Majd legközelebb? - A diákmozgalom sikereiről és korlátairól

  • Misetics Bálint
  • 2014.01.14 06:45

Belpol

Tavaly ilyenkor a diákok megmozdulásaitól volt hangos a körút és a közbeszéd, és néhány hónapra a Hallgatói Hálózat vált a legfontosabb ellenzéki mozgalommá. Szemben a Milla kiszámítható, langyos rendezvényeivel, a HaHa tüntetései mozgalmasak, izgalmasak és hangosak voltak, a résztvevőknek igazi demokratikus élményt adtak. Megbolygatták a város mindennapi ügymenetét, így lehetetlen volt őket figyelmen kívül hagyni. Ráadásul, míg Bajnai Gordon vezetővé választásával a Milláról utólag sokan úgy gondolhatták, hogy beigazolódtak a kormánypárti vádak, melyek szerint a csoport a korábbi "baloldali" elit szekértolója, addig a diákmozgalomra ezt sokkal nehezebb volt ráhúzni (azért persze próbálták).

Fantomok ellen

Fantomok ellen

Fotó: Németh Dániel

Ahhoz azonban, hogy a diákmozgalomnak sikerüljön megvalósítania a két leggyakrabban említett törekvését - a felsőoktatás védelmét és a fiatalok közéleti mozgósítását -, elengedhetetlen lett volna, hogy kilépjen abból a szakpolitikai gettóból, amelybe zárta magát, s felvállalja az alkotmányos demokrácia és a jóléti állam ügyét, így válván a felsőoktatási reform ellenzékéből az Orbán-rezsim - és esetleg az egész 1990 utáni újkapitalizmus - ellenzékévé.

A keretszámoktól a rendszerkritikáig

A magas színvonalú, igazságos felsőoktatás kialakításának ugyanis nem a - diákok szószólói által unalomig ismételgetett - "párbeszéd hiánya", Hoffmann Rózsa vagy Klinghammer István volt az alapvető akadálya, hanem Orbán Viktor és kormánya.

Értelmetlen volt számon kérni a szakpolitikai döntésekkel kapcsolatos "párbeszéd hiányát" egy olyan kormányon, amelynek éppen a plurális demokrácia tagadása a lényege. Egy konszolidált liberális demokráciában lehet hatása - és így létjogosultsága - a szűk értelemben vett szakpolitikai érdekérvényesítésnek, de ennek Magyarországon nem adottak a feltételei.

S nemcsak erről van szó. Az igazságos felsőoktatási rendszer megvalósítása lehetetlen egy szélsőségesen igazságtalan társadalomban. A felsőoktatáshoz - illetve általában a tudáshoz, a kultúrához, a művelődéshez - való egyenlő hozzáférés biztosítása messze túlmutat a felsőoktatás ügyén. Évről évre a fiatalok mintegy ötöde kerül ki továbbra is az iskolarendszerből úgy, hogy csak nyolc vagy annál is kevesebb osztályt végzett el - az ő szempontjukból érdektelen a keretszámokról folyó vita, és nem segít rajtuk az "ingyenes" felsőoktatás sem. A magyar oktatási rendszer a legigazságtalanabb egész Európában, amennyiben a szülők osztályhelyzete és iskolai végzettsége itt határozza meg legnagyobb mértékben a tanulók iskolai teljesítményét. Erről nemcsak a közoktatás tehet: a szegénységben élő családok gyermekei már iskolás koruk előtt óriási hátrányban vannak.

Ha a diákmozgalom komolyan gondolta követeléseinek a 6. pontját, miszerint biztosítani kell, hogy "a hátrányos helyzetű családokból is legyen esély bejutni a felsőoktatásba", akkor fel kellett volna vállalnia a közoktatás átfogó reformjának az ügyét, ideértve az etnikai és osztályalapú szegregáció felszámolását, a korai fejlesztés elterjesztését és a bölcsődei hálózat bővítését is. De nemcsak ezeket: a nehéz körülmények között élő gyermekeken nem lehet úgy segíteni, hogy közben a családjukon nem segítünk. Ez pedig a következőket vonja maga után: a jóléti ellátások radikális emelését és egy kiterjedt szociális bérlakáshálózat kialakítását; a szélsőséges területi egyenlőtlenségek csökkentését; az értelmetlen, nyomorkonzerváló közmunka felszámolását és felváltását aktív munkaerő-piaci programokkal; a nyugat-európai jóléti államokban bevett garantált minimumjövedelem bevezetését; a mindezeket finanszírozó progresszív adórendszert; végül egy olyan fejlesztéspolitikai szemléletváltást, amely belátja, hogy a völgyhidaknál, díszkővel kirakott, szökőkutas tereknél és fürdőépítéseknél - a szűk értelemben vett gazdasági fejlődés szempontjából is - sokkal fontosabb a beruházás az emberi tőkébe. Ez a minimumprogram pontról pontra az ellenkezője annak, amit a kormány képvisel. Meg lehet-e változtatni a kormány politikáját - lényegében mindenben - a kormány megváltoztatása nélkül?

Mozgalom politika nélkül?

Ha a HaHa nem is vállalta a kormány leváltásának ügyét, mindenképpen ki kellett volna állnia legalább a képviseleti demokrácia minimumkövetelményeinek, a kormányváltás közjogi feltételeinek a biztosításáért a Fidesz mindazon intézkedéseivel szemben, amelyek a kormánytól független intézmények gyarmatosítására, az alkotmányos korlátok felszámolására és a demokratikus verseny ellen irányulnak.

Minderre nemcsak azért lett volna szükség, mert e nélkül a diákmozgalom szakpolitikai céljai is megvalósíthatatlanok, hanem azért is, mert éppen erről szólna a fiatalok állampolgári aktivizálása: arról, hogy vállaljuk a közös ügyeinket, és ez a középiskolás diákok és egyetemi hallgatók esetében sem csupán a felsőoktatást jelenti, hanem a társadalmi igazságosságot és az alkotmányos demokráciát is. És végül ez szolgálta volna a mozgalom fenntartását is, amely így csak addig volt képes mobilizálni, amíg a felsőoktatás átalakítása volt a kormány - és a közvélemény - napirendjén.

Az "egyetemfoglalás" (ami az idő nagy részében egyetlen egyetemi épület egyetlen előadójának a használatát jelentette), noha ismét nagy nyilvánosságot adott a diákok követeléseinek, sajnos öngólnak bizonyult. A mozgalom, amely országos polgári engedetlenséget hirdetett arra az esetre, ha a kormány nem teljesíti az ultimátumként megfogalmazott követeléseit, hetekig arra áldozta ideje legnagyobb részét, hogy a bölcsészkar dékánhelyettesével civakodott az épület használatáról. A Fideszre a neki fontos intézmények "elfoglalásával" - a működésük akadályozásával - lehet esetleg nyomást gyakorolni (erre tettünk kísérletet például 2011 decemberében a Parlament körüli élőlánccal, vagy idén márciusban a Fidesz székházában). A bölcsészkar nem ilyen intézmény (éppen ez a probléma).

A Hallgatói Hálózat követeléseinek kitágítására kitűnő alkalom lett volna az alaptörvény negyedik módosítása, amely a hajléktalan emberek hatósági üldözésével vagy a család fogalmának kirekesztő megfogalmazásával együtt a hallgatói szerződéseket és az egyetemi autonómia korlátozását is alaptörvénybe foglalta, és lényegében felszámolta az alkotmányos demokráciát Magyarországon. De éppen azért, mert itt már sokkal többről volt szó, mint amit a HaHa szervezői közül sokan a saját ügyüknek éreztek (lehetetlen volt már "csak a felsőoktatásról" beszélni), egyetlen tiltakozó megmozdulást sem kezdeményeztek, majd - jelentős részben abbéli félelmük miatt, hogy a kormánypárt általánosabb kritikájával a HaHa elveszítheti "pártsemleges", "szakpolitikai" jellegét, és ezzel szimpatizánsai egy részét, kiszolgáltatja magát a jobboldali propagandának, és összemosódik az ellenzéki oldal többi szereplőjével - elszigetelődtek a tiltakozásoktól.

Miután az alaptörvény negyedik módosítása ellen szervezett tüntetéssorozat is elült, sem a HaHának, sem másnak nem sikerült újabb lendületet adnia a tömeges utcai tiltakozásoknak. Leszámítva például A Város Mindenkié csoport egy-egy megmozdulását, azóta - Erdős Virág szavaival - "borzalom és béke van". Most azonban, hogy nem szervezünk kétnaponta tüntetéseket, talán volna lehetőségünk újragondolni a "civil társadalom" és a "politika" mechanikus szembeállítását, megvitatni, hogy lehet-e ideológia nélkül, "politikamentesen" politikai mozgalmat építeni, és hogy az egymásért viselt felelősségünk nem teszi-e értelmetlenné azt az önsorsrontó elgondolást, hogy majd mindenki küzd a "saját ügyeiért". Ha az egyetemisták csak a felsőoktatást védik, a pedagógusok a közoktatást, a trafikosok a trafikjukat, és így tovább - akkor győzhet-e bárki is a kormánnyal szemben, lehetünk-e elegen, akik küzdünk az alkotmányos demokráciáért, és nem maradnak-e végképp magukra azok, akik egyedül védtelenek?

A szerző szociálpolitikus.

Neked ajánljuk

A gyöngy

  • Halasi Zoltán

A király elküldi fiát messze földre, hozza el a kígyótól a kincset. Mielőtt a fiú útnak indul, meg kell válnia ruhájától. Megérkezik, elvegyül az ottaniak között. Ételüktől azonban mintegy álomba merül, megfeledkezik királyfi voltáról, küldetéséről. Apja levele téríti magához. Megigézi a kígyót, megszerzi a kincset. Hazatér, megdicsőül.

Máshogy mutatja ki

  • SzSz

„Az utolsó túlélő halálával Auschwitzot beveszi a kirakatból a történelem. Lomtárba kerül, ott porosodik majd a sötétben a tatárjárás és a waterlooi csata közt” – nyilatkozta Röhrig Géza egy interjúban a Saul fia diadalmenetének egyik állomásán –, a Born in Auschwitz egyszerre igazolja és cáfolja e kijelentést azzal, hogy bemutatja, hogyan hatja át a tragédia háromgenerációnyi család életét.

„A vérfürdő nem vonz”

A Star Trek-filmek Spockja jelenleg az AMC horrorsorozatában, a NOS4A2 második évadában adja a Charlie Manx nevezetű gonoszt, de élőben nincs benne semmi fenyegető. A Rhode Island-i forgatáson értük el.

„Gátlástalanul húzogatjuk ki egymás sorait”

  • Láng Dávid

Több mint ezer induló közül ők nyerték tavaly az Öröm a Zene tehetségkutató országos döntőjét, nem sokkal később pedig Lovasi András is kiválasztotta őket a raktárkoncertes gázsiját szétosztó pályázaton. A duóval arról beszélgettünk, mivel győzhették meg a zsűrit, milyen köztük a dalszerzői dinamika, és terveznek-e teljes zenekarrá bővülni.

Ülő ováció

  • Nagy István

Nyolcvanegy éves korában elhunyt minden idők egyik legnagyobb hatású zenei producere, akinek a jelentősége egyedül talán George Martinéhoz fogható; mindketten a modern zenerögzítési technika úttörőinek, lényegében megteremtőinek számítanak.

A földön kívüli selyemszörny

  • Vida Virág

Amióta online térbe kényszerült a színház, új, alkalmazott műfaj jelent meg a művészetek palettáján, amelyet leginkább „előadás-közvetítésnek” lehetne nevezni, és abban különbözik a korábbi színházi közvetítésektől, hogy eddig soha nem látott nyomatékot kap benne az operatőri munka.

Megtalálva

  • Dékei Kriszta

A művészet történetében komoly hagyománya van a nagy elődök másolásának, a témák és a stílusok újradolgozásának.

Eladó, kiadó

Hérodotosz óta sokat változott a közmeg­egyezés azzal kapcsolatban, mik is lehetnek a történetírás elfogadott témái és alkalmatos forrásai.