El akarták gázolni Cserdi polgármesterét, miután bejelentette, hogy náluk nyaralhatnak az Őcsényből kiutált menekültek

  • narancs.hu
  • 2017. október 19.

Belpol

Egy fórumon pedig leköpték és hátulról meg is rúgták.

Az őcsényi botrány után Bogdán László, Cserdi polgármestere a Hír Tv Szabadfogás című műsorában bejelentette, hogy a települése szívesen látja a menekült családokat. Azt is mondta, hogy megtisztelő lenne számukra, ha megvendégelhetnék ezeket az „egyszerű embereket, akik bajban vannak”. Üzent Orbán Viktornak is, aki nemrég helyeselte az őcsényiek önkényeskedéseit: „Miniszterelnök úr, most ne dobjanak majd a fekete autóba, de én szeretném, ha ezeket az embereket egy picit jobban figyelnénk és óvnánk.” A családok – akik engedéllyel vannak az ország területén, oltalmazotti státuszt kaptak az államtól – pihenését már el is kezdték szervezni a Migration Aid segítségével.

Bogdán László

Bogdán László

Fotó: MTI

Bogdán Lászlóval egy ideje a Hír Tv is forgat, a Privátszféra c. műsor főszereplője lesz hamarosan a polgármester. Péterfi Judit műsorvezető csütörtökön elképesztő részleteket közölt a Facebook-oldalán arról, hogy a településvezető gyakorlatilag életveszélyben van azóta, hogy nyilvánosan is elmondta: hozzájuk mehetnek pihenni a menekültek. A Hír Tv munkatársának beszámolója szerint  egy fórumon korábban le is köpték, illetve hátulról megrugdosták Bogdán Lászlót, de Cserdi polgármesterét nemrég „el akarták gázolni egy gyalogátkelőn”.

„Bogdán László nem fél és nem kell megvédeni. Tudom, ismerem, nem akarná. Magunkat viszont meg kell védenünk a gyűlölettől! Abban bízom, hogy ez az üzenet eljut majd ahhoz az emberhez, aki leköpte, ahhoz is, aki hátulról belé rúgott és az is olvassa majd, aki megpróbálta elütni” – írja a műsorvezető.

Telefonon kerestük a polgármestert, de csütörtök kora este nem volt elérhető.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.