Lemondott az úszószövetség hat elnökségi tagja

  • narancs.hu
  • 2017. augusztus 3.

Belpol

A Magyar Úszó Szövetség hat elnökségi tagjának bejelentését az Index tette közzé.

Az aláírók – Becsky András, Cseh László, Danks Emese, dr. Török Enikő, Törös Károly, Wladár Sándor – a lemondást azzal indokolták, hogy „nem tudják hitelesen ellátni feladatukat a jelenlegi elnök vezetése alatt”. A jelenlegi elnök pedig Bienerth Gusztáv, akinek kegyvesztetté válásáról már egy ideje hallani, sőt, mást se hallani vele kapcsolatban.

Bienerth Gusztáv, Fürjes Balázs, Seszták Miklós

Bienerth Gusztáv, Fürjes Balázs, Seszták Miklós

Fotó: Mohai Balázs/MTI

A lemondásokkal a szövetség működésképtelenné vált, így össze kell hívni a közgyűlést, amely dönthet akár Bienerth távozásáról is.

A kilépők közleménye:

Lemondanak a MÚSZ elnökségi tagjai

A magyar úszósport mielőbbi szervezeti megújulása érdekében a Magyar Úszó Szövetség alulírott elnökségi tagjai sajnálattal ugyan, de a mai nappal benyújtják lemondásukat.

Büszkék vagyunk arra, hogy elnökségi tagságunk alatt a magyar úszósport kiválóságai – élükön Sós Csaba szövetségi kapitánnyal – kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, többek között a budapesti vizes-világbajnokságon is.

A szakmai sikerektől függetlenül úgy látjuk: a MÚSZ jelenlegi elnöke sem az elnökséget, sem a közvéleményt nem tájékoztatja tényszerűen a szervezet tevékenységéről, illetve a meghatározó döntésekről.

A kialakult helyzetre való tekintettel az elnökség alulírott tagjai úgy döntöttek, miután a továbbiakban nem tudják hitelesen ellátni feladatukat a jelenlegi elnök vezetése alatt, ezért nem marad más választásuk, mint lemondani tisztségükről.

Becsky András

Cseh László

Danks Emese

Dr. Török Enikő

Törös Károly

Wladár Sándor

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.