Letakarta melegházasságos Barátok közt-plakátját az RTL Klub

  • narancs.hu
  • 2021. július 7.

Belpol

De amivel letakarták, azon állást foglaltak a homofób törvény ellen. 

A nagykörúti villamos két megállójába (Petőfi híd, budai hídfő, és Mechwart liget) helyeztek ki két, az utolsó adásait élő Barátok közt szappanoperát reklámozó RTL Klub-plakátot, amelyeken az volt olvasható:

Mindig emlékezni fogunk, hogy a család az család. 2018.

Alatta pedig egy képkocka szerepelt a sorozatból, amelyen két férfiszereplő éppen házasságot köt. 

A plakátokat viszont a homofób törvény értelmében július 8-tól már nem lehetne kirakni, így az ott szereplő képre (amelyen két férfi öltönyben áll egymás kezét fogva egy szertartásvezető előtt) egy-egy szöveges kitakarás került. 

A szövegben azt írják, a törvény értelmében "a Barátok közt hirdetésen megjelenő, egy 2018-as epizód jelenetét ábrázoló kép már nem kerülhet bemutatásra, mert homoszexualitást jelenít meg és a hirdetés 18 éven aluliak számára is elérhető ezen a helyen". 

"Az RTL Magyarország számára kiemelt fontosságú a családok és a gyermekek védelme, nemcsak műsoraiban, de a társadalmi szerepvállalásában is. Azt is valljuk, hogy fontos európai érték a sokszínűség és a tolerancia. Büszkék vagyunk arra, hogy munkatársaink közössége sokszínű, ahogy a társadalom is. Ezért aggasztónak tartjuk, hogy a törvény súlyosan sérti a szólásszabadságot és hátrányosan érinti a társadalom nem heteroszexuális tagjait" - áll a kitakaráson a 24.hu által közölt fotók szerint. 

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

A pribék és áldozatai

Vannak példák a filmtörténetben, amelyeknek kiindulópontja az egykori áldozat jellemzően váratlan, ritkábban tudatos találkozása börtönőrével/kínzójával. Liliana Cavani Az éjszakai portásától Denis Villeneuve Felperzselt földjén át Jonathan Teplitzky A háború démonjai című filmjéig találhatunk néhány (nem olyan sok) példát erre az alaphelyzetre.

Táborlakók

A holokauszt történetének van egy makacsul újratermelődő perspektívája: Auschwitz mindent elnyel, a többi helyszín pedig vagy ennek a gravitációs mezőnek a peremére szorul, vagy egyszerűen kiesik a látómezőből. Szécsényi András Csereláger című könyve nem akar leszámolni ezzel a perspektívával – csendesebben, de határozottabban tesz mást: elmozdítja.

Együttélési problémák

Panaszt tett a szegedi önkormányzati ingatlankezelő cég munkatársára egy ügyvéd, akivel ügyfelei érdekében tárgyalva nem tudott szót érteni. A cég lépett: elbocsátotta az ügyvéd élettársát, aki próbaidőn dolgozott ott. Az eset az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala elé került.

Csak a csönd

Máig nem kárpótolták a Felvidékről kitelepített magyarokat, noha a magyar Alkotmányíróság (AB) már 1996-ban kimondta e helyzet alkotmányellenességét. Az AB akkor a rendezés határidejét 1997-re tűzte ki. A köz­vélemény erről az ügyről jószerivel semmit nem tud.

Tényleg politikai döntések születnek a magyar sajtóperekben?

A Bors különszámának betiltásán azért lepődhettek meg a fideszes politikusok, mert az utóbbi években nem ehhez a bírói gyakorlathoz szoktak. A propaganda­média és a Fidesz lejárató kampányainak védelmében a bíróságok többször is abszurd döntéseket hoztak, ám amikor a miniszterelnök perelt, már más szabályokat alkalmaztak.