Lázár János: Vitézy 2023-ban ajánlkozott a Fidesznek

  • narancs.hu
  • 2024. november 12.

Belpol

Úgy látja, Ungár Péter terve zseniális volt, csak nem tudta megvalósítani az, akire rá volt bízva.

Bizottsági meghallgatása után választolt pár kérdésre a 444-nek Lázár János építési és közlekedési miniszter, aki kicsit részletesebben is kifejtette korábban megírt, elég szélsőséges véleményét Vitézy Dávidról.

„Úgy tudom, hogy 2023-ban jelentkezett a Fidesz támogatásáért, ő ajánlkozott a Fidesznek, nem mi kerestük meg”

– mondta Lázár, hozzátéve, hogy bölcsen fogalmazott, amikor azt mondta, Vitézy „a Fidesz seggét nyalta” és az, hogy „egyszer a Fidesz-szavazók kegyeit keresi, egyszer meg a Magyar Péter-szavazókét”, megbízhatósági vagy hitelességi problémákat vet fel a személyével kapcsolatban, majd elmondta, szerinte valami nincs rendben Vitézyvel. „Én sajnálom a budapestieket, hogy hagyják magukat szívatni Vitézy Dávid által” – jegyezte meg. Lázár az újságíró kérdéseire egyszer sem reagált úgy, hogy Vitézy ne a Fidesz jelöltje lett volna és úgy látja, Ungár Péter terve zseniális volt, csak nem tudta megvalósítani az, akire rá volt bízva.

Vitézy gyorsan válaszolt egy posztban: a Karácsony Gergelytől nyáron a Fidesz és az LMP támogatásával együtt minimálisan kikapott politikus egyszerűen hazudik, Lázárt pedig rombolási miniszternek nevezte.

Vitézy Dávid és a Fidesz kapcsolata továbbra sem tisztázott igazán: nyáron az utolsó pillanatban léptette vissza a kormánypárt a javára Szentkirályi Alexandrát, ráadásul az LMP-s Csárdi Antal azért jelentette be pártbó való kilépését, mert azt állítja, bizonyítéka van arra, hogy Ungár Péter egyeztetett Rogán Antallal Vitézy indításáról.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.