A hivatalos verzió
A ploesti-i fellebbviteli bíróság 480. számú határozatában a vádlottakkal szemben az alábbiakat állapította meg: "A vádlottak közötti szembesítési jegyzőkönyvek és az ügyész előtt tett nyilatkozatok arra a következtetésre vezetnek, hogy Debreceni Ferenc és Ulicsnyi Ferenc vádlottak már Magyarországon megegyeztek Debreceni Istvánnal, Debreceni Ferenc testvérével és Bothozi Lajossal, valamint egy "Feri" nevű személlyel, hogy miként járjanak el az áru eltüntetése érdekében (...) A döntés meghozatalában az elsőfokú bíróság megállapította, hogy Debreceni Ferenc és Ulicsnyi Ferenc vádlottakat, a Budapest (Magyarország) székhelyű Budatrans fuvarozó vállalat gépkocsivezetőit a cég tulajdonosai tájékoztatták, hogy kávészállítmányt fognak fuvarozni Romániába. A szállításra történt felkészülésük során a fenti vádlottakkal kapcsolatba lépett Debreceni István, Bothozi Lajos és Feri, akik azt mondták, elrendezték, hogy másoknak adják el az árut, és így pénzre tegyenek szert (...) A vádlottak ebbe beleegyeztek, és megállapodtak: annak érdekében, hogy ne fedezzék fel őket, a határátkelés után megszervezik a TIR ellopását, amelyet Debreceni István és Bothozi Lajos vesznek át, majd romániai ismerőseik révén eladják a kávét, és elosztják a pénzt. Ez irányban a vádlottak megrakodták az Iveco XHV-433 frsz. gépkocsit 14,4 tonna 17 568 USD értékű kávéval a nagyváradi Palmira Prodimpex Kft. számára, és 1998. május 30-án beléptek Románia területére a borsi határátkelőhelyen. A gépkocsi és az áru iratait ennél a határátkelőhelynél hagyták, a vámolásra pedig hétfőn kellett volna sor kerüljön. A határátlépést követően a vádlottak találkoztak Debreceni Istvánnal és Bothozi Lajossal, valamint Rozsonczi Levente vádlottal, akit úgy mutattak be, mint azon személyt, aki az áru romániai elosztásával és értékesítésével fog foglalkozni (...) Hétfő délelőtt, annak ellenére, hogy elkerülték a találkozást a nagyváradi Palmira Prodimpex alkalmazottaival, a vádlottak véletlenül találkoztak Said Ahmad tanúval, a cég igazgatójával, aki, tudva a szállítmányról, kereste a TIR-t a vámban. Debreceni Ferenc és Ulicsnyi Ferenc vádlottak azt mondták neki, hogy nem végezték el a növény-egészségügyi vizsgálatot, és a délután folyamán jelentkezzenek a TIR-rel vámolásra. Said Ahmad elment, hogy előkészítse a vámilleték kifizetéséhez szükséges összeget, amely 266 200 000 lej. Nevezett távozása után a vádlottak és a tettesek eldöntötték, hogy azonnal lépnek. Ily módon Rozsonczi Levente vádlott egy magánműhelyben lemásolta a gépkocsi kulcsait, és 1998. június 1-jén este Debreceni Ferenc és Ulicsnyi Ferenc vádlottak Magyarországra mentek. Debreceni István, Bothozi Lajos és Feri Rozsonczi Levente vádlottal együtt elvitték a TIR-t és Ploesti-be indultak, ahol várta őket Avram Valentin vádlott, aki felvette a kapcsolatot Popescu Mihail-Marius és Ali Mayoof Haider vádlottakkal, akiket tájékoztatott, hogy milyen körülmények között kapják meg és forgalmazzák a lopott árut. Ezekkel együtt kapcsolatba léptek a bukaresti nagybani lerakatokban dolgozó arab tulajdonosokkal a kávé eladása érdekében (...)"
1998. június 2-án azonban éppen egy bukaresti arab nagykereskedő buktatta le a kávémaffia román szereplőit. A román rendőrök meg is találták a lopott kávét az Ali Impex ploesti-i székhelyén, a szökni próbáló Rozsonczi Leventét pedig elfogták. A kávéból Ali 135 kg-ot, Popescu 66 kg-ot nyúlt le, de az okozott kárt teljes mértékben megtérítették. Mindez 1998. június 3-án történt, és június 6-án a Brassó megyei Földvár községhez vezető közúton rábukkantak a kamionra is. Miután a bíróság megállapította, hogy minden hiánytalanul előkerült, a következő ítéletet hozta: a román állampolgárságú Valentint, Haidert és Popescut "eltitkolás" bűncselekményének elkövetése miatt egyévi felfüggesztettre ítélték, Rozsonczi Levente viszont "csempészetben való bűnrészesség és minősített lopás bűncselekményéért" 11 év és 7 hónapi börtönbüntetés letöltését kapta. A két magyar állampolgárságú kamionsofőr esetében a bíróság "enyhítő körülményként" vette figyelembe a két vádlott büntetlen előéletét, és "méltányossági alapon" Debreceni Ferencet "csempészet bűncselekményéért és nyereségvágyból elkövetett lopásban való bűnrészesség miatt" 11 évi, Ulicsnyi Ferencet ugyanezért plusz "sikkasztás bűncselekmény elkövetéséért" szintén 11 évi börtönbüntetésre ítélte, amit mindkettejüknek romániai börtönben kell letölteni.
A magyar Külügyminisztérium Konzuli Főosztályának osztályvezetője, Sáringer László 2000. július 17-én kelt levelében az alábbiakról tájékoztatta a két kamionos hozzátartozóit: "A román legfelsőbb bíróság Debreceni Ferenc és Ulicsnyi Ferenc másodfokú ítéletét 11 évről 7 évre csökkentette, és a korábbi vádpontok közül törölte a csempészet bűncselekmény vádját."
Gyorsfuvar
Debreceni Ferenc és Ulicsnyi Ferenc 1999. november 22-én kézírásos nyilatkozatot fogalmazott meg a börtönben, amit ruhájukba rejtve vittek magukkal az aznapi elsőfokú tárgyalásra. Debreceni feleségének, Klárik Tündének úgy sikerült kicsempésznie a kéziratot, hogy az ítélethirdetés után lefizette a korrupt smasszereket. Itthon a kéziratot számítógépre vitte, és segélykérő leveleihez csatolva az alábbiaknak postázta: Dávid Ibolya igazságügyi miniszternek; a Liga Nemzetközi és Hivatásos Gépkocsivezetők Országos Szakszervezete elnökének, Eisen Sándornak; Balla Mihály Tibor fideszes országgyűlési képviselőnek; Matuszka Istvánnak, a parlament emberi jogi bizottsága tagjának; Szász Zita marosvásárhelyi védőügyvédjük segítségével Eckstein-Kovács Péternek, a román koalíciós kormány nemzetiségi ügyekért felelős tárca nélküli miniszterének.
A nyilatkozatból a következők derülnek ki: a két sofőr 1998. május 29-én (péntek) a Budatrans elnökétől, K.-tól és szállítmányozási igazgatójától, B.-től azt a megbízást kapta, hogy 17 568 USD értékű 14,4 tonna kávét szállítsanak Budapestről Nagyváradon át Bukarestbe, a nagyváradi székhelyű Palmira Prodimpex Kft. megrendelésére. "Mi mondtuk B.-nek, hogy felesleges elindulni, mert hét végén tilos a közúti teherfuvarozás, és a hétfői pünkösdi ünnepnap miatt nincs sem növényorvosi vizsgálat, sem vámkezelés, tehát három napot vesztegelhetünk a határon. De ő határozottan kijelentette, hogy ennek az árunak el kell hagynia az országot a hét végén, és ha nem indulunk el, ki vagyunk rúgva, és elmegy más a kocsival." A két sofőr péntek éjfélkor érkezett az ártándi határátkelőhelyhez, ahol a zsúfoltság miatt csak másnap délben jutottak el a magyar vámhivatalhoz. Ott fél óra alatt végeztek, és átlépték az országhatárt, majd újabb fél óra múlva gurultak be a romániai borsi vámhoz, ahol közölték velük: növényorvosi vizsgálat nincs, csak hétfőn; reggel nyolckor kell majd jelentkezniük. Hétfőn megtörtént a vizsgálat, kifizették a vámtarifát, de a nagyváradi Marian-Wien vámspedíció ügyintézője közölte velük: az ünnepek miatt csak másnap, június 2-án történhet meg a végleges vámkezelés. Az ügyintéző javasolta, hogy éjszakára álljanak be a Cecconi olasz parkolóba, ahol a többi kamion is parkolt, mert az őrzött és biztonságos. "Közben a spedíciós telefonált Said úrnak, aki kijött hozzánk, kifizette a vámilletéket, és ő is azt mondta, hogy a javasolt parkoló jó. Miután megbeszéltük vele, hogy másnap reggel 8-kor találkozunk a vámon, Said úr visszament Nagyváradra."
A sofőrök kifizették a parkolóőrnek a díjat, de a hosszú veszteglés miatt nem maradt költőpénzük. "Mivel már három napja rohadtunk a kamionban, Debreceni javasolta, menjünk vissza magyar oldalra, Berettyóújfaluba, az ott élő rokonaihoz (felesége testvéréhez), és töltsük ott az éjszakát. Ott meg tudunk fürdeni, és meleg ételt is ehetünk, ráadásul még pénzbe sem kerül. Másnap, 06. 02-án reggel 8 órára érkeztünk vissza, és megdöbbenve láttuk, hogy a kamion nincs sehol."
Egy telefon
A két kamionos a parkoló melletti benzinkútról próbált telefonálni a Palmira Kft. ügyvezetőjének. A vonal azonban rossz volt. Egy magyar turista felajánlotta: visszaviszi őket a határhoz, ahonnan sikerült is felhívni a tulajt. Said nagyváradi irodájából 15 perc alatt a határra robogott, majd onnan a sofőrökkel együtt visszaszáguldott a vámhoz, ahol nagy veszekedésbe bonyolódott a vámosokkal meg a parkolóőrökkel; a román nyelvű vitából a két magyar egy mukkot sem értett.
Miután Said a vámnál kidühöngte magát, a két magyar társaságában visszament nagyváradi irodájába, ahonnan a két kamionos jelenlétében további telefonos kirohanásokat eresztett meg román és arab nyelven. A sofőrök "konyhanémetül" rábeszélték az arab üzletembert, hogy engedjen meg nekik egy telefont, mert értesíteni szeretnék a magyarországi főnöküket a kamion és a rakomány eltűnéséről. A Budatrans elnökét a két férfi tájékoztatta, majd főnökük kérésére átadták a kagylót Saidnak, akivel K. németül tárgyalt. Ezt követően Said telefonon megtette feljelentését a nagyváradi rendőrkapitányságon, majd elvette a kamionosok útlevelét. A két kétségbeesett férfit az arab üzletember azzal próbálta vigasztalni, hogy a "formális eljárás" idejére felajánlotta részükre nagyváradi villáját, ami egyben saját tulajdonú vendégháza is.
Idézet a kamionosok nyilatkozatából: "A nagyvárdi rendőrségen bizonyos Gulyás István főhadnagy vezetésével megkezdődött a kihallgatásunk. A kihallgatáson tolmács, ügyvéd nem volt, tolmácsolni Said titkárnője segített. A kihallgatás péntekig, 06. 05-ig folyt. Ekkor megérkeztek a főnökeink. Az ő jelenlétükben folyt tovább a kihallgatásunk. Ekkor Gulyás főhadnagy kezdeményezésére nagyon megverettek mindkettőnket. Ezt főnökeink is látták. Mindenáron azt akarták, hogy mondjuk azt, mi szerveztük meg a lopást, de mi nem tudtunk mást mondani, csak ami a valóság. Mutattak nekünk fényképeket is, de senkit nem ismertünk fel. Később aztán közölték velünk, megvan a kávé Ploesti-ben, és megkértek, menjünk el oda, szembesítsünk bizonyos személyeket. Mi erre készségesen vállalkoztunk, mivel örültünk, hogy megvan az áru, és így végre bebizonyosodik az igazság. Az útleveleinket ennek ellenére sem adták vissza. Mi nem értettük, hogy mit akarhat Gulyás főhadnagy, ezért ügyvédet akartunk fogadni, de nem engedték. Akkor kértük, hadd beszéljünk a konzulátussal, de nem engedtek a konzulátusra telefonálni."
A két magyar kamionost Gulyás István főhadnagy "előzetes letartóztatásba" helyezte: "a bűnszövetkezetben elkövetett csempészet és lopás vádjával alaposan gyanúsítható" férfiakat a főhadnagy átadta a Budatrans főnökeinek, akik K. saját tulajdonú személygépkocsiján a Nagyváradtól 637 km-re lévő ploesti-i rendőrkapitányságra fuvarozták a sofőröket.
Egy szemtanú
Bakondi Józsefné, a BRFK Gépjármű Felderítési Alosztályának századosa éppen akkor tartózkodott Nagyváradon, így a kapitányságon tanúja volt a két magyar kamionos rendőrségi kálváriájának: "A román autómaffia által Magyarországról átlopott kocsik ügyében igyekeztem zöld ágra vergődni nagyváradi kollégáimmal, így, bár véletlenül, de tanúja lehettem a romániai rendőrség büntetőeljárásban alkalmazott módszereinek. Nálunk, ha valaki egy súlyos bűncselekmény ügyében feljelentést tesz, akkor azt személyesen és írásban teheti meg. Ha a feljelentésről bebizonyosodott, hogy megalapozott, akkor a nyomozati időszakban előzetes letartóztatásba lehet helyezni a gyanúsítottakat. Romániában azonban más világ van. Egy arab üzletember betelefonál a nagyváradi rendőrkapitányságra, és ez elég ahhoz, hogy Gulyás István főhadnagy nyomozást indítson. Ráadásul úgy, hogy a két magyar állampolgárságú gyanúsítottat hivatalosan nem helyezi előzetes letartóztatásba. Debreceni Ferenc és Ulicsnyi Ferenc ugyanis az 1998. június 2-tól 5-ig tartó >>nyomozati időt>Csak nem képzelem, hogy ő a saját Daciáján fogja elfuvarozni Ploesti-be ezt a két fickót!<<. Ami a Budatrans főnökét illeti, az ő magatartása egyértelműen a kamion és a rakomány visszaszerzésére irányult. Két emberének a sorsa már korántsem izgatta ennyire, azon túl, hogy nagyon dühös volt rájuk."
Vádak
A Budatrans elnökének dühe nemcsak a sofőrökre irányult, hanem azok családtagjaira is. Különösen Debreceni Ferenc bátyjára, Istvánra és Ferenc feleségére, Tündére. A Rétsági Rendőrkapitányság nyomozója, Csorba László őrnagy ezzel kapcsolatban a következő tájékoztatást adta: "K., a Budatrans ügyvezető elnöke 1998. június 12-én feljelentést tett Debreceniné Klárik Tünde, Nógrád községi lakos ellen visszaélés okirattal vétség miatt, mely szerint a feleség Berettyóújfaluban a férjétől átvette az Iveco szerelvény okmányait, és azokat nem adja át a tulajdonosnak. A feljelentés alapján halaszthatatlan nyomozati cselekményként házkutatást tartottunk, mely eredményre nem vezetett. Az eljárás során megállapítást nyert, hogy a kérdéses időpontban Debreceniné Nógrád községben tartózkodott. Tehát bűncselekmény elkövetése az ő részéről nem történt, így az ügyet lezártuk. Ugyanez vonatkozik Debreceni István, Bánk községi lakos személyére is. A Budatrans elnöke Debreceni Ferenc testvérét azzal gyanúsította, hogy bűnrészes volt a kamion és az áru ellopásában. Az ügyvezető elnök elmondta, hogy értesüléseit egy tolmácstól szerezte. Debreceni István esetében is megalapozatlan volt a feljelentés, ugyanis a kérdéses időpontban ő sem tartózkodott Romániában. Mindezt közjegyző által hitelesített okiratban ismerte el, mely okirathoz csatolta útlevelének teljes fénymásolatát is, melyből bizonyíthatón kiderült, hogy nem lépte át az országhatárt."
A Budatrans elnökével folytatott beszélgetésünk során kiderült, hogy a tények ellenére K. továbbra is kitart vádjai mellett: "Nekem ezek az emberek összesen 7,3 millió forint anyagi kárt okoztak. A kamion szervizelése 300 ezer forintomba került, és mivel eltűnt a rakomány vámokmánya is, ezért az IRU-nak (Nemzetközi Közúti Fuvarozók Szövetsége - Sz. Zs.) 20 ezer dollár büntetési illetéket kellett kifizetnem, mert különben ez a kamionom nem vehetne részt a nemzetközi árufuvarozásban."
Tény, hogy K.-nak húzós bírságot kellett kifizetnie, ám az korántsem biztos, hogy azok miatt, akiket ő ezzel vádol. Debreceni Ferenc felesége, Tünde elkeseredetten mondja: "Ulicsnyi Feri édesanyjával együtt személyesen kerestük fel az elnök urat, de ő semmilyen segítséget nem adott nekünk. Elmondta, hogy ő is csak a szekus (a volt román titkosrendőrség - Securitate - egykori tagja - Sz. Zs.) ismerősei révén tudta áthozni a kocsit és a rakományt, és egy Oprea nevű őrnagy segített neki abban, hogy ő elhagyhassa Romániát. Ezért nem áll szándékában újra Romániába menni, még tanúskodni sem. Azt viszont felajánlotta, hogy fejenként 4000 márkáért ki tudná hozni a szeretteinket. Marosvásárhelyi ügyvédünknek, Szász Zitának egy romániai szenátor is tett ugyanilyen ajánlatot: a szenátor fejenként 5000 dollárért tudná ugyanezt elintézni. Amikor ez ügyben telefonon felhívtam a magyar Külügyminisztérium Konzuli Főosztályának munkatársát, csak ennyit mondott: >>Asszonyom, nem sírni kell, hanem előteremteni a pénzt!<<"
Titkos levél
Debreceni Ferenc és Ulicsnyi Ferenc "Bennünket ért sérelmek" címmel megfogalmaztak egy levelet, amit hozzátartozóik engedélyével hozunk nyilvánosságra:
"A ploesti-irendőrkapitányságon, éppúgy, mint Nagyváradon, ügyvéd, tolmács és a konzul jelenléte nélkül történt kihallgatásunk. Jogainkat nem ismertették. Amikor Debreceni Ferenc szembesítése történt, és azt mondta, ő ezt nem csinálja tovább, ekkor az ügyész ráförmedt, visszatekerte a videoszalagot, és az előző felvételt letörölve, újrakezdte a felvételt. Ezen a kihallgatáson jelen volt egy tolmács, neve Blum György, és ezt ő is meg tudja erősíteni. A rendőrségi fogdára úgy vittek el, hogy minden dolgainkat elvették, ebbe beleértendő ruhanemű, higiéniai eszközök, és minden érték, ami nálunk volt. Egy 2 x 4 méteres cellába tettek bennünket, ami tele volt tetűvel, két ágyra négy ember jutott, WC gyanánt egy luk volt, amit öblíteni nem lehetett. Ötven nap alatt séta egyszer volt, kb. 10 perc. Borotválni a rendőrök borotváltak, egy pengével 30 embert. Fürdés kéthetente volt, már ha maradt víz. Itt kétszer hallgattak ki, azzal a Rozsonczi Leventével, aki ellen a rendőrség kérésére vallottunk. Azaz ő tolmácsolt a rendőrségnek! Ki tudja, mit fordított? 1998. 07. hó végén vittek minket Maerginenibe, a gyűjtőfogházba. Itt akaratunk ellenére kopaszra vágtak. Egy cellában nyolcvanan voltunk harminckilenc ágyra. Víz csak este és reggel volt. A konzulátussal itt sem beszélhettünk. Szeretteinket látogatáskor csak kenőpénzért engedték be. 1998 novemberében hoztak vissza a ploesti-i börtönbe. Karanténba zártak minket, mivel tele voltunk tetűvel. Itt több hivatalos papírt aláírattak velünk, amiről nem tudtuk, mi az. Én, vagyis Ulicsnyi Ferenc úgy írtam alá az egyik ilyen iratot, hogy >>nem írom alávették. Minden, az üggyel kapcsolatos kérvényeinket elutasították. A kitűzött 16 tárgyalást tizenegyszer azért halasztották el, mert nem volt tolmács. A mai napig nem kaptunk hivatalos bírósági iratot, hiába kértünk. Orvosi ellátás nincs. Újságnak, tévének tilos írnunk."
A levél megírása óta annyi változott, hogy a két magyart július 29-én átszállították a bukaresti központi börtönbe. A börtönviszonyok hasonlóak, csak éppen tizenkét fős a cella. Cellatársuk volt a szintén magyar állampolgárságú Kristóf József; őt a román hatóságok először elmegyógyintézetbe zárták, majd beszámíthatónak minősítették, hogy aztán börtönbe zárhassák. Amíg a két magyar meg nem érkezett, Kristófnak el kellett szenvednie a román köztörvényesek állandó szexuális és fizikai bántalmazását. A két kamionos férfi próbálta őt életben tartani; Kristóf József idegrendszere azonban felmondta a szolgálatot, ezért október 11-én hazaszállították, és elrendelték elmegyógyintézeti kezelését.
Debreceni Ferenc és Ulicsnyi Ferenc kiadatásának ügyében egyelőre semmi sem történt.
Szőke Zsuzsa
