Év végére tervezik a szokásos Putyin-Orbán-találkozót

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. október 9.

Belpol

Vannak bizonytalanságok, de erős a szándék.

Szijjártó Péter Mukhtar Tileuberdi kazah külügyminiszterrel tárgyalt pénteken, majd közös sajtótájékoztatójukon jutott arra ideje, hogy éltesse a kormány "keleti nyitás stratégiáját". Szijjártó szerint ez beváltotta a hozzáfűzött reményeket.

A kazah-magyar kapcsolatok eredményeinek és pozitív hozadékainak felsorolása után kiemelte: a koronavírus-járvány nyomán új világgazdasági rendszer jön létre, és ebben Magyarország a nyertesek közé akar tartozni.

A sajtótájékoztatón Szijjártó újságírói kérdésekre is válaszolt: elmondta, hogy minden évben van magyar-orosz csúcstalálkozó, tavaly október végén Budapesten került rá sor, ezért idén Oroszországban kellene lennie.

Nem került le a kérdés a napirendről, az év vége felé tervezték a találkozót, de a járvány minden tervet eltolt vagy ellehetetlenített. Továbbra is azzal számolnak, hogy az év végén sor kerülhet a találkozóra, de ezt sok külső tényező módosíthatja - mondta a miniszter.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.