Március 1-ig meghosszabbítja a kormány a járványügyi korlátozásokat

  • narancs.hu
  • 2021. január 28.

Belpol

Február második felében vizsgálják majd felül, hogy lehet-e enyhíteni a szabályokon.

Március 1-ig még biztosan fenntartja a járványügyi védelmi intézkedéseket a kormány – jelentette be Gulyás Gergely Miniszerelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón. A miniszter elmondása szerint a kormány szerdai ülésén újból meghallgatta az Operatív Törzset, mely szerint bár úgy tűnik, sikerül kordában tartani vírus terjedését, 

bármilyen enyhítés az oltás hiányában újbóli esetszám-növekedéshez vezetne, és emiatt később újabb akár még szigorúbb intézkedéseket kellene életbe léptetni.

Ezért nem javasolták a korlátozások enyhítését, a kabinet szerint a jelenlegi korlátozások fenntartása indokolt. A november óta hatályban lévő korlátozásokat így március 1-ig, újabb egy hónapig fenntartják.

Gulyás azt részletezte, hogy míg Nyugat-Európában vagy a szomszédos országokban már a koronavírus-járvány harmadik hulláma ellen küzdenek, addig Magyarország ezt szeretné elkerülni. "Tudjuk, hogy nehézségekkel jár a szabályok betartása, de köszönettel tartozunk azért, hogy a magyar állampolgárok nagy többsége betartotta a szabályokat" - fogalmazott.

Elmondása szerint

kérni fogják az Országgyűlést, hogy a parlament 90 napra hosszabbítsa meg a járványügyi veszélyhelyzetet, így a rendkívüli jogrendet. 

De mivel ezt 15 napra megteheti a kormány saját hatáskörben, mint mondta Gulyás Gergely, ezt meg is teszik addig.

A védelmi intézkedések fenntartását február második felében vizsgálják felül. Két esetben lehet szó majd enyhítésről: ha jelentősen csökken a fertőzöttek száma, illetve, ha kellő számban áll majd rendelkezésre elég vakcina. 

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.