"A családom biztonsága az első" - visszalép a közös ellenzéki jelölt

  • narancs.hu
  • 2019. március 27.

Belpol

Mégsem indul a volt KDNP-s.

Szalma Botond újpesti polgármester-jelöltként való indulását a teljes ellenzék támogatta, Szalma azonban visszalépett. Az Indexnek családi okokra hivatkozva magyarázta, hogy miért nem indul mégsem a posztért.

Az okokat nem részletezte, de kiemelte, hogy példásnak tartja az ellenzék együttműködését, „teljes mellszélességgel” támogatja is azt a Fidesz leváltása érdekében, de részt venni nem tud benne.

Az ellenzéki pártok közös közleményben kérték a választókat, hogy fogadják el Szalma döntését, aki a közleményben azt írta: “Mint mindenki más számára, nekem is a családom és a családom biztonsága az első”.

Az ellenzéki pártok azt kérték, hogy a választók támogassák továbbra is az ellenzéki pártok együttműködését, ugyanis továbbra is céljuk egy közös jelölt indítása: „a továbbiakban is egységesen, egy polgármesterjelölttel, közös listával és minden önkormányzati körzetben egy képviselőjelölttel kívánnak indulni a fideszes rezsim jelöltjével szemben."

Szalma Botonddal készült interjúnkat lapunkban olvashatja:

Kizárt KDNP-s: Csicskái voltunk a Fidesznek

A múlt héten derült ki, hogy Újpesten a teljes ellenzék támogatja az egykori kereszténydemokrata politikus indulását. Magyar Narancs: Ön az újpesti KDNP alapítója, később a KDNP budapesti elnöke volt. Hogyan találták meg a zömmel baloldali ellenzéki pártok?

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.