A DK-s belső vihar háttere

Könyv helyett karikatúra

Belpol

Etikai eljárást kezdeményezett Gyurcsány Ferenc pártelnök Leel-Őssy Gábor volt gyulai választókerületi elnök, DK-tag ellen, és a kizárását javasolja. A súlyos választási vereség után Leel-Őssy lemondásra szólította fel Gyurcsányt. 

„Őszödön azt mondtad: Amíg nagy tempóval lehet menni előre, addig megyünk. Ha nem lehet menni, és elmagyarázzátok, hogy igen, de… Ahhoz énszerintem én nem köllök. Ahhoz más kell. És írok majd kibaszott jó könyveket a modern magyar baloldalról. Fletó! Köszönjük az eddigieket, de itt az ideje nekiülni, megírni az első könyvet. Kasszasiker lesz. Én biztosan megveszem” – írta a helyhatósági választás másnapján, június 10-én közéleti Facebook-oldalára Gyurcsány Ferencnek címezve Leel-Őssy Gábor, a DK gyulai szervezetének tagja, korábbi elnöke. A bejegyzés bejárta a magyar sajtót, Leel-Őssy beszélt a Klubrádióban és meghívták a Partizánba is. Posztja után két héttel arról írt a közösségi oldalán, pártja június 9-i szereplése Napóleon Waterloonál elszenvedett vereségével ér fel.

Nem késett sokat a pártvezetés válasza. Egy elnökségi határozatra hivatkozva az áll az etikai bizottságnak írt levélben, hogy Leel-Őssy „magatartása és cselekedetei”, így az Fb-posztjai és egy ezek nyomán írt 444.hu-cikk, valamint a Partizánnak adott interjú sérti a DK alapszabályát, mivel az indoklás szerint „a tag tevékenysége ellentétes a párt erkölcsi normáival, politikai céljaival, vagy más módon veszélyezteti a párt céljainak megvalósítását, illetve sérti annak jó hírét”. A határozat azt kéri az elnökség és az alulírottak nevében a Nemes Gábor vezette bizottságtól, hogy Leel-Őssyt zárják ki a pártból; megjegyzendő, hogy a papíron csak Gyurcsány aláírása szerepel. A levél június 24-i keltezésű, és július 4-re már be is idézték ide a gyulai DK-tagot. Leel-Őssy jelezte, a megadott időpont nem jó, de egy héttel később nincs akadálya a megjelenésének. Viszont elvárja, hogy az etikai ülésen legyen ott Gyurcsány Ferenc is, továbbá feltett szándéka, hogy rögzíti az ott elhangzottakat. A DK belső életét ismerők azt mondják, ha a pártelnök az etikai bizottsági elnököt Leel-Őssy kizárására kéri, akkor az azt jelenti, hogy az ítélet már megszületett.

Hiénák és oroszlánok

„Tevékenységem nem ellentétes a párt erkölcsi normáival, nemhogy nem veszélyeztetem a DK politikai céljait, hanem óvom és védem azokat, és erre az elmúlt két évben többször felhívtam a pártvezetés és Gyurcsány Ferenc figyelmét is, de nem tettek semmit. Korábban jeleztem, milyen hibák sorozata történt a szervezeten belül, és hogy ezek alapvetően befolyásolják majd rossz irányba a választási szereplésünket. Vagyis én figyelmeztettem, hogy ez lesz – és ez is lett. Ezért most ki akarnak zárni” – mondta a Narancsnak Leel-Őssy.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.