Magyar: Letelepedési kötvényt bocsát ki a kormány

  • narancs.hu
  • 2025. április 12.

Belpol

A Tisza Párt elnöke állítja, 2000 milliárd forint hitelhez próbálnak így hozzájutni Orbánék.

 

Orbán Viktor miniszterelnök arra utasította Nagy Márton nemzetgazdasági minisztert, hogy bocsásson ki 20 ezer darab 250 ezer eurós letelepedési kötvényt – állítja Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Az ellenzéki politikus közleménye szerint ezzel a kormány 2000 milliárd forint hitelt vesz fel, azaz nagyjából minden magyar ember nevében 200 ezer forintot. Magyar szerint azért juthatott erre az elhatározásra Orbán Viktor, mert „a kormány ipari méretű korrupciója miatt nem érkeznek az uniós pénzek”, és mert pánikol, látva, hogy a Tisza Pártnak már félmillióval több szavazója van, mint a Fidesznek, most „mindent elkövet, hogy megtarthassák a lopott szajrét és a hatalmat”.

A Tisza Párt elnöke nem közli, honnan értesült a letelepedési kötvény tervezett kibocsátásáról.

A Letelepedési Magyar Államkötvényt 2013-ban vezették be, hivatalosan az Európai Unión kívülről érkező befektetők számára, a vásárlóknak letelepedési engedély járt érte. Ezt Rogán Antal kezdeményezte frakcióvezető korában. A második Orbán-kormány bocsátotta ki a kötvényt, ezzel négy év alatt mintegy húszezer ember és családja kapott letelepedési vagy tartózkodási engedélyt. A Belügyminisztérium 2015-ben adott tájékoztatást arról, hogy nagyrészt kínaiak tudtak ily módon letelepedni nálunk, de orosz, iráni, szír és ukrán állampolgárok is vettek ilyen kötvényt.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.