Már meg is van az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet új főigazgatója

  • narancs.hu
  • 2020. április 13.

Belpol

Az EMMI azt írja, a biztonságos ellátásra való megfelelő mértékű felkészüléshez komoly erőfeszítésekre van még szükség a Rehabilitációs Intézetben.

Kovács Gábor, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet főigazgatója vezeti mától megbízott főigazgatóként az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetet (OORI) – jelentette be hétfőn az Emmi.

Mint közleményükben írják, „a két intézménynek kiemelt szerepe lesz, amikor a koronavírus-járvány tömegessé válik Magyarországon. A Korányiban már most is nagy számban kezelnek súlyos koronavírus-fertőzött betegeket. Az OORI új épületének infrastruktúrája is teljes körűen alkalmas arra, hogy súlyos, invazív gépi lélegeztetést igénylő koronavírusos betegeket ellásson több mint 200 ágyon. További lélegeztetési egységek biztosíthatók még az intézet régebbi épületében is kis átalakítással.”

Ahogy azt korábban megírtuk, Cserháti Pétert vasárnap menesztette Kásler Miklós, emberi erőforrásokért felelős miniszter. A hivatalos közlemény szerint a menesztés oka, hogy a főigazgató nem szervezte át időben a járványhoz igazodva az intézményt.

Az EMMI most azt írja:  „a biztonságos ellátásra való megfelelő mértékű felkészüléshez komoly erőfeszítésekre van még szükség a Rehabilitációs Intézetben. Részben a járványelleni védekezésben való magas szintű részvétel, részben pedig a rehabilitációra szoruló betegek ellátásában. Megkezdődtek az intézeten belüli kapacitás átcsoportosítások és az előkészületek a fertőzött betegek fogadására, megtörtént az ellátó személyzet beosztása, átcsoportosítása. A Rehabilitációs Intézetben az átállás alatt is folyamatosan és zökkenőmentesen zajlik a 146 rehabilitáció alatt álló beteg ellátása. A rehabilitációs programokért felelős orvosok véleményezték, hogy az Intézetben jelenleg rehabilitáció alatt álló betegek közül kik bocsáthatók haza.”

Közös énekléssel tüntettek a leváltott főigazgatójuk mellett az OORI dolgozói

A munkatársak megrendülésüket fejezték ki, amiért Kásler felmondott Cserháti Péternek. „Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) munkatársai teljes mértékben támogatják az igazgatójukat, a demonstráció a búcsúztatásáról szól" - mondta a Narancs.hu-nak az egyik szervező. Kérdésünkre elmondta, a tüntetést a dolgozók vetették fel, és néhány óra alatt sikerült elérni, hogy az intézet munkatársainak nagyjából a fele, nagyjából 200 fő megjelenjen.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.