Márki-Zay azzal büszkélkedik, hogy már jóval Orbán előtt keresztény volt

  • narancs.hu
  • 2022. január 2.

Belpol

Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjéről a The Guardian ír egy hosszabb cikkben.

Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelöltről ír egy vasárnapi portrécikkben a The Guardian. A cikk annak felidézésével indul, hogy amikor a hódmezővásárhelyi polgármester tavaly Brüsszelben járt, meglátogatta azt az utcát is, ahol a Szájer József miatt híressé vált ereszcsatorna található, ahol a fideszes alaptörvényt megalkotó Szájer a kijárási korlátozások ellenére megrendezett melegorgiáról az ereszen át menekülve, hátizsákjában kábítószerrel bukott le. Márki-Zay mindezzel a Fidesz képmutatására akarta felhívni a figyelmet, miközben ő maga egy olyan konzervatív, aki kiáll a melegjogok mellett – hangsúlyozzák az Observer által készített cikkben.

A cikk röviden felidézi, hogyan alakult Magyarország története 2010 óta, kitérnek arra is, hogy az egységes ellenzék fellépése az eddigi legnagyobb kihívást jelentheti Orbán Viktor és a Fidesz számára.

A cikkben megszólal, László Róbert, a Political Capital elemzője, aki azt mondta, korábban nem számított rá, hogy az ellenzék élére éppen jobbról érkező szereplő kerülhet. Szerinte Márki-Zay „szuperereje” az lehet, hogy őt nem lehet a baloldali pártokhoz sorolni, és Gyurcsány Ferenc bábjaként sem ábrázolható. (Mint ismert, a kormányközeli média ettől függetlenül gyakorta támadja ezzel Márki-Zay Pétert, és a Fidesz propaganda is Karácsonyt lecserélve Márki Zay-t tette plakátjaira.)

László Róbert emellett azt is megemlíti, hogy Márki-Zay jelöltsége komoly zavart okozhatott a Fidesz propagandagépezetében, hiszen ő nem egy liberális értelmiségi, inkább tűnik Fidesz-tagnak. A cikk azonban rámutat arra, hogy Márki-Zay Péter sosem volt a Fidesz tagja, habár  saját elmondása szerint 2010-ig rájuk szavazott. Ennek megváltozásáról Márki-Zay azt mondta a lapnak, felháborította, hogy a Fidesz milyen korrupttá vált, hogy elérte a nyugati értékeket. „Orbán változott meg, nem én” – mondta.

A lap kiemeli, hogy Márki-Zay mindig igyekszik elkülöníteni a saját hitét Orbánétól, amikor az újságírókkal beszél,

mert ő – mint mondta –, már jóval a kormányfő előtt keresztény volt. „Orbán még javában KISZ-tag volt, amikor már vasárnaponként templomba jártam” – mondta Márki-Zay Péter.

A cikkben szóba kerül még a hódmezővásárhelyi polgármester kanadai és amerikai munkatapasztalata, és az is, hogy a magyar politikai életben azután vált ismertté, hogy győzni tudott a Fidesz egyik bástyavárosának tekintett, Hódmezővásárhelyen.

A lapnak nyilatkozott a German Marshall Fund elemzője, Hegedűs Dániel, aki szerint szoros választásra van kilátás, nehezíti az ellenzék helyzetét, hogy a Fidesz úgy alakította át a választási körzeteket, hogy eleve előnyből indulnak. Emiatt az egységes ellenzéknek legalább 3-5 százalékkal több szavazatra lesz szüksége ahhoz, hogy valóban többségbe kerülhessenek a parlamentben is. Ez jelentős különbség, és Hegedűs elmondása szerint ezt a különbséget egyelőre nem látni a közvélemény-kutatásokból.

Vagyis a politikai verseny nem egy egyenlő pályán fog zajlani, még jobban Orbánnak kedveznek a feltételek, mondta el a lapnak az elemző, aki szerint a választás integritása várhatóan még annál is rosszabb lesz, mint amilyen 2014-ben vagy 2018-ban volt. Ezért szerinte szabad, de nem tisztességes választás vár az országra.

A cikk azzal zárul, hogy mindeközben Márki-Zaynak egy vékony vonalon kell mozognia, mellyel egyszerre szólíthatja meg a kiábrándult Fidesz-szavazókat, de közben nem tántorítja el a városi liberális-baloldali tábort sem.

(The Guardian)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Címszereplők

  • Kiss Annamária

Az elmúlt évad során a Katona József Színházban is láthattuk Médeia drámáját (Bagossy Júlia rendezésében), de hogy ne menjünk messzire, a Jurányiban is futott a Czukor Balázs által színre vitt változat.

Feladatmegoldás

Az OSA Archívum nem először foglalkozik azzal, hogy a legnagyobb haláltábor hogyan él tovább a magyar történeti tudatban. (Auschwitzba 56 nap alatt 430 ezer vidéki magyar zsidót hurcoltak, és a tábor minden harmadik áldozata magyar volt.)

Ki a mi barátunk?

„Ha a határ kellő sűrűséggel átjárható, az megkönnyíti az emberek életét. Ha viszont nem, akkor ez természetesen nehézségeket okoz az ott élőknek, és elválasztja az embe­reket egymástól. Éppen ezért számunkra stratégiai kérdés az, hogy van-e elég határátkelési pont két ország között” – mondotta Szijjártó Péter, Magyarország külügyminisztere kedden, a Veľký Horeš (Nagygéres) és a magyarországi Nagyrozvány közti rövid összekötő út átadó ünnepségén.

Mindent jól csináltunk

„A négy és fél órán át tartó tárgyalás során a fenyegetőző férfi egyetlen alkalommal sem közölte, hogy robbantásra készül” – ezt Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója közölte azon a múlt heti sajtótájékoztatón, amelyen a szeptember 20-án történtekről számolt be.

Arcah végnapjai

Alighanem az örmény–azeri konfliktus utolsó felvonásához ­érkeztünk a múlt héten. Azerbajdzsán visszanyerte ellenőrzését Hegyi-Karabah, a területén lévő, örmény többségű, s az 1992–1994-es háború óta magát függetlennek tudó enklávé ­fölött. Lesz-e maradása az itt élő 120 ezer örménynek, hogyan tékozolta el utolsó szövetségesét a térségben Moszkva, és ­maradtak-e jó fiúk a történet végén?

Herszoni történet

A háború alatt Herszon lakosságának java része elmenekült, csak néhány tízezren maradtak és dacoltak a megszállókkal. Olena férje nem sokkal azután halt meg, hogy az orosz hadsereg elfoglalta a várost.

Nicsak, ki hallgat?

„Ma Magyarországon, ahol az állami beruházások még mindig jelentős mértékűek, ahol kormány által támogatott hitelkonstrukciók működnek, ahol az adórendszer kevéssé stabil, ahol állami cégek hiteleket vesznek fel üzleti bankoktól; nos, egy ilyen gazdaságban elég tág tere van annak, hogy alkuk köttessenek a kormány és a bankok között.”

"Amióta az eszemet tudom, Orbán a miniszterelnök"

  • Dusza Erika

A TASZ a napokban osztotta ki az idei SZABAD-díjakat, a fiatalok kategóriában a jelöltek között volt az ADOM Diákmozgalom is. A szervezet 16 esztendős kommunikációs vezetőjével és borsodi koordinátorával, Merucza Tibor Alexszel a fiatalok közéleti aktivizmusáról, személyes indíttatásról, jövőképről beszélgettünk.

Új szelek

Érezhetően megélénkült a kádermozgás Dunakeszi és Göd térségében, miután nyáron igazságügyi miniszterré nevezték ki Tuzson Bence országgyűlési képviselőt. Dunakeszin bizonytalanná vált a kormánypárti polgármester újraindítása, a város fideszesei pedig közben Gödöt is „felügyelik”.

„Uram, nem csak fólia lesz itt”

Dolgozni jöhet, de munka után menjen vissza a szállására. Vásárolhat a boltban, de eszébe ne jusson körülnézni a falunapon! Akiknek van rá hatalmuk, úgy ­próbálják szabályozni a vendégmunkások életét, hogy ittlétük minél kevesebb ellenérzést váltson ki a ­helyiekből. Mégis akadnak letelepedők.