Kulturális hírek

  • 1998. december 3.

Belpol

SwierkiewiczTugboat (Uszály) című kiállítása záróakkordjaként - ahol hőlégballonokat és a Duna vize és iszapja segítségével festett képeit mutatta be - a Kortárs Művészeti Múzeum (Ludwig) előtt a magasba emelkedett Swierkiewicz Róbert feliratokkal díszített légballonja.Emlékművek, emlékezet Emlékművek és kulturális emlékezet a kelet-nyugati konfrontáció vége után címmel nemzetközi konferenciát rendezett a berlini Művészeti Akadémia. A Konrád György által megnyitott tanácskozás egyik szekciójában Köztéri igazságtétel Magyarországon címmel az 1956-os forradalom emlékműveiről tartott előadást Boros Géza (erről szóló könyvét az 1956-os Intézet idén jelentette meg).Narancsos szerzők December 8-án lesz hatvanéves Tandori Dezső író, a MaNcs megátalkodott szerzője, s ez alkalomból a Polgár Művészeti Lap- és Könyvkiadónál megjelenik Fábri Péter róla szóló, Tandori-taniroda című, hatvanoldalas könyve, melyet december 7-én, az Írók Boltjában nyújtanak át az ünnepeltnek.Vágyvölgyi B.
András, korábbi főszerkesztőnk Narancs Blue címmel válogatta kötetbe az elmúlt évtizedben írott - s zömmel a Magyar Narancsban megjelent - cikkei legjavát. Az Új Mandátum által gondozott kötetet Konrád György ajánlotta az olvasók figyelmébe a Pont Könyvesboltban.

Bozóki András és Sükösd Miklós egykori MaNcs-főmunkatársak Magyar anarchizmus címmel kötetbe szerkesztették a mozgalom 1884-1919 közötti történeti dokumentumait, ily módon téve kerek egésszé eddigi publikációikat e témában (Balassi-kiadás).

Béke, emberi jogok December 10-én, az ENSZ Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozata elfogadásának 50. évfordulója alkalmából koncertet rendez Párizsban az Amnesty International: fellép a Radiohead (ez lesz a zenekar egyetlen idei európai szereplése), az Asian Dub Foundation, Alanis Morissette és a zouk-zenét játszó, Martinique szigetéről való Kassav együttes.

Norvégiában vitát kavart Björn Simensen, az oslói operaház igazgatója, amikor kijelentette: a Nobel-békedíj átadása alkalmából december 11-én rendezendő nemzetközi koncert műsorának összeállítói utat engednek a kommersznek, behódolnak a televíziós nézettségi mutatóknak, és ily módon magát a díjat értékelik le, melyet idén az északír katolikusok és protestánsok közötti béke megteremtéséért való fáradozása elismeréseként John Hume-nak és David Trimble-nek ítéltek. Az operaigazgató kevesli a norvég előadókat (köztük lesz az A-Ha és Espen Lind popénekes), de főleg a nagy norvég klasszikust, Grieget hiányolja a programból, ahol várhatóan a U2, a Cranberries és James Galway fuvolás képviseli Írországot, s fellép Andrea Bocelli olasz tenor, a brit Phil Collins, a kanadai Alanis Morissette és néhány afrikai és ázsiai muzsikus is.

Muzsikás, Bartók, Balanescu Nagy sikerű koncertet adott Londonban, a Royal Festival Hallban a Muzsikás és Sebestyén Márta. Vendégként színre lépett Alexander Balanescu is. A Bartók Bélának szentelt est apropóját az adta, hogy napokon belül megjelenik a Muzsikás és a román hegedűs The Bartók Album című közös lemeze. A Bartók-műsort Cambridge-ben és Kölnben is bemutatták.

Közeledés és változás Ezzel a címmel rendeztek kerekasztal-beszélgetést a Trafóban a Műhely Alapítvány által szervezett összművészeti projektek tanulságairól és a műfaj magyarországi lehetőségeiről. A Műhely Alapítvány Közeledések programjának részeként legutóbb a Trafóban Mándy Ildikó és M. Tóth Géza X.Y.Z. című darabját, a MU Színházban pedig a Cie 2 in 1 & Árvai Le matin d´un Faune című előadását mutatták be.

Veszélyeztetett kutatóhelyek A parlament kulturális bizottságának többsége támogatta azt a koalíciós módosító javaslatot, mely az 1999-es költségvetésben az MSZP-hez közel álló Politikatörténeti Alapítvány számára előirányzott 50 millió forintot teljes egészében elvonná, az 1956-os Intézet Közalapítvány számára előirányzott 73 millió forintot pedig 67 millióval csökkentené. A koalíció elképzelése szerint az intézményfinanszírozás helyét programfinanszírozásnak kell átvennie. A demokratikus pártok konszenzusával létrehozott 1956-os Intézet 1989 óta közel ötven kötetet jelentetett meg, legutóbb A fordulat évei 1947-1949 címűt, mely a hozzá kapcsolódó konferenciával és kiállítással jelezte, hogy az intézmény kutatási tevékenységét a forradalmat megelőző és követő korszakra is szándékozott kiterjeszteni.

Díj Budapest Főváros Önkormányzata Budapestért Díjat adományozott az 1992-es szerény kezdetek óta nagyra nőtt Pesti Est című ingyenes fővárosi műsorújságnak.

A Matáv Rt. a Legversenyképesebb Nemzeti Szolgáltató kategóriában elnyerte a Financial Times által alapított Globális Távközlési Díjat.

Cyberia

Szabadlábon az Albacomp-vezetők A Jász-Nagykun-Szolnok megyei főügyészség szabadlábra helyezte az Albacomp Rt. június 23-a óta előzetes letartóztatásban lévő vezetőit, de a nyomozóhatóság folytatja a sikkasztás és jogtalan áfa-visszaigénylés alapos gyanújával indult a büntetőeljárást M. János vezérigazgató és helyettese, G. Imre ellen.

AOL-Netscape-egyesülés, Microsoft Az America Online 4,2 milliárd dollár értékű részvényért megvásárolja a Netscape Communicationst. A Netscape üzleti szoftverrészlegét a Sun Microsystems veszi át egy három évre szóló szerződés keretében. A Sun több mint egymilliárd dollárt fizet majd az AOL-nak licencdíjként, hirdetési és marketingköltségekre, továbbá három évig a bevételek bizonyos százalékát, cserébe az AOL mintegy félmillió dollárért vásárol hardvert és szolgáltatásokat a Suntól. Az AOL megtartja a Netscape márkanevet, böngészője ugyanakkor továbbra is a Microsoft-féle Internet Explorer marad.

A cégegyesítést a részvényeseknek és az antitröszthivatalnak is engedélyezniük kell. Az AOL-Netscape-egyesülés híre nyomán William Neukom, az antitrösztper alatt álló Microsoft vezető ügyvédje a vád elejtését sürgette: szerinte a megállapodás egyértelműen jelzi, hogy a piac dinamizmusa miatt a vád okafogyottá vált.

Cannabis Kupa November 23-26. között Amszterdamban rendezték meg a Cannabis Kupát, mely elsősorban a kendertermesztők nemesítési versenye, de hogy még mi minden történt, arról némi fogalmat lehet alkotni a www.hightimes.com/ht/eve/cup címen.

Prince kontra Warner Prince, aki újabban a The Artist nevet használja, saját website-ján (www.love4oneanother.com) közölte tiltakozó nyilatkozatát amiatt, hogy a Warner Bros kiadó - már a millenniumi cécóra kacsintva - megbombázta az amerikai rádióadókat Prince klasszikus, 1999 című kislemezével, s várhatóan piacra dobják a hasonló című albumot is.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.