Kulturális hírek

  • 2001. január 11.

Belpol

MOZI- ÉS DVD-MÉRLEG7,7 milliárd dollár jegybevételt produkáltak 2000-ben az észak-amerikai mozik. Ez csaknem három százalékkal több az 1999-es eredménynél, és a kilencedik alkalom, hogy az amerikai és kanadai mozik összbevétele meghaladja az előző esztendeit.
A tavalyi növekedés az áremelkedés következménye: a jegyvásárálók száma kb. 2,5 százalékkal kevesebb, mint 1999-ben: 1,43 milliárd. Tizenkilenc film hozott százmillió dollár fölött, a legtöbbet A grincs (253 milliót, és még fut), utána a Mission Impossible 2 következik (215,4 millió), harmadik a Gladiátor (képünkön) (186,6 millió). Utóbbi több mint ötszázezer példánnyal vezeti a 2000-ben eladott DVD-k listáját Nagy-Britanniában, mögötte a Mátrix és a Hatodik érzék áll, egyaránt háromszázezer fölötti adattal. Összesen 16,6 millió DVD-t adtak el a szigetországban, ami az 1999-es négymillióhoz képest igazán komoly piacot jelez.

PORTO, ROTTERDAM Idén Rotterdam és Porto lesz Európa kulturális fővárosa. Rotterdamban országos hajléktalannappal nyitottak január 1-jén, a hajléktalanok zenekara a Laurens-templomban adott hangversenyt. A fő látványosság a Hieronymus Bosch életét és munkásságát bemutató kiállítás lesz ősszel, a Boijmans Van Beuningen Múzeumban. A portói programok egy kiállítással (Rembrandt, Dalí, Magritte stb.) és a városi zenekar koncertjével kezdődnek január 13-án. A szervezők egyelőre erős kritika alatt állnak amiatt, hogy a 310 ezer lakosú kikötőváros inkább egy hatalmas építkezésre emlékeztet, mint vonzó úti célra. Szerintük Porto csak 2003-ra lett volna igazán méltó az európai kulturális főváros státusára.

BERLINALE 55 éves pályafutása elismeréseként Arany Medvét vehet át Kirk Douglas az 51. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon. Az 1996-ban életmű-Oscart kapott, 84 éves amerikai színész nevéhez olyan mozihősök fűződnek, mint Spartacus, Odüsszeusz, Einar, a viking vagy Van Gogh. A február 7-18. között rendezendő fesztiválon levetítik húsz filmjét a több mint nyolcvanból, s megjelenik róla egy gazdagon illusztrált kötet.

Retrospektív sorozatot kap Fritz Lang (1890-1976) is, s bemutatják a Metropolis frissen rekonstruált verzióját, Bernd Schultheis új filmzenéjével. Mivel az előkészületek során eredeti negatívokra bukkantak, a filmek egy részét kitűnő minőségben vetíthetik. Akárcsak Douglasról, Langról is megjelenik egy új, háromnyelvű monográfia, s a Filmmuseum Berlin kiállítást szentel neki (ez a filmsorozattal együtt Berlin után Bécsbe, Los Angelesbe és Párizsba utazik).

A fesztivál programját egyelőre nem hozták nyilvánosságra, azt viszont igen, hogy a nemzetközi zsűri elnöke William M. Mechanic, a 20th Century Fox filmstúdió korábbi elnök-vezérigazgatója lesz. A Berlinaléval párhuzamosan, a téli szünetre gondolva, nemzetközi gyermekfilmfesztivált is rendeznek.

TELEVISION ÚJRA Áprilisban, az angliai Camber Sandsben rendezendő, All Tomorrow´s Parties fesztiválon ismét eredeti összeállításában lép fel a 70-es évek New York-i új hullámának egyik alapzenekara, a Television, mely mindössze két album után, 1978-ban szűnt meg. Richard Lloyd és Tom Verlaine gitáros, Fred Smith basszusos és Billy Ficca dobos 1992-ben megint összeállt ugyan, de csak egy lemez erejéig. Lloyd legújabb szólóalbuma (The Cover Doesn´t Matter) egyelőre csak interneten kapható (www.richardlloyd.com), az üzletekben január 30-án jelenik meg.

EREDETI BOSCH A franciaországi Valenciennes városában lévő Musée des Beaux Artsban látható, Jacobus en de magihr Hermogenes (Jakab és Hermogenes, a mágus), illetve Kloosterhuis van volgelingen van de heilige Antonius (Szent Antal tanítványainak kolostora) címen egyaránt emlegetett festményről, amelyet évtizedeken át csak Hieronymus Bosch stílusában festett alkotásnak tartottak, holland szakértők most megállapították: mégis eredeti. 1480 és 1500 között keletkezett, festői kvalitása, színvilága kétségtelenül Bosch keze nyomára utal. A képet március 17. és június 10. között a hollandiai Hertogenboschban mutatják be a Világpanoráma, tájképábrázolás Boschtól Rubensig 1500-1675 című kiállításon.

BRODSZKIJ-ÉLETRAJZ Osia, Iosif, Joseph címmel megjelent az első életrajz Joszif Brodszkijról, az 1996-ban, amerikai emigrációban elhunyt Nobel-díjas orosz költőről, akit 1972-ben kiutasítottak a Szovjetunióból (föltették egy bécsi repülőgépre, és annyi). A könyvet Ljudmilla Stern írta, aki mind Leningrádban, mind az emigrációban közeli barátja volt. Többek között beszámol arról is, hogy egy különösen elkeseredett pillanatában Brodszkij öngyilkos akart lenni, felvágta az ereit.

A GEORGE VÉGE Márciusban jelenik meg utoljára a néhai ifj. John F. Kennedy által alapított politikai és életmódmagazin, a George. Kiadója, a francia Hachette az elmúlt év során több mint tízmillió dollárt fektetett be a veszteséges lapba, hiába. A George már 1999 nyarán is nehézségekkel küzdött, amikor Kennedy légi szerencsétlenséget szenvedett, de azonnali megszüntetése kegyeletsértésként hatott volna. Az utolsó számot az alapító emlékének szentelik.

GIGANTIKUS PALESZTIN KÉP Egy szíriai üzletember kezdeményezésére az UNESCO bejrúti épületében libanoni művészek egy 200 nm-es vásznon hozzáláttak a szeptember vége óta zajló és csaknem 400, jórészt palesztin életet követelő felkelés meg- örökítéséhez. A szervezők körülbelül ezer művész munkájára számítanak. Elkészülte és libanoni kiállítása után Bahreinba viszik a vásznat.

FORGAT"KÖNYV-PÁLYÁZAT Egyszerre két forgatókönyv-pályázatot hirdetett meg a Varga Stúdió: szabadon választott témájú és animációs technikájú, maximum hétperces, művészi rövidfilmekre, illetve internetre szánt, legfeljebb kétperces, humoros, abszurd rajzfilmekre várnak ötleteket. A legjobb forgatókönyveket pénzjutalomban részesítik, és szerzőik bevonásával megvalósítják. Beküldési határidő: január 31., eredményhirdetés február végén a www.vargagroup.com site-on. Cím és bővebb info: Varga Holdings, 1035 Bp., Miklós tér 1. vagy development [at] vargagroup [dot] com; a borítékra kéretik ráírni, melyik pályázatra küldték be.

ALTERNATÍV PEDAG"GIA Az akkreditált tanártovábbképzés keretében felvehető, új kurzusok indulnak az Alternatív Pedagógusképző Műhelyben: Speciális bánásmódot igénylő gyerekek az iskolában; Iskolamesterek, élő pedagógiai irányzatok; Kultúrkörök, ahogy a Rogers iskolában tanítják; Művészet művelve. Jelentkezni január 20-ig lehet a 212-1303-as telefonon és a 1015 Bp., Franklin u. 2. címen. Ugyanitt az iskolák is megrendelhetnek szakmai szolgáltatásokat: Az osztályozás nélküli értékelés kidolgozásának segítése; A pedagógiai légkör javítása; A tanulási módszerek fejlesztése.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.