A megmozdulást az egy héttel ezelőtti folytatásaként a sajtószabadságért, a civilek mellett, az Origo miatt szervezték.
„Az a hír járja, hogy Lázár János mostanában szomorú. Na, de ki az a Lázár János, hogy nekem azért fájjon a fejem, hogy neki milyen kedve van?” – ezzel a párbeszéddel kezdődött hétfőn hat órakor a civil demonstráció a Kossuth téren.
A költői kérdést, miszerint „Ki az a Lázár János?”, Papp Réka Kinga és Gulyás Márton konferansziék többször, egymás után feltették, majd később más-más tónusban is megismételték, bár érdemi válasz csak a tüntetés vonulásos része után, a Telekom székháza előtt érkezett. De itt végre tényleg megtudtuk: Lázár János (oh, boldog az az ember, akinek be kell mutatni) a szépen, csendben megalakult kormány kancelláriaminisztere – most épp. Vagyis joggal merült fel az a kérdés, hogy „milyen kormány az, amelyikben egy ilyen ember a legfőbb miniszter?”
| ||
A demonstrációt a sajtószabadság hangos követelése mellett létrehozói fontos kiállásnak szánták a Lázár vegzálta független civilekért, valamint az Origo volt főszerkesztője, Sáling Gergő és a vele szolidáris vagy éppenséggel a portálnál maradó kollégái ügyében.
„Azért vagyunk ma itt, mert a messiásvárás időszakának ezennel vége” – közölte Gulyás Márton, majd Papp Réka Kingával számba vették, tulajdonképpen mi is a probléma. Például az, hogy tűrhetetlennek tartják, hogy a tőke és a kormány háttéralkuk folyamán áruként kezeli a magyar sajtó szabadságát. Mert „jogunkban áll tudni, hogyan döntenek a fejünk felett az általunk felhatalmazást kapott döntéshozók, ugyanis jogunkban áll beleszólni, hogy mi történik, vagy épp, mi történjen”. Nem Nyugat-Európa, nem is az Európai Unió, de még csak Angela Merkel sem fogja rendbe tenni Magyarország problémáit. Mert az nem járja, hogy bármely kormányzat akárhány harmados felhatalmazás birtokában arra a következtetésre jut, hogy ez minden bűne alól feloldozást is jelent. Most szólunk, hogy nem – fogalmazott a beszédek előtti felvezető gyanánt szolgáló hangulatfokozón a Papp–Gulyás-páros. Bár a tüntetés résztvevői kezdetben csak lassan csordogáltak, s először mindenki egy általa szimpatikusnak talált árnyas helyről figyelte némán e felvezetőt, de ennél a pontnál már együtt kiabáltak a bemelegítőkkel.
„Soha nem szavaztunk arra, hogy ezentúl már lehet becstelennek lenni, hogy lehet rabolni, meg eltaposni, ellehetetleníteni, vagy épp ellopni az országot. Nem emlékszem, hogy ezt mikor szavaztuk meg” – emlékeztetett Papp Réka Kinga. Arra sem kaptak felhatalmazást a politikusok, kontrázott Gulyás, hogy „a kormány bármely szabadságjogunkról bármely magáncéggel csiki-csuki alapon mutyipolitikát folytasson”.
Ezt követően Gulyás – nos, teátrálisan – fogta magát, és élő egyenes „adásban” lemondta telekomos előfizetését, ami igen népszerű tranzakciónak bizonyult. A szót pedig Ferencz Gábor – az Átlátszó és a Vastagbőr szerzője – vette át, aki a sajtó- és médiaszabadságról beszélt. Véleménye szerint nem mehetünk el szó nélkül az egyik legnagyobb hírportálnál történtek mellett, akkor sem, ha „valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, mi vezetett az Origo főszerkesztőjének kirúgásához – elnézést, közös megegyezéssel való távozásához –, de ha tényleg azért történt, mert Lázár János többször szomorú volt, akkor nagy a baj. Ha viszont azért, mert a Magyar Telekom milliárdos állami projektjei miatta veszélybe kerültek, akkor még nagyobb a baj”.
Megteremteni a szolidaritás kis köreit
| ||
A hatalmi ágak szétválasztása, a fékek és ellensúlyok rendszere egy szép és demokratikus berendezkedés, ám mindez a Fidesz számára veszélyforrások sorozata. „Ha nincs semmi probléma a törvényhozás, államfői aláírás, alkotmánybíróság, ügyészség, bíróság vonalon, akkor már csak a negyedik hatalmi ág okozhat fejfájást a Nemzeti Együttműködés Rendszerében, ez pedig a sajtó.”
Ezután Ferencz felidézte, hogy hét évvel ezelőtt mit mondott az akkori miniszterelnök – segítünk, Gyurcsány Ferenc –, azt mondta, hogy lehet tüntetni a Parlament előtt, előbb-utóbb megunják, és hazamennek. Az újságíró szerint ebből a mondatból is látszik, hogy az egykori és a jelenlegi miniszterelnök is mennyire szereti a demokráciát. Így van ez most is, „lehet újságot írni, lehet oknyomozni, majd megunják és hazamennek. De nincs hová hazamenni. Nincs hová hátrálni. Mi nem az Alkotmánybíróság vagyunk, nem az ügyészség vagyunk. Mi a magyar sajtó vagyunk, tesszük, amit tennünk kell, ami a dolgunk, még ilyen erős ellenszélben is”.
Azt már tudjuk, hogy „aki nem vitte semmire, az annyit is ér”, de most már abban is biztosak lehetünk, hogy Lázár János azzal a jellegzetes félmosolyával bizton állítja, hogy „ő újságírót soha, csak a fácánt, azt viszont röptében”. No, ez az az ember, aki, ha kettőt pislogunk hipp-hopp miniszterelnök lesz. Éppen ezért Ferencz Gábor arra szólított fel mindenkit, hogy „tegyük együtt szomorúvá Lázár Jánost a Nemzeti Együttműködés szellemében.”
A beszédek sorát Lóránd Zsófia szellemtörténész, a NANE (Nők a nőkért az erőszak ellen) aktivistája vette át, aki a Lázár által a Norvég Civil Alap miatti listázásról szólt, arról, hogy valamennyi listán szereplővel együtt olyan ügyeket képviselnek, olyan szolgáltatásokat biztosítanak, amelyeket az állam nem. „Ennek az országnak úgy kell a civil társadalom, mint egy falat kenyér” – fogalmazott, majd hozzátette: „A demokráciát nem kapjuk ingyen. Dolgozni kell rajta, benne, érte.”
Beszédet mondott még Hammer Ferenc médiakutató, aki ez alkalomból felvette „legmenőbb pálmafás harci ingét”, amelyben megerősítette, hogy „a magyar sajtószabadság nem áru”, majd azokról a láthatatlan emberekről beszélt, akiket nem volt módunk – Orbán elhíresült mondatával – magunkkal hozni, a megfélemlített pedagógusokról vagy épp azokról az önkormányzati képviselőkről, akiknek közpénzből már megvették a bocskaikat, csak amikor felpróbálták, szorított a nyaka.
A beszédek után az egyre nagyobb méreteket öltő tömeg résztvevői elindult a Kossuth térről a Nádor utcán keresztül, a Lánchídon és az Alagúton át a Telekom budai székházához. A séta során világossá vált, hogy több ezer ember fejezte ki tiltakozását, szolidaritását. A Krisztina körútra érve a Telekom székházánál Schönberger Ádám mondott beszédet (a szöveg itt olvasható).
Azonban még a Pestről Budára vonulás előtt Papp Réka Kinga mondott valami nagyon fontosat. Azon túl, hogy ironikusan kifejtette, hogy a későn jövőkkel is szolidárisnak kell lenni – utalva ezzel például az RTL-csoport a reklámadó tervezete miatt a sajtószabadságért aggódó nyilatkozataira, majd reflektálva a tényre, hogy ha valamikor, akkor már három éve megszűnt a sajtószabadság –, úgy fogalmazott, hogy: „Lázár János az alkalmazottunk.” Az enyém, a tiéd, a miénk. „Ez pedig akkor, mondjuk úgy, egy munkahelyi értekezlet.” Egy aggodalmas munkahelyi értekezlet, amely során végre nemcsak annak kellett kiderülnie, hogy a döntés ott van mindenki kezében, és ideje kiállni azért, amiben hiszünk, de arra a nem elhanyagolható tényre is rávilágított, hogy a közszolgálat jobb helyeken nem valami liberális lázálom, és hogy a média is épp olyan szolgálat, mint a többi, és felelősséggel jár.
Képgalériánk az eseményről itt tekinthető meg.
