Legyen-e előválasztás a baloldalon?
Röviden: ne legyen.
Ne azért ne legyen, mintha ez elvileg nem volna jó ötlet. Ellenkezőleg, az előválasztás erősítheti a pártelitek feletti demokratikus kontrollt, és hozzájárulhat az állampolgári tudatosság választói magatartásban is kifejeződő növekedéséhez.
Annak, hogy az előválasztás kipróbálása most mégis tévedés, sőt súlyos politikai hiba volna, elsősorban praktikus okai vannak. Előválasztást akkor szoktak rendezni, amikor van rá idő. Az Egyesült Államokban a nagy pártok jelöltjei már két évvel a választások előtt bejelentik indulási szándékukat, gyűjtik a pénzt, végigjárják a szimpatizánsok széles körét, nagyjából fél évvel a választások előtt a párton belüli küzdelmet lezárják, és eldöntik, hogy ki legyen a jelölt. Franciaországban a legnagyobb ellenzéki erő pártszavazást tartott, így lépett elő François Hollande elnökjelöltté.
Ám Magyarországon a helyzet nagyon más. Nincs idő, és nincs egyetlen párt. Bajnai és Mesterházy két külön pártban politizál. Még mindig nem világos, hogy a két párt külön listát kíván-e indítani, vagy egy közös listát mutat be a választóknak. Amíg a közös lista kérdése el nem dől, nem érdemes előválasztást tartani, hiszen különböző pártok sehol a világon nem tartanak közös jelöltválasztást. Mire pedig meglesz (ha meglesz) a közös lista, már szinte megindul az országos kampány. Egy kései pillanatban rendezett előválasztás többet ártana, mint használna, mert a jelöltek az egymás elleni küzdelemmel foglalkoznának, ahelyett, hogy legyőzendő ellenfelükre, Orbán Viktorra koncentrálnának. Nehezen képzelhető el, hogy az egymáson ejtett sebek gyorsan behegednének, és az egymás ellen kampányoló két pártgépezet pár hónap múlva olajozottan tudna együttműködni a közös siker érdekében. Ez a megoldás ugyancsak kiszámíthatatlan hatással járna a baloldali és liberális választókra. Nem kizárt, hogy bármelyik táborból többen maradnának otthon, ha nem az általuk preferált jelölt indulna neki a Fidesz elleni küzdelemnek.
Tudom, hogy a politikai innovációt sokszor a kényszer szüli, de kiszámíthatatlan, hogy a magyar politikai kultúrában milyen következményekkel járna egy ilyen öldöklő küzdelem a baloldali térfél pártjai és jelöltjei között. Nem beszélve arról, hogy a Fidesznek a mai posztjogállami korszakban megvannak azok az eszközei, amelyekkel sikeresen manipulálhatja az előválasztások kimenetelét. De ha ezt nem is tenné meg, a választások időpontja – ellentétben az Egyesült Államokkal – nem tekinthető fixnek. A kétharmados többséget birtokló Fidesz bármikor kitűzheti a választásokat, akár olyan korai időpontra is, amikor a baloldali térfélen a felek még egymással vannak elfoglalva. Az ellenzéki erőknek készen kell állniuk egy bármely pillanatban megvívandó választási harcra. Az előválasztás tehát aránytalanul nagy kockázatot jelentene a demokratikus ellenzék pártjai számára. Nincs más megoldás, mint az érintettek megegyezése a miniszterelnök-jelöltről és a (feltehetően közös) listáról. A megegyezés akkor jó, ha nincs egyetlen nyertese és vesztese: mindkét félnek nyertesnek kell éreznie magát. Későbbi közös kampányuk csak így lehet őszinte és elkötelezett. A helyzet megoldása elsősorban politikai intelligencia kérdése.
