Több XII. kerületi óvodában és bölcsődében is megjelent a koronavírus

  • narancs.hu
  • 2020. október 9.

Belpol

Csoportokat kellett bezárni, több óvodapedagógus és egy gyógypedagógus is megfertőződött.

Miközben a kormányzati kommunikáció a sikeres közoktatásbeli védekezésről és a gyerekek fertőződésének csökkenését hangoztatja, addig a XII. kerületben épp most kezd feltűnni a járvány az óvodákban.

A hvg.hu számol be arról, hogy a XII. kerületi önkormányzat a honlapján közölte: több csoportot is be kellett zárni a Hegyvidéki bölcsődékben és óvodákban.

Eszerint:

  • a Zugligeti bölcsődében egy csoportot zártak be, mert  egy kisgyermeknevelőnek lett pozitív tesztje. A vele egy csoportban dolgozó kollégák és tíz gyermek került járványügyi megfigyelés alá; a többi csoport azonban működik, mert „buborékos” rendszerrel dolgoznak, tehát a kisebb csoportok egymástól elszigeteltek. Tájékoztatásuk szerint a többi bölcsőde jelenleg zavartalanul működik.
  • A Városmajori óvodában – mind a székhelyen, mind a tagóvodában – jelenleg rendkívüli szünet van.
  • A Csermely Tagóvoda október 11-ig, a székhelyóvoda október 18-ig tart zárva. Itt az egyik csoportban egy óvodapedagógus fertőződött meg igazoltan koronavírussal, egy másik csoportban pedig egy gyerek tesztje lett pozitív.
  • A Városmajor utcai székhelyen két dolgozónak lett pozitív eredménye az Önkormányzat által biztosított tesztelésnek. Kiemelik, hogy mindkét dolgozó tünetmentes. Mivel a két dolgozó más-más csoportokban dolgozott, ezért itt valamennyi csoport részére rendkívüli szünet elrendeléséről döntött az Oktatási Hivatal.
  • Az Orbánhegyi Óvodák tagóvodájában két dolgozónál mutatta ki a PCR teszt a fertőzést, ők egy csoportban dolgoznak, így csak ebben rendeltek el rendkívüli szünetet.
  • A KIMBI Óvodában egy dolgozó igazoltan fertőzött, ő tünetmentes; mivel a csoportok elkülönítése itt is megoldott, itt is csak az érintett csoportot zárták be.

Az önkormányzat a holnapján kiemeli, hogy az óvodáikba kijáró, SNI ellátásban résztvevő gyógypedagógusok és szakszolgálati munkatársak tesztelését is biztosítják, annak ellenére, hogy ők nem az Önkormányzat, hanem a tankerületi központ fenntartásában működő intézmények dolgozói. Az e héten esedékes szűrésen az egyik utazó gyógypedagógusról derült ki, hogy pozitív lett a PCR teszt eredménye. Az érintett gyógypedagógus tünetmentes, de mivel az eredmény megérkezése előtt 3 óvodában öt gyermekkel került kapcsolatba, így a gyerekek is járványügyi megfigyelés alá kerültek.

(Nyitóképünk illusztráció.)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.