Márki-Zay csapatába távozik az ATV-től Simon András műsorvezető

  • narancs.hu
  • 2021. december 3.

Belpol

De a Márki-Zay melletti szerepvállalásról egyelőre nem árult el részleteket.

Távozik az ATV-től Simon András, a Csatt és A nap híre című műsorok vezetője, utóbbi műsorban ma, pénteken szerepel utoljára. A Telex értesülései szerint Simon Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt mellett fog dolgozni; Márki-Zay hívta a stábjába, amire az ATV műsorvezetője igent mondott.

A lapnak Simon meg is erősítette, hogy távozik az ATV-től, de a Márki-Zay melletti szerepvállalásról egyelőre nem kívánt részleteket elárulni. Ahogy a lap megjegyzi: legutóbb éppen ő vezette az ATV-n az ellenzéki miniszterelnök-jelölti vitát, amelyen többek között azt a Márki-Zay Pétert is kérdezte, akinek a kampányát most segíteni fogja.

Simon András kilenc éve, 2013 óta dolgozik az ATV-nél, hosszabb kihagyás után került vissza a képernyőre.

Időközben az ATV is kiadott egy közleményt, amelyben úgy fogalmaznak, hogy "Simon András olyan szakmai felkérést készül elfogadni, ami mellett nem tud eleget tenni televíziós kötelezettségének, ezért távozik az ATV-től".

Simon a közleményben azt írja:

Egy olyan szakértői, tanácsadói feladatot készülök elvállalni, ami összeegyeztethetetlen a hírműsorok kritikus kérdezői szerepével.

"Az ATV-be érkezésem előtt is szervezeti kommunikációt irányítottam, ez most is így lesz. Jó időszaktól viszont nem jó elbúcsúzni. Hálás vagyok az ATV vezetésének és remek közösségének az együtt töltött csaknem kilenc év feladataiért, a televízió nézőinek pedig a megtapasztalt szeretetért és a megtisztelő figyelemért" – tette hozzá Simon András.

A csatorna vezérigazgatója, Németh S. Szilárd azt írja: 

"Köszönettel tartozunk Simon András kiváló munkájáért és sokszor bizonyított kollegiális hozzáállásáért! Mindig számíthattunk rá, profin és elegánsan kezelte a nehéz pillanatokat is. Az intézmény nevében sok sikert kívánunk további munkájához".

Majd megjegyzik, a Csatt című műsort hétfőtől Rónai Egon vezeti. A Nap Híre műsorvezetője Krug Emília mellett Lampé Ágnes lesz.

(Címlapképünkön: Budapest, 2015. május 20. Fodor Gábor és Simon András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egykori szóvivője, az ATV szerkesztő-műsorvezetője egy konferencián. Fotó: MTI, Marjai János)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.