Magyar Péter meglátogatta a lebombázott kijevi gyermekkórházat

  • narancs.hu
  • 2024. július 11.

Külpol

Három autónyi adományt vitt, a kórház igazgatójával találkozott.  

Élő adásban jelentkezett be Magyar Péter Kijevből, ahol meglátogatta azt a gyermekkórházat, amelyet hétfőn bombatalálat ért.  

Magyar kedden jelentette be, hogy a Tisza Párt humanitárius akciót szervez, egészségügyi és orvosi eszközt visznek a helyi kórházaknak. Csütörtökön Magyar az élő bejelentkezésben azt elmondta, adományokat vittek, elmondása szerint 8 óra alatt mintegy 20 millió forintnyi adomány gyűlt össze, illetve természetben gyermekételeket, kötszereket, orvosi segédeszközöket, újszülött csomagokat vitt Kijevbe. 

A gyermekkórháznál Magyar az igazgatóval találkozott, aki elmondta, 720 gyermekágy volt a kórházban a bombázásig, gyomorbetegséggel küzdő gyerekekek voltak abban az épületben, amelyet találat ért. Mint mondta, légiriadó esetén a gyerekeket óvóhelyre viszik, a találat előtt is egy orvos levitte a gyerekeket az óvóhelyre, majd még visszafordult megnézni, hogy nem maradt-e még fent valaki, ő volt a támadás egyik halálos áldozata. Egy másik áldozat egy civil volt, aki épp a kórház parkolójában tartózkodott. 300 ember szenvedett sérülést, négy ember még mindig súlyos állapotban van, de gyerekek szerencsére nincsenek az elhunytak közül

Az igazgató azt is elmondta, hogy nem ez az első támadás, ami a kórházat érte, de ilyen súlyos még nem volt, ráadásul szerinte

most kifejezetten a kórházat célozta a támadás.

Hozzátette, a támadás a teljes infrastruktúrát lebénította, áramszünet lett, amitől leállt a betegek oxigénellátása is. 

A betegeket azóta evakuálták a kórházból, öt osztály működik még benne, laboratórium és hasonlók, a helyreállítás pedig elkezdődött. Mint az igazgató Magyar Péternek megmutatta, van olyan épület, amelyet lehet, hogy helyreállítani sem lehet, és le kell bontani, a legkomolyabb sérüléseket egy olyan modern épület szenvedett, amelyet 2022-ben kezdtek használni. 

Az igazgató arról is beszélt, hogy a gyerekeket más klinikákra vitték, pillanatnyilag sikerül ellátni őket. 

Magyar elmondta, hogy a MedSpot Alapítvánnyal gyűjtötték az adományokat, amely felajánlotta azt is, hogy ha van olyan gyerek, akit nem tudnak ellátni, azokat Budapestre szállítják, hogy ott lássák el őket. Az orvos elmondta, van olyan technika a kórházban, amely magyar és uniós segítséggel valósult meg, és amely szerencsére megmaradt a támadás után is.  

Magyar azt mondta, a magyar nép érti az ukránok helyzetét, elítéli az orosz agressziót, majd kifejezte abbéli hitét, hogy Ukrajnának joga van megvédenie saját területét, amelyet nemzetközi egyezmények is garantálnak. Végül Magyar arról beszélt, hogy a Tisza Párt a békét támogatja, elítéli a háborút, de az orosz agressziót is, illetve a háborús bűncselekményeket is. "Lehet luxusrepülőkön diktátortól diktátorig repülni, és olyan tárgyalásokat folytatni, amelyeknek a tartalmáról igazából senki nem tud, és lehet konkrét lépéseket tenni" – fogalmazott, hozzátéve, hogy szerinte a békét úgy lehet elérni, hogy segítik az áldozatokat, a gyerekeket.  

Magyar ezután egy újabb élő videóban pakolta le az adományokat, amiket vitt, összesen 3 autónyi tárgyi adományt vittek. 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Post mortem

Az egész világot megrázó szörnyűségeknél gyakran előkerül a tettes ízlése – nem akarjuk elhinni, hogy egy átlagos ember is követhet el borzalmas dolgokat, keressük a furcsaságokat, az előjeleket, amelyeknek gyanúsnak kellett volna lenniük.

A szellemek ereje

  • - turcsányi -

Johnny Lobónak nehéz élete volt. Már a háború korai szakaszában megjárta Vietnamot, s hazatérve polgárjogi harcosnak állt; az indiánok jogaiért küzdött. 

A messzi káosz

„Mi ez az utazás nevű dolog? Miért nem hagyjuk abba idővel? Hát sosem nő be a fejünk lágya?” – tette fel ezt a három költői kérdést a szerző 2014-ben, utazós blogjának utolsó bejegyzésében.

Egy macska, egy lótusz

Egyiptommal és a fáraókkal krimitől a sorsjegyen át egészen a bútordarabokig bármit el lehetett adni már 100–150 évvel ezelőtt is. Az egyiptománia kutatása viszonylag fiatal terület, általában egyiptológusok vagy régészek, történészek foglalkoznak a témával, mellékprojektként. A fogalomba bármely egyiptomi motívum felhasználása beletartozik úgy is, hogy a kontextus teljesen független az egyiptomi kultúrától.