Hasslach északbajor falu, ahova évek óta járnak magyar favágók a jobb kereset reményében. Csehország nyugati csücskéhez közel, Frankfurt és Lipcse közt félúton, Budapesttől 1200 kilométerre fekszik.
Éhezés a paplakban
"Nekem a nővérem szólt, hogy a helyii újságban látott egy hirdetést" - emlékszik vissza Miklós, aki tavaly ősszel ment ki tolmácsnak Németországba. Miklósra azért volt szüksége a munkát szervező vállalkozónak, Z-nek*, mert az elbeszélések szerint ő nem beszélt németül, így a környékbeli erdészekkel, illetve fafelvásárló cégekkel nem tudott tárgyalni. Az általunk megkeresett, Dél-Dunántúlon élő favágók is ismerőseik, illetve internetes hirdetés útján vették fel a kapcsolatot Z feleségével, aki aztán egyéni vállalkozóként foglalkoztatta a jelentkezőket. "Azt mondták, jól lehet keresni. Jobban, mint itthon. Nyolc eurót kaptunk volna köbméterenként, és ez nem rossz ár. De hogy pontosan mennyit lehet ebből összeszedni, azt már nem említették" - mondja István, aki ma már itthon, egy állami erdőben vágja a fát. Bár jó keresetet ígértek, a bejelentett bér csupán bruttó 98 ezer forint volt.
Még a kiutazás előtt egy e-mailben a munkáltató a következő költségekről tájékoztatta a jelentkezőket: a szállás 610, a kiutazás 140 euró (ezek az összegek annyifelé oszlottak, ahányan kimentek; ez jellemzően 4-6 fő volt), míg a megvásárolandó munkaruha és csizma fejenként további 90-120 euró. A munkavállalók rendszerint úgy állapodtak meg a vállalkozóval, hogy az első fizetésből vonják le majd e tételeket, mivel "egyszerűen nem volt ezekre pénzem. Még a kiutazásra is 100 eurót kellett kölcsönkérnem egy barátomtól, hogy ne üres zsebbel álljak ott" - meséli Levente. Egy-egy turnus a munkától függően 5-8 hétig tartott.
Az adott csapat furgonnal jó félnapos út után érkezett meg Hasslachba, ahol a paplakban lett elszállásolva. Másnap a helyi Stihl-boltban megtörtént a munkaruha beszerzése (fűrészeket a vállalkozó adott), harmadnap már mentek is valamelyik környékbeli erdőbe dolgozni. A munka az erdőtulajdonosok elvárása miatt kézi volt: a kijelölt fákat kivágták, ám az ösvény mellé már kézzel kellett kihúzni őket, mivel gép nem mehetett be oda. A gallyazás után meghatározott méretűre vágták a fát, végül gúlákba állították. "Volt, hogy a több száz kilós fatörzseket alig bírtuk megmozdítani négyen. Csak a kicipelés rengeteg időt vett el, és fárasztó is volt. Csináltuk völgyben, hegyen, síkon, mindenhonnan le kellett hozni a rönköket. Akik télen is dolgoztak, azoknak hóban" - magyarázza Róbert, aki a nyár végén járt kinn. Állítja: a pontos munkakörülményeket nem közölték vele a kiutazás előtt, sőt, német nyelvű munkaszerződését (a korábbiaknak magyar volt - N. G. M.) is kinn látta először, amikor aláírta.
A munkát Z. felügyelte és irányította. Volt, hogy vágott fát, volt, hogy nem. "Párokban dolgoztunk, ami jó, mert ha összeszoktok, ráérzel a másik ritmusára, meglesz, hogy az egyik vág, a másik meg dönt. Na most, Z. egy idő után elkezdte cserélgetni az embereket, mire olyannal is összekerültem, akit nem éreztem annyira. Rosszabbul is teljesítettem - mondja Levente. - És ha nem ment a munka, akkor jött a nyílt szidás, a letolás. Egy idő után már nem volt jó neki semmi. Ha esetleg nem jött ki velünk a terepre, mert más dolga volt, akkor jobban is ment a munka, nem volt feszültség." Beszélgetőpartnereink egyöntetűen olyan "antiszociális" embernek állítják be a vállalkozót, akinek a jelenléte, a megnyilvánulásai egy idő után állandó rossz hangulatot keltettek, amit csak fokozott a heteken át tartó összezártság. "Folyton jött, hogy milyen rosszul dolgozunk, bezzeg, akik előttünk voltak, azok milyen jól csinálták! Feszültek lettünk, aztán egymást is martuk. Olyan is volt, hogy megmondta a szemünkbe, hogy ti szar, szemét alakok vagytok, és ő jön ki rosszul a dologból, meg hogy a családjától kell elvennie a pénzt a bénaságunk miatt" - mondja István.
A hangulatot a rendszeres étkezés hiánya is rontotta. "Hat hét alatt csak párszor ettünk főtt kaját. Amit vittünk magunkkal, hamar elfogyott. Ekkor kértünk tőle előleget, ő pedig hetente 10 eurót adott. Ennyiből csak toastkenyeret meg felvágottat tudtunk venni, azt vittük ki magunkkal az erdőre. Ebédszünet nem volt, akkor ettünk, amikor tudtunk. Volt, hogy reggeltől dolgoztunk sötétedésig, 10 órákat. Én nem vagyok egy nagydarab ember, de mire hazajöttem, jó tíz kilót fogytam" - meséli Levente. Mások is hasonlókról számoltak be.
A munkakörülményeket nem bírta mindenki: volt, aki megsérült, más hazajött. "Értem kijöttek egy hét után, mert nem bírtam tovább" - mondja egy férfi, aki kérte, hogy még a keresztnevét se írjuk le. ' is felidézi azt a mondatot, amit a többiektől is hallottunk: "El lehet menni. A sztrádán balra" - ezt mondta Z. azoknak, akik jelezték, hogy nem elégedettek a körülményekkel, esetleg túl soknak tartják a heti hat, olykor a heti hét munkanapot. Többen ott is hagyták őt, és stoppal indultak el Magyarország felé, volt, akivel dulakodott is a vállalkozó. Forrásaink többsége azonban nem így tett: "A hazautazással meg a fizetéssel tartott sakkban minket. Úgy voltam vele, hogy ha a fene fenét eszik is, a turnust végigcsinálom" - emlékszik István. Forrásaink tisztában vannak vele, hogy bármikor eljöhettek volna. "Ha az ember ki van szolgáltatva, akkor nem indul el olyan könnyen. Ha otthon úgysincs munka, ez is számít. Összeszorítja a fogát, nyel kettőt, nem mond semmit, csinálja, aztán lefekszik. És minél jobban kiszolgáltatott, annál jobban meg lehet fogni. Legjobban azt, akinek nincs semmije, csak egy rakás tartozása" - mondja Levente.
Ráadásul kinn még úgy gondolták: ha rossz is a hangulat és nehéz a munka, a pénzzel biztos elégedettek lesznek. De nem így lett: a hazautazás után néhány nappal mehettek a vállalkozó házába kifizetésre. "Elém tolt egy papírt, volt rajta egy csomó szám. A levonásaim után végül kaptam úgy 120 eurót majdnem kéthavi munkáért! Nem akartam elhinni, olyan kevés volt. Rettenetesen elkeseredtem. De nem veszekedtem. Egyrészt nem volt a kezemben semmi, ráadásul ha elkezdek kiabálni, még azt a kicsit se adja oda. Nekem pedig kellett a pénz, meg kellett adnom azt a 100 eurót, amit az utazásra kölcsönkértem. Így jöttem ki végül nullszaldóra." Mások is arról számoltak be, hogy kevesebbet kaptak, mint amire számítottak, Róbert például 180 eurót, hatheti munka után. ' mondja azt, amit mások is említettek: fogalma sincs, mi alapján fizették ki, hogy jött ki ez a végösszeg. "Nyolc euró per köbméter, ebből indultunk ki. De hogy ki mennyi köbmétert termelt, azt nem tartották nyilván." Miklós, a korábbi tolmács és ügyintéző, aki belelátott a vállalkozó pénzügyeibe, megerősíti: "Nem volt olyan, hogy följegyezte volna az egyéni teljesítményt." Úgy véli, a fafelvásárló cégtől Z. 18-22 euró között kapott köbméterenként átlagban, a csúcs 24 volt; egy erdőrész kivágásáért mintegy 10 ezer euró körüli összeg járt. Saját munkaviszonyáról azt mondja: "Engem közös megegyezéssel alkalmazott feketén, nem tagadom." Z. ezt később kérdésünkre határozottan tagadta.
Ellenpélda
"Engem a kinti munka egyszerűen tönkretett. Fizikailag is megviselt, de rá is fizettem, mínuszba vitt, mert nem csináltam végig. Közben a providentes hitelem meg csak nőtt. Egyszer 150 ezret vettem fel, ma már 300 ezer a tartozásom. Borzalmas élmény volt ez nekem, szeretném elfelejteni" - mondja név nélküli forrásunk összegzésképp. Beszéltünk olyannal is, aki a megyei Munkaügyi Bíróságnál keresi igazát, egyelőre eredmény nélkül. Ráadásul egy németországi munkavégzés miatt aligha kap Magyarországon jogorvoslatot - mondták a munkajogban jártas forrásaink.
A rengeteg negatív tapasztalat ellenére találtunk olyan egykori munkavállalót is, akinek nincs rossz véleménye Z-ről. B. 2010 és 2012 között két évet dolgozott Németországban, tavaly pedig csak azért hagyott fel a favágással, mert Budapestre költözött. Szerinte Z. jó szakember és főnök volt, a nehézségek abból adódtak, hogy az ember távol volt a családjától heteken át. Sokat tanult kinn szakmailag, és - mint mondja - valóban előfordult, hogy tíz órát kellett dolgozni egy nap, de akkor ez az előző napi eső miatt történt. ' is kinn vette meg a ruháit, amit 600 euró értékűre saccol. Az étkezésről azt mondja: ő felkészült, mindig vitt magával elegendő élelmet. Úgy látja, Z. néha nem jól választotta ki a favágókat, sokszor olyanok is kijöttek, "akiknek nem volt erősségük a munka", ezért fordultak elő konfliktusok, végső esetben a felmondások. Ami miatt hiányérzete van, az a fizetés kiszámolása: ha egy adott erdőterülettel végeztek, az ezért járó pénzt Z. mindig annyifelé osztotta, ahányan voltak. "Ha valakinél többet dolgoztam, akkor is egyenlően lett szétosztva." B. nemcsak favágó, hanem tolmács is volt. Ez a tevékenysége nem lett "lepapírozva", csak favágóként volt foglalkoztatva, tolmácsként nem kapott pénzt. "Nem is kértem, azt ingyen csináltam." Amikor arról kérdeztük, hogy favágóként egy többhetes turnus után mennyit keresett, B. nem akart számokba bocsátkozni, mert neki "ez nem a pénzről szólt", de azt elárulta, hogy elégedett volt a fizetéssel.
Megpróbáltunk első kézből információt szerezni: álnéven jelentkeztünk Z-ék vállalkozásába favágónak, és pár fordulós levelezés után sikeresnek is tűnt igyekezetünk. Ám hiába érdeklődtünk többször is a pontos bérezésről, a munkaviszony jogi aspektusairól, a kiutazás dátumáról vagy a szálláslehetőségről, konkrét választ semmire nem kaptunk, Z-né minderre csak annyit írt: majd szóban egyeztetünk.
Jogszerűtlen, hátrányos
Az elkeseredett munkavállalók szeptemberben keresték fel lapunkat történetükkel, amelyhez munkaszerződéseiket is mellékelték. A régiebbieknek magyar, de Róbertnek, aki augusztusban járt kinn, már német nyelvű példánya volt.
A magyar szerződésben még szerepel havi alapbér (bruttó 98 ezer forint), ám a köbméterről - noha elvileg annak alapján történt a kifizetés - nem esik szó. Megnevezik azonban a munkakört (erdészeti segédmunka), kikötik a munkaidőt (napi 8 óra), illetve megjelölik a munkavégzés helyét (Németország). A dokumentumot több magyar munkajogásznak megmutattuk, ők egybehangzóan állították: noha a dokumentum több helyen pontatlan, a hazai viszonyok közt még éppen elmegy. "Igazi közepes munka" - minősített az egyik szakember. Egyikük kiemelte: ha teljesítmény alapján kapták a fizetésüket, és nem az alapbér szerint, az jogellenes. "Feltűnően hiányos a szerződés, ez általában a munkáltatónak jó." Ám ezek a megállapítások csak akkor lennének érvényesek, ha a munkavégzés Magyarországon történt volna - Németországban a német törvényeket kellett volna az elejétől alapul venni, és nem (ahogy történt) az itthoni munka törvénykönyvére hivatkozni. A bérpapírokon szereplő összeg is zavaros: a 98 ezer forintos alapbérből a különböző (szja, tb) levonások után egyszer 32, máskor 11, megint máskor 55, illetve 70 ezer forintot fizettek ki az egyik munkavállalónak, aki azt mondta lapunknak, hogy az alatt az egy év alatt, míg kinn dolgozott, egyszer 900, máskor 500 eurót kapott kézbe. Később kisebb összegeket is kapott, de euróban, és nem forintban (a többiek is ezt tapasztalták).
Idén augusztusban már német nyelven szerződtek: Róbert a papírral már csak kinn találkozott, a tartalmát ismertették vele nagyjából, majd aláírta. Amikor elmondtuk neki, hogy mit írt alá, kissé meglepődött: a szövegben nem szerepelt semmilyen alapbér (a nyolceurós köbméter azonban igen, sőt esetenként órabér is felmerült, ám ezt nem számosították), nem szerepelt benne a munkavégzés ideje. Ehhez képest meglehetősen szigorúan szabták meg a szabadnapok számát, valamint titoktartási kötelezettséget is róttak a munkavállalóra.
A Németországban élő és dolgozó Dybilasz Zoltán ügyvéd miután áttekintette a német szerződést, a következő hibákat emelte ki: "Nincs meghatározva a pontos tevékenység, illetve annak a helye, valamint nincs meghatározva a napi/heti/havi munkaórák száma, csak annyi, hogy a hét melyik napján kell dolgozni. A túlórák sincsenek szabályozva." Mint mondta, a szerződés emiatt nem felel meg a német jogszabályoknak, azt meg kifejezetten furcsának találta, hogy a favágókra titoktartási kötelezettséget róttak. Láng Csaba, a Német-Magyar Jogászegyesület vezetője szerint sem felel meg egyes részleteiben a szerződés a német jogszabályoknak. Kiemelte: problémás, hogy a fizetés sincs elég konkrétan megszabva.
Mindez egybevág azzal, amit forrásaink folyamatosan emlegettek: hiába kérdezték, hogy menynyit lehet keresni, a vállalkozó sose mondott pontos összeget. A szerződés arra jó, hogy ne is lehessen rajta számon kérni semmit. (Németországban nincs minimálbér.) "A szakszervezetekkel kötött szerződés szerint - igaz, ez csak a tartományokra és az államra nézve kötelező - az erdei munkások minimálbére 10,59 euró/óra heti 38,5 órás munkaidőnél. (Ez azonban a kézi kitermelésűnél jóval könnyebb gépi termelésre vonatkozik, és havonta 1600-1800 euró körüli fizetséget jelent - N. G. M.) Ha akkordban (teljesítménybérezéssel - N. G. M.) dolgoznak, akkor órabérre visszaszámolva többnek kell kijönnie, mint a sima órabéres munkánál - mondja Dybilasz. - Ezekhez az elvekhez tartják magukat a privát munkáltatók is, igaz, a törvény nem kötelezi rá őket." Ezek alapján, állítja Dybilasz Zoltán, jó esélyük lenne a munkaügyi perben a favágóknak. "Ha meg nem kapott bérről van szó, akkor elég, ha igazolják - például tanúkkal -, hogy mikor, hol, mennyit dolgoztak, és szerintük mennyi fizetés jár ezért. Egy bíró sem fogja őket hazaküldeni azzal, hogy a munkájukért nem járna semmi." Igaz, megjegyzi: tapasztalatai szerint a károsultak csupán 20 százaléka fordul bírósághoz ilyen ügyekben.
A mogorva és a kedves
Természetesen megkerestük a vállalkozót is: előbb telefonon hívtuk, majd e-mailt és SMS-t küldtünk. Mivel válasz egyikre sem érkezett, egy nappal később telefonáltunk, és kitartó csöngetés után este végül felvette. Mint mondta, megkapta üzeneteinket, ám nem kíván semmiféle nyilatkozatot tenni a vállalkozásáról. Felvetésünkre, miszerint ügyvédek által jogellenesnek minősített pontok találhatók a munkaszerződésben, Z. úgy reagált, hogy az ő vállalkozásában minden rendben, ha valakinek gondja van, az menjen a német munkaügyi bíróságra. Megjegyezte, azt se tudhatja, hogy újságíróval beszél-e, de azért hozzátette: ha hazugságot írunk róla, beperel rágalmazásért. Az éhező favágókról szóló értesülést nem cáfolta, de egyből az iránt kezdett érdeklődni, hogy a Narancs főszerkesztője bevásárol-e nekünk, vagy sem. Megkérdeztük azt is, hogy az e-mailben megjelölt szállásdíjról (610 euró) ad-e számlát? Erre már nem kaptunk választ, mert letette a telefont. Újra SMS-t küldtünk, hogy ha mégis nyilatkozna, jelezze, várjuk; a vállalkozó azonban egy hét múltán sem jelentkezett.
Érdeklődtünk annál a német cégnél is, amellyel információink szerint Z. kapcsolatban áll. Arra voltunk kíváncsiak, megváltoztatnák-e kapcsolatukat a magyar vállalkozóval, ha kiderülne, hogy jogszerűtlenül alkalmazza munkatársait. (A német jogszabályok szerint a közvetítő céget is fel lehet jelenteni az ügyészségen.) A céggel előbb telefonon egyeztettünk, de elküldött kérdéseinkre lapzártánkig nem kaptunk választ.
Nagyobb szerencsénk volt azzal a német erdésszel, aki két éve rendszeres kapcsolatban áll Z-vel: Manfred Förtsch részletesen válaszolt kérdéseinkre. Hogy miért szeret Z-vel dolgozni, arra két okot is mondott: mert jó szakember, emellett a csapatával olcsón és folyamatosan dolgozik. Megtudtuk tőle azt is, hogy az a kézi kitermelés - amire Z-ék az erdőtársulással szerződnek -, ma már ritka Németországban, ugyanis a németek jó tíz éve átálltak a gépi kitermelésre, amivel ugyanannyi idő alatt tízszer annyi fát lehet kitermelni. A lassabb, finomabb munkát igénylő kézi kitermelést már csak nagyon kevesen csinálják, és mivel ezt a technikát Z-ék jól ismerik, a környéken jó a hírük, és sok helyre hívják őket. Problémákról nem hallott, azt azonban Förtsch elmondta, hogy a munka - elsősorban a nehezebb rönkök cipelése miatt - igen megterhelő. Neki nincs hivatalos kapcsolata Z-vel, ő csak ellenőrzi, követi a munkájukat, de a vállalkozó sokszor mutat nekik papírokat, jelezve, hogy nála minden rendben van. Anyagiakról Förtsch nem nyilatkozott, általánosságban annyit mondott, hogy Németországban mostanában magasak a faárak: az építési fát 96, a papírfát 52, a tűzifát pedig 39 euróért lehet megvásárolni köbméterenként.
Tanulságok, valóság
Mi a történet tanulsága? - kérdeztük munkajogász forrásainkat. "Tájékozódni kell, mielőtt kimegy a munkavállaló" - így a tömör válasz. A helyzet és az élet ennél persze sokkal bonyolultabb: elaltathatja a gyanút a munkavállalókban, ha magyar munkáltatóval szerződnek. Pedig ez manapság inkább hátrány: német ügyvédek arról számoltak be, hogy megkárosított ügyfeleik nagy része épp magyar munkáltatónál járt pórul. "Élelmes nép a magyar. Gyorsan rájön, hogyan tud pénzt csinálni akár a saját honfitársából" - mondja egy magyar származású, de Németországban felnőtt ügyvéd. A beszámolók szerint főleg az építőiparban elhelyezkedők, valamint útépítők, burkolók, kertészek keresik fel őket, és a történetekben - akárcsak a miénkben - visszatérő elem a magyar vállalkozó, a jól hangzó ígéretek, a pontatlanul rögzített feltételek, az alkalmi zsebpénz, illetve a kifizetés teljes vagy nagyobb részének elmaradása. "Gombamód szaporodnak ezek a magyar gyökerű cégek. Nem ritka, hogy egy vitás ügy után megszüntetik magukat, és új néven alakulnak újra." Az is a cégek malmára hajtja a vizet, hogy német székhelyűek, így a magyar munkavállalóknak ott kellene munkaügyi bírósághoz fordulniuk - ahogyan azt a vállalkozását (és a családját) nemrég Németországba telepített Z. is ajánlotta -, ebbe pedig csak az megy bele, aki hosszú távon kinn akar maradni, és ügyvédre is van pénze. "Tízből nyolc ügyfelem a saját kárán - ami több ezer eurót is jelenthet - tanulja meg, hogy mire kellett volna ügyelnie. Pedig biztos, hogy mindenki ismeretségi körében van valaki, aki külföldön dolgozik, aki segíthetne a tapasztalatával."
"Nekem se könnyű, nincs pénzem, de annyiban jó a helyzetem, hogy én csak magamért felelek, és magamat hibáztathatom a történtek miatt - mondja Levente. - De ott volt a cimborám, aki egy kis faluban él a párjával meg az apró gyerekeivel. Segélyen élnek, néha leesik egy kis feketemunka, különben meg semmi, a közmunkára nem őt hívják. Tartozásaik vannak, kilátás semmi. Nagyon megörült, amikor jött ez a lehetőség, hogy lehet menni ki, lehet pénzt keresni. Szerinted ő választhatott?"
Eszem a húsod, kicsi magyarMagyarország 2004-es uniós taggá válásának évében a magyar állampolgárok részére szabad lett a munkavállalás az Egyesült Királyságban, Írországban, illetve Hollandiában. Németország - Ausztriával együtt - erre 2011-ig várt, ám most már se munkavállalási engedélyre, se más előzetes engedélyezési eljárásra nincs szükség, ha a magyar állampolgár német nyelvterületen kíván dolgozni. Honfitársaink ezt ki is használják: minisztériumi becslések szerint Németországban mára százezerre nőtt a magyar munkavállalók száma. A diplomások közül leginkább a mérnökök, az informatikusok és az orvosok a keresettek. Rajtuk kívül még sok magyar ápoló, vendéglátós, szakács és építőipari munkás dolgozik kinn. Arról, hogy kinn is akadnak problémák, többen beszámoltak, legutóbb a kelet-európai - köztük magyar - húsipari szakmunkások kihasználásáról közölt sorozatot a hvg.hu. |
(Köszönöm Vágó Marianna Rita segítségét.)
*A Pécsi Ítélőtábla III.20.032/2018/2.sz. ügyében hozott jogerős ítélete alapján a vállalkozó nevét és a település nevét, ahol a vállalkozás található, anonimizáltuk.
