Magyarországon senki nem felel semmiért

  • narancs.hu
  • 2017. augusztus 8.

Belpol

Lezárult a vizsgálat a halott játékvezető ügyében.

Pénteken egy ún. fizikai teszten, futás közben veszítette életét Komlósi Lajos, 54 éves megye III-as játékvezető. Az eset után a teszt egyik résztvevője a rangado.hu-nak ezt mondta: „Több kollégát – köztük engem is – nagyon feldühített az, hogy ilyen körülmények között kellett futnunk. Már a tragédia előtt is jelezték néhányan futás közben, hogy rosszul érzik magukat, a fizikai teszt azonban ugyanúgy folytatódott. A jelen lévő megyei vezetők csak annyit hajtogattak, hogy a mérkőzésen is ugyanilyen meleg lesz.”

Ezután az MLSZ vizsgálatot rendelt el, amely ma zárult le. A vizsgálat megállapította, hogy a játékvezetői bizottság Borsod-Abaúj-Zemplén megyei munkatársai

az elvárható alapossággal és körültekintéssel szervezték meg és bonyolították le a szakmai programot.

Az MLSZ-vizsgálatról kiadott közleményében ezt írják: „A fizikai teszt a kiadott tervezetnek megfelelően és meghirdetett időpontokban került megrendezésre reggel hét és tizenkét óra között. A felmérés reggel fél nyolckor, 22 fokban kezdődött el, az utolsó csoport 33 fokban futott, a szervezők minden futam előtt szóban felhívták valamennyi résztvevő figyelmét arra, hogy a melegre való tekintettel vagy bármely más egészségügyi okból lehetősége van elhalasztani vagy megszakítani a tesztet, és egy későbbi időpontban teljesíteni a távot. (Egy játékvezető élt is ezzel a lehetőséggel, kérte, hogy egészségügyi okokból később teljesíthesse a tesztet, egy másikuk pedig megszakította futását.)”

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.