Máris itt egy hivatalos jó hír a magyar egészségügy felvidítási kampányából

  • narancs.hu
  • 2018. február 4.

Belpol

Nagy bejelentést tett Varga Mihály.

A nemzetgazdasági miniszter ma reggel a Kossuth rádióban közölte: az egészségügy szakdolgozói november helyett már a januári fizetéssel megkapják a szakszervezetekkel korábban kialkudott béremelést. Az MTI tudósítása szerint a szaktárca vezetője azt mondta, ez az intézkedés mintegy 80 ezer embert érint, az előre hozás mellett pedig azért döntöttek,

mert a szakszervezetek ezt kérték.

Varga a pénz forrásáról is említést tett. Mint mondta, 2017-ben, amikor a parlament elfogadta a 2018-as évre szóló költségvetést, akkor jelentős, 200 milliárd forint feletti tartalékot határozott meg.

false

 

Fotó: MTI – Máthé Zoltán

„Ez elegendő arra, hogy az év közben felmerülő rendkívüli, előre nem látott kiadásokat finanszírozni tudja a kormány. És lehetőséget teremtett arra is, hogy már januártól életbe léphetett az egészségügyi béremelés” – közölte a nemzetgazdasági miniszter.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.