Az egri Markhot Ferenc Kórház koraszülöttosztályán dolgozók körében tapasztalt nagyszámú, rákos daganatok okozta elhalálozás okát - bár sokan kutatták - nem találták meg (lásd: Szolgálatteljesítés közben, 1998. szeptember 22.). Hipotézisek persze voltak: az osztályon használt gázsterilizáló rossz elhelyezése és a sterilizálásra szolgáló gáz (az etilén-oxid) szivárgása; a háttérsugárzás; az, hogy az egri termálvizet egy időben ivóvízként használták; feltételezett ok volt továbbá a koraszülöttosztály elhelyezkedése: az épület helyén korábban mocsár, majd szemétlerakó volt. A korábban vizsgálódó szakértők - állítják - a felsorolt jelenségek közül egyikről sem tudták hitelt érdemlően bizonyítani, hogy vétkes lenne a halálos megbetegedésekben.
Kérdőíves támadás
A Gógl Árpád népjóléti miniszter által - Korózs Lajos (MSZP) Heves megyei parlamenti képviselő interpellációja után - októberben elrendelt országos vizsgálatot az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) hivatott levezényelni.
Gombkötő György, az ÁNTSZ Heves megyei főigazgató-főorvosa lapunknak elmondta: a december 24-ig elvégzendő vizsgálat során négyszáz személlyel töltetnek ki nyolcoldalas felmérőlapot. Az ÁNTSZ - a lehetséges "hajlamosító tényezőkön" túl - a "munkahelyi expozíciós viszonyokra" (magyarul: a válaszadóknak volt-e dolguk gázsterilizálóval) és a megkérdezettek életmódjára kíváncsi, valamint arra, hogy környezetükben volt-e hasonló megbetegedés.
"Felmerült még az okok között az osztályon használt röntgenkészülék is", mondja Gombkötő. Az osztályon a vizsgált időszakban két röntgenkészüléket használtak, az egyikkel évente 3200, a másikkal - egy mobil szerkezettel - 70 felvételt készítettek: "kérdés, hogy használtak-e a dolgozók védőöltözetet". Szerinte feltételezhető, hogy esetleg az etilén-oxid (erről a gázról később részletesebben szólunk) és a röntgensugárzás együttes hatása az igazi oka a megbetegedéseknek.
Per
"Nagyon örülünk a vizsgálatnak", állítja Lajos Zoltán, a Markhot Ferenc Kórház szóvivője. A kórház az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) által kilátásba helyezett perektől nem riadt meg és nem egyezkedik: "Ha hivatalosan megállapítható, hogy mulasztás vagy hiba történt [a kórház részéről], akkor állunk a per elébe. Az urológiai osztályon egyébként a nyilvántartás szerint sokkal több ETO-gázpatront használtak, és ott még sincs rákos megbetegedés."
"Azoknál, akik ´93-ban az Országos Munka- és Üzemegészségügyi Intézet vizsgálatában részt vettek, a múlt hónapban már elvégezték az újabb ellenőrzést. De mivel a vizsgálat személyenként 45 ezer forintba kerül, és félő volt, hogy csak öt év múlva érnek a végére, kértük az önkormányzatot, hogy segítsen. Állítólag a kórház is kap a minisztériumtól erre pénzt, talán történik végre valami", meséli Vargyai Éva, a koraszülöttosztály orvosa. A ´76 óta ott dolgozó doktornő szerint a Geofizikai Intézet is felajánlotta, hogy ingyen elvégez egy vizsgálatot a Markhot Ferenc Kórházban, hátha ők is találnak egy újabb okot.
Mindig gáz van
A kilencvenes évek elején a gyanú az etilén-oxidos gázsterilizáló berendezés rossz elhelyezésére, szabálytalan működtetésére terelődött. Ám, mint az Győri Lajos okl. gépészmérnök, Mercz Flórián és Rózsa Pál okl. villamos mérnökök vizsgálatából kiderül, "ETO áramolhat ki a kompresszor és a szelepek tömítésein, továbbá" - és félő, hogy ez lehet az egyik kulcsszó - "a kivezető műanyag cső falán". Az ETO az etilén-oxid rövidítése: az ETO az, ami sterilizál, ami a kromoszóma-rendellenességeket okozza, és ha jól értjük a szakértőket, kiszivárog azon a műanyag csövön, amiben haladnia kellene, ki a levegőbe, aztán meg a szervezetbe. Az idézett vizsgálat szerint egyébként egy ETO-gázpalack tartalmának cca. 1/8-a (1800 mg, az egészségügyi határérték sokszorosa) kerül a levegőbe akkor is, amikor a sterilizálót szabályosan nyitják ki. Amikor már mindenki azt hiszi, hogy az etilén-oxid ott van, ahol lennie kell, a szabadban.
Korábban kiderült, hogy akkor sincs semmi, ha bizonyítottan az etilén-oxid lenne a felelős a halálesetekért: az ETO - a lyoni WHO rákintézet ´94-es minősítése szerint - csak vérnyirokrendszeri daganatkeltő anyag, Egerben viszont emlőkarciomás (mellrák) megbetegedések vannak. Az Egyesült Államokban most folyik egy tízezer főt érintő felmérés, amely, hasonlóan a magyarországihoz, az ETO minősítésének a megváltoztatását célozza. Ami, ha elérik is, még korántsem biztos, hogy segít az egri kórház kártérítést követelő alkalmazottain. "A kérdés akkor majd az lesz, hogy a minősítés visszamenőleg is érvényes-e" - teszi fel a kérdést, a pert megelőlegezve, Gombkötő főigazgató-főorvos.
Még nem tudni tehát, mi lesz a legújabb vizsgálat eredménye, de ha - mint a szakértők írták - tényleg baj van a gázsterilizálóval, akkor csak ki kéne már hajítani. Mert van még belőle néhány az országban, és az etilén-oxid nem csak ott jön ki, ahol kell. Szagtalanul.
Pálinkás Szüts Róbert