a nyugdíjak a nyugdíjreform elveinek ellenére csak 2001-től növekedjenek az árak és a béremelés ötven-ötven százalékos arányának megfelelően - erkölcsi indokai voltak. Az 1991-es Kupa- és az 1996-os Bokros-program ára a nyugdíjak és a bérek jelentős értékvesztése volt. Ezt kívánta orvosolni a svájci indexálási rendszer bevezetésének elhalasztása. Az akkori előrejelzések szerint a reálbérek 1998-tól indulnak növekedésnek, és ennek hatásából részesülnének a nettó bérkiáramlást követő emelési szisztémával. Ennek most a jelek szerint annyi.
Danó Anna
