Lázár: Lehet k.anyázni, meg neki lehet állni sz@rból várat építeni

  • narancs.hu
  • 2024. november 23.

Belpol

Hadházy az előbbit megtette, a miniszter édesanyjára tett megjegyzést, amikor Kelenföldi pályaudvaron ragadt.

„Lehet k. anyázni. Lehet látványterveket gyártani. Lehet zsűrizni. Meg neki lehet állni a sz@rbol várat építeni: új, olcsóbb tarifarendszert bevezetni, járművet felújítani, pályát rendbe tenni, az utastámogatást átszervezni, ahogy mi álltunk neki az 5 pontos közlekedési akciótervvel”

– ezzel a szöveggel osztotta meg Lázár János építési és közlekedési miniszter Hegyi Zsolt MÁV-vezérigazgató bejegyzését, aki pedig arról posztolt szombaton (miután egy nappal korábban a havazás miatt gyakorlatilag leállt a vonatközlekedés), hogy „a pénteki nap megmutatta, miért van szükség Országos Haváriaközpontra a MÁV-csoportban. A kelenföldi műszaki krízishelyzet pedig azt is, miért van szükség a Haváriaközpont előkészítésének felgyorsítására, hogy már januártól teljes hatáskörrel, országos lefedettséggel koordinálhassuk a gyorsbeavatkozású egységeket, az utastájékoztatást, valamint a pótló- és a mentesítő járatokat. Köszönöm az utasoknak a türelmet és a kitartást, a szolgálatot teljesítő kollégáimnak pedig azt, hogy a jelenlegi szervezeti keretek között is igyekeztek gyors és érdemi megoldást találni a problémákra. 2025-ben már új szemléletű és gyakorlatú, központi támogatást is kapnak a munkájukhoz”. 

Lázár bejegyzését megelőzte Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő péntek esti posztja, melyben azt írta, „Én hülye, vonattal akartam hazamenni ma Szekszárdra, de nem jelentettem be előre és nem hoztam újságírókat. Nem tudok szebbet üzenni a Rozsdaminiszternek arról a Kelenföldről, ahol NINCS WC, NINCS EGYETLEN FŰTÖTT VÁRÓTEREM SEM és ahol 45 perce azt ígérték, hogy negyedkor (fél órája) indul a pécsi IC. Azóta mindenki a peronon fagyoskodik , de még a néhány fokkal melegebb aluljáróba sem mer lemenni, mert még a vasutasok sem tudják, jön-e vonat és ha igen, mikor. A hangosbemondó öt perce azt mondta be, hogy Pusztaszabolcsról indul a vonat, egy perce azt, hogy öt perc múlva innen. Ami biztos: k.rva hideg van”. Hadházy az általa feltöltött videóban kétszer kurvaanyázik. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.