Lebontotta a Momentum a kordont a Karmelitánál

  • narancs.hu
  • 2023. május 9.

Belpol

A reggeli akció a rendőrséget is váratlanul érte.  A párt képviselői azt tervezik, hogy egész nap maradnak és őrzik a kordonokat.

A Momentum országgyűlési képviselői és Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő kedd reggel 7 óra körül ismét lebontotta a Karmelita körül felállított kordonokat.

Az akció békésen zajlott, a képviselők és az aktivisták fél nyolckor már a lebontott kordonokon ülve beszélgettek. Azért ültek a kordonokra, hogy azokat ne lehessen újra felállítani. A kordonon ülő momentumos politikusok kiterítettek egy uniós zászlót is, a kordonelemeket pedig egymásra pakolták.

 
Fotó: Palágyi Barbara

 
Fotó: Palágyi Barbara

 
Fotó: Palágyi Barbara 

 
Fotó: Palágyi Barbara 

Az akció kezdetekor még kevés volt a rendőr, váratlanul érte a rendőrséget a reggeli kordonbontás, a helyszínre közben egyre több egység érkezett. Rendőrsorfal állt fel a Színház utcánál és a Sándor-palotánál is egyre többen gyülekeznek.

Hadházy Ákos, Bedő Dávid és Lőcsei Lajos kiragasztották a 7 pontos követelést a Karmelita egyik, Sándor-palotához közeli ajtajára, majd elmondták, hogy tisztában vannak vele, hogy ettől még ezek a pontok nem fognak megvalósulni, ehhez az kell, hogy ezt sokkal több ember követelje – írja a Telex tudósításában.

Hadházy Ákos arról beszélt, hogy a mai napnak az az üzenete, hogy ezzel a rendszerrel szemben is elérhető eredmény.

A kiragasztott 7 pont többek közt tartalmazza: a sajtó szabadságának visszaállítását, az önkényuralmat eredményező különleges jogrend és a rendeleti kormányzás felszámolását és a "megcsorbított" munkavállalói jogok visszaállítását és a teljes közszférát érintő bérfelzárkóztatás azonnali elindítását.

 
Fotó: Palágyi Barbara

 
Fotó: Palágyi Barbara

 Bár ma információnk szerint nincs kormányülés, sorban érkeznek a Karmelitába a kormány tagjai és munkatársaik. Időközben megérkezett Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes és Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Semjén először a Színház utcánál akart bekanyarodni, de aztán meglátta a kordont bontókat, és inkább a Sándor-palota másik oldalán parkolt le.

Időközben a lebontott kordonokon ülő demonstrálókat elkezdték a rendőrök igazoltatni és leszedni a kordonokról.

A 444.hu azt írja, hogy rongálás gyanújával intézkednek.

 
Fotó: Palágyi Barbara 

 
Fotó: Palágyi Barbara

 
Fotó: Palágyi Barbara

 
Fotó: Palágyi Barbara

 Hadházy Ákos és a Momentum parlamenti frakciója március 14-én bontott először kordont a Karmelita főbejárata előtt. Akkor rövid időre ki is ragasztották a Karmelita főkapujára a követeléseiket soroló 12 pont-parafrázist. A kordonokat akkor alig egy órával az akció után már szinte teljesen visszaépítették. Azóta már többször elbontották a Karmelita körüli kordont, két diáktüntetés is itt ért véget. A rendőrség legutóbb már könnygázt és gumibotokat is bevetett, amikor a diákok megpróbálták lebontani a miniszterelnök hivatalának közelében felállított elkerítést.

 
Fotó: Palágyi Barbara

 
Fotó: Palágyi Barbara

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk