Már a kicsi fideszesek is menekülnek

  • narancs.hu
  • 2017. szeptember 22.

Belpol

Talán nem akarják, hogy olyan kínos jelenetek szülessenek, mint tavasszal.

Ma kezdte meg választmányi ülését a fideszeseket képző ifjúsági szervezet, a Fidelitas, és bár a saját honlapjukon is elérhető volt, hogy a győri Széchenyi István Egyetemen üléseznek, a Hír TV megjelent a helyszínen, de hiába keresték a képviselőket, azok nem voltak ott. Telefonon is hívták őket, de csak a szervezet sajtósa válaszolt, aki annyit mondott, az egyetemen vannak, de azt nem mondja meg, pontosan hol, mert az esemény nem sajtónyilvános.

Emlékezetes, hogy a Fidelitas Nógrád megyei képviselői idén májusban mindenkinek felejthetetlen pillanatokat okoztak, amikor egyetlen értelmes magyar mondatot nem tudtak elmondani a kamerák előtt.

Leadkép: YouTube/N1 TV

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)