Salgótarjáni akkugyár: nem csak magyar dolgozókat rúgtak ki

  • narancs.hu
  • 2024. január 18.

Belpol

A cég közleménye szerint vietnámi, kirgiz és ukrán munkatársak is távoztak.

„A kiléptetett bérelt dolgozók között magyar, vietnámi, kirgiz, ukrán munkatárs egyaránt szerepel” – reagált a dél-koreai érdekeltségű akkuipari gyártócég, a Bumchun Precision Hungary Kft. azokra a szerdai hírekre, amelyek szerint kirúgták a vendégmunkásokat betanító magyarokat a salgótarjáni gyárból, és helyükre vietnámiakat vettek fel.

A 444.hu által szemlézett közlemény szerint az év végén plusz létszámra volt szüksége a cégnek, amit „a szükséges termelési volumen fenntartása érdekében” munkaerő-kölcsönző cégek munkatársainak bevonásával kezeltek, ez év elején azonban „az autóiparban tapasztalható megtorpanás” miatt „átmenetileg a decemberben bevont létszám csökkentésére” kényszerültek.

„A bérelt munkatársak közül a koreai vezetés a további feladatok végzésére a megbízható, jobban teljesítő munkaerőt tartotta meg”

– írták, hozzátéve, hogy csak olyanok távoztak a cégtől, akik ezt maguk kérték vagy akikkel erről közös megegyezés született. A szerdai hírek szerint összesen hatvan emberről van szó, a cég létszáma a cégnyilvántartásban fellelhető legutóbbi adatok szerint csaknem négyszáz volt, a leépítés tehát a dolgozók 15 százalékát érinti.

Az elektromos autók akkumulátoraihoz alkatrészeket gyártó Bumchun 2020-ban érkezett Magyarországra, és több milliárd forintnyi állami támogatást kapott. 2019 júliusában maga Szijjártó Péter jelentette, hogy a cég hazánkban építi meg első külföldi gyárát, és a 13,3 milliárdos beruházást a magyar állam 2,65 milliárd forinttal támogatja. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerdán közleményt adott ki, amelyben azt írta, kivizsgálják a Bumchun Precision Hungary Kft. „esetében kialakult helyzetet”.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.