Az ellenzéki előválasztás nyitott kérdései

Útkeresők

Belpol

Mikor, hol és pontosan milyen típusú előválasztást rendeznek az ellenzéki pártok? E kérdésekre még nincsenek végső válaszok. Megnéztük, milyen szempontokat mérlegelhetnek a tárgyalások során.

Magasabb fokozatba kapcsolt 2021 elején a választási felkészülés az ellenzékben. Jakab Péter, a Jobbik elnöke bejelentkezett a miniszterelnök-jelöltségre, a Momentum pedig elkezdte megnevezni, kiket indít az ellenzéki előválasztásokon. Lapzártánkig hat budai és két pesti választókerületben, Szegeden, Orosházán és Kecskeméten mutatta be jelöltjeit a párt. Idáig ez volt a leglátványosabb a hasonló akciók közül, de azért a többi pártból is szállingóznak a nevek; már tavaly kiderült, hogy az LMP Csárdi Antalt indítja a budapesti Belvárosban, Keresztes László Lórántot Pécsen, Ungár Pétert Szombathelyen, az MSZP pedig Orosházán támogat egy független jelöltet. A DK hivatalos bejelentést nem tett a jelöltekről, de novemberben választókerületekhez rendelten kezdett kampányolni 38 politikusa mellett.

A jelöltek bejelentését késleltetheti, hogy a hat együttműködő ellenzéki párt – DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd – vezetői egyelőre csak abban állapodtak meg, hogy közös miniszterelnök-jelöltjüket előválasztáson választják ki, illetve, hogy a 106 (szintén közös) egyéni képviselőjelölt megnevezésekor a tárgyalásos út mellett az előválasztást is legitim eszköznek tekintik. Tehát nem lefutott meccs, hogy a 106 választókerületből hányban, illetve pontosan melyekben lesz egyáltalán előválasztás. A végső döntést erről és más részletkérdésekről is a pártvezetők hozzák meg konszenzussal, az ő munkájuk segítésére létrejött egy kifejezetten az előválasztás keretfeltételeiről tárgyaló, egy szinttel alacsonyabb pozíciójú pártdelegáltakból álló bizottság. Az előválasztás lebonyolításának előkészítésén dolgozik továbbá az aHang nevű civil szervezet, és a Magyar György ügyvéd vezette Civil Választási Bizottság (CVB) is megfogalmazta már javaslatait. A következő hetek (rosszabb esetben hónapok) feladata lesz, hogy a helyenként széttartó pártérdekeket egyeztessék az összellenzéki érdekkel, a civil aktivisták és a választók elvárásaival.

Az év politikai menetrendjét alapvetően meghatározza, hogy mikor bonyolítják le az előválasztásokat, azonban konkrét döntés még erről sincs – az ellenzéki pártok annyi biztosat közöltek, hogy október 23-ig előállnak a közös miniszterelnök-jelölttel és az egyéni jelöltekkel. Két idősáv látszik lehetségesnek: május–június vagy szeptember–október, illetve van egy olyan elképzelés is, amelyben az egyéni választókerületi előválasztásokat tavasszal, a miniszterelnök-jelöltit ősszel tartanák, erről beszélt például Gyurcsány Ferenc DK-elnök a Telexnek adott decemberi interjújában.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!