Márki-Zay Péter mozgalma nem támogatja a DK jelöltjeit az időközi választásokon

  • narancs.hu
  • 2022. július 31.

Belpol

A DK pedig csak Hódmezővásárhely ügyeiről hajlandó beszélni a hódmezővásárhelyi polgármesterrel.

A következő időközi választásokon a DK jelöltjeit nem fogjuk támogatni – jelentette be Márki-Zay Péter a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségének döntését vasárnapi szentgotthárdi sajtótájékoztatóján a Magyar Hang szerint.

A lap azt írja, Márki-Zay szerint ennek az az oka, hogy a DK többször ráindult ellenzéki jelöltekre, a megállapodás ellenére. Az ellenzéki szavazatok megoszlása a Fidesz leváltásának akadálya lehet, ettől függetlenül az összefogásból adódó kötelezettségeket teljesíteni fogják.

Erre válaszul a DK rövid közleményt adott ki, amelyben azt írják, Hódmezővásárhely polgármesterével szívesen beszélgetnek Hódmezővásárhely ügyeiről, de csak arról, ugyanis szerintük korábbi országos politikai szerepvállalása és megszólalásai minden idők legnagyobb fideszes kétharmadához vezettek.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.