Létezéstechnikák Tiszaburán - Majdnem teljes foglalkoztatottság

  • Becker András
  • 2011. január 6.

Belpol

Tiszaburán az elmúlt években sajátos szociálpolitikai kísérlet zajlott: elkerülhető-e tömeges közfoglalkoztatással a teljes leszakadás? A kísérlet velejárója a kevéssé prudens gazdálkodás, ami mostanra nehéz helyzetbe sodorta az immár harmadik ciklusát töltő roma polgármestert - és vele az irányítása alatt álló falut.
Tiszaburán az elmúlt években sajátos szociálpolitikai kísérlet zajlott: elkerülhető-e tömeges közfoglalkoztatással a teljes leszakadás? A kísérlet velejárója a kevéssé prudens gazdálkodás, ami mostanra nehéz helyzetbe sodorta az immár harmadik ciklusát töltő roma polgármestert - és vele az irányítása alatt álló falut.

"Rendesek, a vékonyabbért általában nem szólnak" - válaszolja a háromkirályok egyike a Tiszaburát Pusztataskonnyal összekötő sok számjegyű úton arra a kérdésre, hogy nem félnek-e a rendőröktől. Merthogy az országút közepén tolják a láthatólag frissen kivágott fával megpakolt bicikliket a falu felé. Igaz, választásuk nincs, mert minden más utat térdig érő hó borít. A falu elég messze van innét, még vagy egy óra járás, de a Tisza elöntötte az ottani ártéri erdőt, és közelebb már nincs mit kivágni. Két-három naponta kell fordulni: egyrészt kemény hideg van, másrészt fűteni kell egész nap, mert a gyerekek hetek óta otthon vannak - idén a tanítás december 13-án véget ért a burai iskolában, és bezárt az óvoda, az önkormányzat konyhája, a művelődési ház és maga a hivatal is.

Csak csődöt ne

Bár a kistelepülési önkormányzatok nagy része kritikus pénzügyi helyzetben van, egyre kevésbé lesz hír, ha egy település csődhelyzetbe kerül - ráadásul a háromezer lakosú Tiszabura, szemben például Szigetvárral vagy Esztergommal, fizetésképtelenné vált, ami nem jelent okvetlenül csődöt: ha továbbra is ügyesen manővereznek a falu vezetői, elsősorban is Farkas László polgármester, akkor elkerülhetik az adósságrendezési eljárást. Ebben a szabályozás sajátosságai folytán az esetek többségében amúgy is egyaránt érdekelt adós és hitelező: utóbbi azért, mert egy csődeljárásban nagy valószínűséggel nehezebben jut a pénzéhez, mint ha megállapodik a település vezetőivel - szakértők szerint a hitelezők általában nem bíznak abban, hogy az adósságrendezésből jól jöhetnek ki. A település vezetőinek pedig azért előnyösebb a megegyezés, mert a csődeljárás idejére nemcsak lényeges döntési kompetenciáikat, de a tiszteletdíjukat és a költségtérítést is elveszíthetik; ez még egyszerű képviselő-testületi tagoknál is akár havi több százezer forint lehet, és az adósságrendezés rossz esetben évekig is eltart. Érthető tehát, hogy noha a magyarországi települések több mint egyharmada "önhikis" - vagyis "önhibáján kívül hátrányos helyzetben lévő település", azaz állami segítség nélkül biztosan deficites a gazdálkodása -, és az állami dotáció nem fedezi maradéktalanul a deficitet, az elmúlt húsz évben mindössze kéttucatnyi településen indult csődeljárás. Vagyis a politikai széljárást kihasználva akár hosszú évekig működhet úgy egy település, hogy de facto csődben van, ám - adósságait irreális méretűre felduzzasztva - elkerüli, hogy adósságrendezési eljárás keretében rakják rendbe a gazdálkodását.

Hogy a falu pénzügyi helyzete ingatag, azt nagyjából mindenki tudta. Az önkormányzati fenntartású intézmények vezetői hónapokkal ezelőtt is azt mondták: "napi kapcsolatban vagyunk a polgármesterrel" - azaz naponta érdeklődtek, van-e inkasszó a bankszámlán, hogy állnak a kifizetések, mit tervezhetnek a jövő hétre. Már akkor köztudott volt, hogy a falu több tízmilliónyi kifizetetlen számlát görget maga előtt. 'sszel komoly figyelmeztető jelek is voltak: mivel nem kapták meg a járandóságukat a faluban dolgozó gyerekorvosok, novembertől megszűnt a gyerekorvosi ellátás. Jelenleg az egyetlen helyben maradt háziorvos látja el korától függetlenül az összes helyi lakost és a rendelési időn túli ügyeletet - amúgy neki is adósa az önkormányzat, mint ahogyan jó néhány pedagógusnak is. December közepén elfogyott az egyik hitelező, a Tigáz türelme: 13-án reggel megjelentek az önkormányzati intézményeknél a cég munkásai, és leszerelték a gázórákat. Egy ideig úgy nézett ki, hogy az aznapra sok munkával megszervezett egészségnap és a hozzá kapcsolódó szűrések is elmaradnak - végül a szervező civilek adtak össze annyi tüzelőre pénzt, amennyivel a művelődési házat be lehetett fűteni. Az egészségnap várakozáson felüli sikerrel járt, és ebben nem jelentéktelen szerepet játszott a kiosztott több száz adag meleg ebéd mellett, hogy aznap már csak a "kultúr" volt a faluban az egyetlen fűtött közintézmény. A rendezvény elején a helyi védőnőt is nélkülözniük kellett a résztvevőknek, mivel ő is a gázosok után szaladgált, hogy az ő helyiségeiben - lévén számlás vállalkozója az önkormányzatnak, aki késedelem nélkül fizeti minden kötelezettségét, így a gázt is - le ne szereljék az órát, hiszen másnap ott rendelt például a bőrgyógyász szakorvos. Kiderült, hogy a védőnő buzgólkodása nem is volt ok nélkül való, hiszen még soha ennyi gyerek nem jelent meg a rendelésen - és miután minden szóba jöhető panaszukat megbeszélték, közölték, hogy amennyiben a doktor néninek nincs ellene kifogása, a rendelési idő hátralevő részét a fűtött váróban töltenék.

Kritikus hangok

Az önkormányzat saját konyháján a gáz elzárásáig közel hatszáz adag ebédet főztek - az iskolás és óvodás gyerekek többségének a napi étkezése erre a reggelivel és uzsonnával kiegészített ebédre épül. December 13-án tehát nemcsak a tanítás ért váratlanul véget Tiszaburán, de az iskolás korú gyerekek részére a rendszeres, napi háromszori étkezés időszaka is. Az iskolába járó 408 gyerekből 400 halmozottan hátrányos helyzetű - és legalábbis kérdéses, hogy mikor folytatódik a félbeszakadt tanév. Tavaly is hasonló módon kényszerítette fizetésre a szolgáltató az önkormányzatot - akkor január közepére sikerült velük egyezségre jutni, de most korántsem biztos, hogy ez ilyen sima ügy lesz: a tizenkétmilliós gázszámlán túl a bérek és segélyek kifizetéséhez szükséges összegnek is csak a kilencven százaléka áll januárban az önkormányzat rendelkezésére, a múlt hónap végén kiutalt ötmilliós rendkívüli "önhikis pénz" nagyobb részét pedig elvitte az időközben a település számlájára bejelentett APEH-inkasszó. Farkas László polgármester mindenesetre bizakodó. Optimizmusát nem annyira a számszaki összefüggésekre, mint inkább a Belügyminisztérium jóindulatára építi: szerinte jó esélyük van rá, hogy a megpályázott forrásokra a hónap elején kapnak még minimum ötmillió előleget, és ez már elég lehet ahhoz, hogy a gázt viszszakapcsolják. Meg itt van a "Varga Misi", aki mégiscsak "valami pénzügyminiszterféle" - őt jóindulatú támogatójaként tudja maga mögött a polgármester és a családjával erős átfedésben lévő, végső soron a regnáló helyi roma elitet adó civil szervezet, a Farkas édesapja által vagy tizenöt éve gründolt FIROSZ, az egyelőre csak tiszaburai hatókörű Fiatal Romák Országos Szervezete. Szerintük Varga Mihály, aki a körzet országgyűlési képviselője, pontosan tudja, hogy mekkora szerepük volt abban, hogy az első fordulóban simán hozta az itteni szavazóköröket; és pontosan nem körvonalazott támogatást kaptak tőle az önkormányzati választásokon is, vagyis várakozásaik szerint a képviselő most sem fogja őket cserbenhagyni.

Az idősebbeknek is biztosított meleg ebéd, az iskolai étkezések és a fűtött közintézmények hiánya mindenesetre épp azokat viseli meg leginkább, akik amúgy is a legrosszabb helyzetben vannak: persze hogy van olyan "3 h-s" gyerek, aki év közben dühében a falra keni az uzsonnára kapott zsíros kenyeret, ahogy az egyik pedagógus rosszul leplezett bosszúsággal meséli, de nyilván másképp viszonyul ahhoz a zsírhoz meg kenyérhez az az idősebb nő, aki a Dankó utca megfagyott sarán átevickélve kér egy százast: "hadd tudjak venni egy kis kenyeret".

Szemben a falu vezetőivel reménytelenül súlyosnak látja a helyzetet az ellenzék: mert az is van Tiszaburán, igaz, kicsit másképp, mint a nagypolitikában. Szerintük a falu reménytelenül eladósodott, és a polgármester által emlegetett 100-120 millióhoz képest a tényleges adósság jóval nagyobb. "Mikor Farkas 2002-ben polgármester lett, a falunak mindössze 40 millió forráshiánya volt, ez is csak a gáz bevezetése miatt. Normális gazdálkodással ez simán kezelhető lett volna"- mondja Mészáros Béla, az ellenzék vezéralakja, Farkas egyetlen komoly kihívója az őszi önkormányzati választásokon. Mészáros 2006-ig aktívan részt vett a pénzügyi bizottság munkájában, de azóta sem őt, sem a falu más régi vezetőjét nem vonja be a döntések előkészítésébe a polgármester. "Pedig volna rá megoldás, hogy kikeveredjünk a bajból, de a Laci már csak a saját embereire hallgat" - mondja egy másik, név nélkül nyilatkozó forrásunk. "Azokat a szerencsétleneket sajnálom igazán, akik hamarosan rá fognak jönni, hogy rossz választás volt Farkasra szavazni - mondja Mészáros. - Nekem egy belső embere mondta, hogy a hiány közelebb van a háromszáz-, mint a kétszázmillióhoz. Ebben a faluban, ahol az önkormányzat saját bevétele nem éri el a tízmillió forintot. Miből fogja ezt rendezni? Nemsokára vége lesz itt a jó világnak. Hát ezért nem bánom igazán, hogy megint ő lett a polgármester."

Bánja vagy sem, mindenesetre a választás eredményét különböző súlyos szabálysértésekre hivatkozva többen is sikeresen megtámadták, így Tiszabura egyike lett annak a tizenöt településnek, ahol az önkormányzati választást meg kellett ismételni. Hogy a jelöltek ragadványnevükkel szerepeltek volna a szavazólapon (Túró, Degesz, Lezser), vagy hogy az egyik szavazókörzetben egy kisbabát ejtettek volna bele az urnába, s ezért a gyermek kimentése után érvényteleníteni kellett az eredményt, azt mindenki egyértelműen cáfolja, és a szomszédos Tiszabőre mutogat, mondván, hogy ott estek meg ezek a kínos esetek. (Tiszabő Tiszabura mentális Prügelknabéja: a helyi folklórban a legvállalhatatlanabb esetek állandó helyszíne, a "van, ahol még ennél is rosszabb" relatív komfortérzetét biztosítva ily módon.) A falu vezetői szerint az ellenzék óvása és a csalás emlegetése megalázó Tiszaburára nézve, és ebbéli vélekedésüket a helyi újságban is közzétették. Azt talán a most is folyó ügyészségi nyomozás állapítja majd meg, hogy valóban láncszavazás volt-e, és hogy ebben játszott-e szerepet a szavazás végén hiányzó tizenkét szavazólap; hogy az a fehér Lada, amelyik tizenhatszor fordult, kinek a szavazóit hordta a kettes szavazókörbe; hogy valóban gyanús-e, hogy a szavazókör legalább negyedrészben analfabéta lakosai szinte kivétel nélkül eltalálták a közel harminc név közül épp azt a hatot, akik a polgármester jelöltjei voltak - mindenesetre a megismételt szavazáson Farkas még nagyobb fölénnyel nyert, és ez az eredmény végképp kihúzta a szőnyeget a riválisok lába alól.

A nagy vállalkozás

A választás körüli konfliktusok viszont annyira elmérgesítették a polgármester és a vele szemben állók viszonyát, hogy ma már egyikük sem tartja elképzelhetőnek az együttműködést. Pedig - ezt minden szereplő elismeri - a falunak e kritikus helyzetben szüksége lenne mindkét félre. Míg a jelenleg a Fidesz színeiben politizáló Mészárosék - különös módon a hol MSZP-s, hol független jelöltként induló helyi "baloldali kötődésű" politikusokkal együtt - képviselik a helyi gazdálkodó elit, zömmel a régi tsz- és tanácsi vezetők, illetve a helyi tehetősebb romák egy kisebb csoportját, addig Farkasékat és szervezetüket, a FIROSZ-t inkább a segélyen, illetve közmunkán levők és részben az önkormányzati alkalmazottak támogatják. A polgármester - ellenfelei szerint - nyilvánvaló rágalmakkal manipulálja, az "ellenzék" ellen hecceli a tőle feudális függésben lévő szegényebb romákat; Farkas pedig azt tartja megbocsáthatatlannak, hogy ellenfelei, "akiknek semmi sem drága", többé-kevésbé nyíltan a választások elcsalásával és köztörvényes bűncselekményekkel vádolják.

"Az volt a célunk, és ezt ma is vállalom, hogy lehetőleg minden családban legyen a segélyek mellett legalább egy jövedelem" - indokolja a polgármester a legalábbis viccesnek tűnő közfoglalkoztatási adatokat. Az bevett gyakorlat máshol is, hogy a település intézményeiben akit csak lehet, közcélú foglalkoztatottként alkalmaznak, de az már kevésbé, hogy a település háromezer lakójából ötszáz folyamatosan közmunkán legyen, miközben ötven faluőr vigyáz a rendre - reggel nyolctól délután négyig. A polgármesternek a tömeges közfoglalkoztatás mellett felsorakoztatott érveit elég nehéz lenne cáfolni, hiszen abban nyilvánvalóan igaza van, hogy ha nem lenne ez a jövedelem, több lenne a lopás, betörés, hiányzás az iskolából, a kikapcsolt villanyóra, a ki nem váltott gyógyszer. Az is igaz, hogy a faluban csak kevés helyen látni a legmélyebb szegénység jeleit, és a helyi pedagógusok szerint sem jellemző az a fajta kilátástalan nyomor, ami már óvodáskorban maradandó nyomokat hagy a gyerekek pszichoszociális fejlődésén - de hogy ez mennyiben Farkasék sajátos szociálpolitikájának az eredménye, nem tudhatjuk. Ugyancsak nehezen cáfolható a polgármester azon érve, miszerint a tavalyig érvényes szabályozók alapján az önkormányzatnak a magasabb fizetendő önrész miatt még egy kicsivel többe is kerül a családoknak mindössze 28 500 forint jövedelmet jelentő rát (új nevén bpj, ami Czomba államtitkár szíves közlése szerint nem segély - ezekről lásd Közfoglalkoztatás 2011-ben című keretes írásunkat), mint a közmunkára kifizetett minimálbér. A tömeges közmunkán foglalkoztatás eredménye továbbá az is, hogy Tiszabura elkerülhette azt a szégyent, hogy egy sorba kerüljön az országban a legkisebb egy főre jutó vásárlóerőt felmutatni képes Tiszabővel, és ez itt helyben, úgy tűnik, komoly siker. De az is tagadhatatlan, hogy - talán valóban a polgármester helyi szociálpolitikájának következményeképp - a falu eddig megúszta a közösségi normák teljes felbomlását: Tiszabura éjszakára sem változik veszélyes gettóövezetté, ahol kockázatos dolog megállni autóval, pláne sétálni a főúttól távolabbi, meglehetősen gyér közvilágítású utcákban, míg ugyanez korántsem mondható el a környék minden településéről. Kérdés persze, hogy ezek a kívülálló szemében talán nem is túl jelentős eredmények nem lettek volna-e elérhetők más, pénzügyileg kevésbé kockázatos módszerekkel is - hiszen kritikusai szerint a polgármester politikája azon alapul, hogy ha nagy lesz a baj, úgyis segít a központi költségvetés. A szomszédos Tiszaroff, a másik viszonyítási pont, a helyi bezzegfalu koránt sincs rossz helyzetben, ott mégis szufficites az önkormányzat - mondogatják a burai ellenzékiek, hozzátéve, hogy Tiszaburán a katasztrofális pénzügyi helyzetet nem kis részben a felelőtlen, nyakló nélküli közfoglalkoztatás idézte elő.

De vannak más, káros mellékhatásai is a tömeges közfoglalkoztatásnak - állítják a helyi viszonyokban meghatározó szerepet játszó forrásaink. Azzal, hogy a kvázi segélyezés megóvta a legtöbb családot a teljes ellehetetlenüléstől, paradox módon éppen a szegénység konzerválódásához járult hozzá: a helyiek körében általánossá vált, hogy a korábban távolabb segédmunkát vállalók is hazatértek, vagy fölhagytak az ingázással. Ma már a falu aktív korú lakosai közül alig néhány tucatnyian járnak dolgozni más településekre, és lassan fölnő egy generáció, amelyik szó szerint nem képes eligazodni a Tiszaburán kívüli világban - érthetően nem is szívesen hagyják el a falut. Részben ezzel magyarázható, hogy az a néhány gyerek, aki a helyi iskolából olyan, jobb középiskolában tanul tovább, ahová nemigen lehet naponta eljárni, előbb-utóbb átiratkozik valamelyik közelebb lévő, de alacsonyabb szintű oktatást vagy kevésbé piacképes szakmát nyújtó intézménybe, hogy a középiskola elvégzése után viszszatérjen a faluba - munkanélkülinek. "Volt olyan 15 éves, jól tanuló fiúgyerekünk, akit fölvettek Szolnokra; vasárnap délután vitték el a kollégiumba, hétfő reggel már itt volt. Itt maradnak, akárcsak a szüleik: inkább ezt a szűkös kis keveset választják, mert ez legalább itt, helyben van" - mondja az iskola igazgatónője. - Ide, az iskolába és az óvodába már csak a kevésbé tehetős roma gyerekek járnak. A többieket elvitték a környék kevésbé homogén intézményeibe" - teszi hozzá. Aki ide jár, az már nagy valószínűséggel nem tér le erről a falusi munkanélküliség világába visszavezető pályáról.

Hogy a közmunka nyújtotta relatív biztonságnak köze van ehhez a sajátos rezervátummentalitáshoz, azt nem vitatja a polgármester sem - azt már inkább, hogy a faluban láthatólag is általánossá vált uzsorához volna. Farkas szerint az a nyolc-tíz uzsorás, aki helyben viszi az üzletet - a helyi "kamatozást" firtató kérdésre némi rosszul megjátszott értetlenkedés után nagyjából mindenki ugyanezt a számot mondja -, inkább a magasabb jövedelmet biztosító ellátásokra, a nagy összegű családi pótlékokra, egyebekre hajt. Ugyanakkor általa is elismert tény, hogy Tiszaburán mostanra konszolidálódtak a kamatos pénz körüli viszonyok. Egyrészt ugyan a büntetőszankciók szigorodásával óvatosabbak lettek az uzsorások a nyílt erőszak alkalmazásával, ami persze rontja a megtérülési mutatókat (ráadásul nem sikerült konszenzussal felosztani a piacot, így előfordul, hogy az adós nem fizet, de szerez pénzt a másik kamatos embertől); másrészt nagyjából garantált a biztonságos üzemmenet. A kamatos pénz a helyi többség mindennapi életének részévé vált. "A legegyszerűbb, ha úgy vesszük, hogy az uzsorás havi harmincezerért beosztja az adott család százezer forint jövedelmét. Két-három naponta odaad öt-tíz ezer forintot, így a hónap végéig nagyjából egyenletesen van nekik pénzük" - vázol egy, a megszokottól eltérő értelmezést egy férfi, aki természetesen csak kívülállóként ismeri az üzlet helyi működését. Mindenesetre azt a többfelől hangoztatott vádat, miszerint a polgármester a politikai támogatásért cserébe szemet hunyna az uzsora felett, tények vagy akár csak név nélkül nyilatkozó érintettek nem támasztották alá, mint ahogy puszta vád maradt az a - renőrségi feljelentés formájában is megfogalmazott - állítás is, miszerint a közmunkán való foglalkoztatással a polgármester személyes hatalmi ambícióit szolgálta volna.

Afelől persze nem lehetnek kétségeink, hogy az Út a Munkához program eredeti koncepcióját szemérmetlen következetességgel szociális ellátásként értelmező közfoglalkoztatás hosszabb távon súlyosan demoralizáló hatású - ezt a polgármester maga is elismeri. Ötszáz embernek egy ekkora faluban rövid távon is nehéz értelmes munkát találni - pláne, hogy ötszáz bármilyen szerszám egyszerre sosem állt rendelkezésre. Ilyen körülmények között nemhogy a munka, de még valamiféle rend, például a reggeli munkakezdés rendjének a látszatát is nehéz fenntartani. Hosszabb távra talán a polgármester sem tervezett - inkább csak abban bízott, hogy az államnak valamit kezdenie kell a Tiszaburához hasonlóan nehéz helyzetbe került több száz településsel. Az mindenesetre legalábbis kérdéses, hogy az ő koncepciótlan túlélési stratégiája után a gatyába rázott új közfoglalkoztatás milyen változást hoz Tiszaburának. A lassú morális széthullást felválthatja egy durvább értékrendnek helyet adó lecsúszás, és a csendesen vegetáló rezervátum helyét előbb-utóbb itt is átveszi a kulturálisan átjárhatatlan falakkal körbevett gettó.

Közfoglalkoztatás 2011-ben

2011. január 1-jétől megszűnt a közcélú foglalkoztatás, és a szerződések kifutásával lényegében megszűnnek a központi közmunkaprogramok is. Megváltozott az ún. rendelkezésre állási támogatás (rát) neve - mostantól bérpótló juttatásnak (bpj) hívják. Bár továbbra is ez lesz a tartósan munka nélkül levők egyik legfontosabb támogatási formája, két lényeges mozzanatban különbözik elődjétől: egyrészt a jogszabály jövőre az előző évben teljesített 30 nap munkaviszonyhoz köti a bpj folyósítását (kérdés, hogy ezt hogyan abszolválja például egy kistelepülésen élő, állásából elbocsátott ötvenhét éves tanítónő), másrészt az elbírálás szempontjai közt az is szerepelhet, hogy a kedvezményezett rendben tartja-e a lakókörnyezetét. Lesznek önkormányzatok, ahol, ha csak szelektíven is, de élni fognak e joggal - bár felmerülhet, hogy egy félig leomlott vályogház körül egyáltalán lehet-e rendezett a lakókörnyezet. De ennél is nagyobb mértékben sújtja a kiszolgáltatottsághoz amúgy is hozzászoktatott falusi szegény és nincstelen rétegeket, hogy a kormány radikálisan csökkentette a közfoglalkoztatás költségvetési forrásait: míg az Út a Munkához programra 117 milliárd forintot szánt a tavalyi költségvetés - ráadásul, eléggé el nem ítélhető módon, ez a keret felfelé nyitott volt - utódjára, a Nemzeti Közfoglalkoztatási Programra csak 64 milliárd forint jut. Ráadásul az új kormány leginnovatívabb minisztere 100 milliárd forintot akar spórolni a rokkantnyugdíjasok aktív állományba terelésével: ha ez akár csak részlegesen is sikerül, idén több tízezer fővel nagyobb népesség osztozik a tavalyi források felén. Az új szabályozás ugyanakkor komoly problémákat okoz majd az önkormányzatoknak is, hiszen a legtöbb helyen a kötelező feladatok ellátásához eddig lényegében korlátlanul vehettek igénybe közmunkásokat: például az iskolák többségében a takarítók, fűtők, adminisztrátorok, de sokszor még a pedagógiai asszisztensek is nyolcórás közfoglalkoztatottak voltak. Az új szabályok szerint erre ezentúl csak korlátozottan lesz lehetőség.

Neked ajánljuk