Kormányinfó: márciustól 20 százalékkal emelkednek a szakápolói bérek

  • narancs.hu
  • 2024. január 18.

Belpol

Gulyás Gergely azt is bejelentette, ebben a kormányzati ciklusban megduplázzák a pedagógusbéreket. Kiderült: a nemzeti konzultációt másfél millióan töltötték ki.

Februárban megkapják a 32 százalékkal megemelt bérüket a tanárok és a szakképzésben dolgozók, a pedagógusok átlagbére így 672 ezer forintra nő – mondta a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Bejelentése szerint jövőre további 21 százalékos pedagógusbér-emelés várható, aminek eredményeképpen 812 ezer forint lesz a tanári átlagbér, 2026-ra pedig a pedagógusok átlagbére mintegy 880 ezer forintra emelkedik. A miniszter szerint ezzel ebben a kormányzati ciklusban megduplázódik a pedagógusok fizetése.

Gulyás Gergely bejelentette azt is, hogy

márciustól 20 százalékkal megemelik a szakápolók fizetését, tehát az átlagos szakápolói bér 715 ezer forint lesz.

További bér-, illetve nyugdíjemelésekről szólva elmondta, a 6 százalékkal megemelt nyugdíjat januárban megkapják az érintettek, a rendvédelmi dolgozók bére átlagosan 79,5 ezer forinttal nőtt, a katonáknál pedig átlagosan 11 százalékos béremelés történt január 1-jével. A gyed 373 ezer forint, a diplomás gyed 186 ezer forint lett, míg a mesterképzésben résztvevők esetében 228 200 forint a gyed összege.

A kormány üdvözli, hogy folyamatosan érkeznek Magyarországra az európai uniós pénzek – mondta a miniszter, aki szerint teljesen világos, hogy két olyan ügyben próbál nyomást gyakorolni hazánkra az Európai Bizottság és az Európai Parlament – LMBTQ-jogok, migráció –, amiben a magyar választópolgárok egyértelműen véleményt nyilvánítottak: egyrészt a választáson, másrészt mindkét témában népszavazást is rendeztek. (Gulyás azt nem tette hozzá, hogy mindkét referendum érvénytelen volt.) A bizottsággal úgy kell megállapodásra jutni, hogy vannak vörös vonalak – tette hozzá Gulyás, nyomatékosítva, hogy az említett két téma ilyen. A továbbiakban hosszasan gyalázta Brüsszelt és azokat az európai parlamenti "magyargyűlölő" képviselőket, akik szerinte akadályozzák, hogy a tanárok béremelésére fordítható EU-s támogatást megkapja Magyarország.

A kormányinfón Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő bejelentette, a nemzeti konzultációt 1 518 455-en töltötték ki.

Újságírói kérdésekre válaszolva Gulyás Gergely a Telex tudósítása szerint többek között arról beszélt: 

  • Tárgyalnak az Európai Bizottsággal Ukrajna anyagi támogatásáról, de messze vannak az álláspontok, így nem biztos, hogy lesz megegyezés.
  • Kudarcnak tartja, hogy magyar dolgozókat küldött el egy dél-koreai cég salgótarjáni üzemből, a szabályozás szerint pedig akkor lehet nem magyar dolgozót alkalmazni, ha nem találnak az adott pozícióra magyar munkavállalót.
  • A Fidesznek lesz saját főpolgármester-jelöltje, jövő héten tartanak elnökségi ülés, ahol ez is téma lesz, és akár már március előtt bejelenthetik a jelölt kilétét.
  • Az ingyenes SMA-szűrővizsgálatok megszüntetése egy átmeneti helyzet, amit ő maga is helytelennek tartja, és azt ígérte, a kormány hamarosan visszaállíthatja az ingyenességet.
  • A BYD szegedi beruházásával kapcsolatban látják azokat az európai törekvéseket, hogy a kínai beruházásokat vágják le Európáról, de a magyar kormány szerint ez rossz és veszélyes, ők a szabad kereskedelem hívei, és bár zajlik egy vizsgálat a beruházással kapcsolatban, a miniszter ettől nem tart.
  • Svédország minimális hozzájárulást jelentene a NATO-ban, mivel 5-6 állam adja a szövetség katonai erejének legnagyobb részét, ráadásul szerinte a svédek úgy viselkednek, mintha nem lenne nekik fontos a NATO-csatlakozás megszavazása.
  • Szerinte akkor lenne értelme egy Orbán–Zelenszkij találkozónak, ha rendeznék a kárpátaljai magyarság helyzetét, például a korábbi feltételek szerint szerveznék meg a helyi magyarság oktatását.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Pokolba a tűzijátékkal! – Ünnepi beszéd

Kedves Egybegyűltek, kedves Olvasók! Önök már túl vannak rajta, mi (nyomda+munkaszüneti nap) még csak készülünk rá, mégis nagyon jó érzés így együtt ünnepelni ezt a szép évfordulót. 25 év! Egy negyedszázad, belegondolni is felemelő! Több mint jubileum, egyenesen aniversarium!

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.

„Az elégedetlenség hangja”

Százezrek tájékozódtak általa a napi politikáról a Jólvanezígy YouTube-csatorna révén, most mégis úgy döntött, inkább beáll a Kutyapárt mögé, és videókat készít nekik. Nemcsak erről, hanem a Fidesz online bénázásáról is beszélgettünk.