Tatán ma népszavaznak az Öreg-tó partjára tervezett ötcsillagos szállodáról

Belpol

A Hell Energy érdekeltségébe tartozó Avalon-csoport 2020 májusában jelentette be, hogy 120 szobás szállodát építene 15 milliárd forintból.

Három kérdésben rendeznek helyi népszavazást Tatának:

  • azt szeretnék elérni, hogy az önkormányzat ne köthessen településfejlesztési szerződést a tatai Öreg-tó természetvédelmi területén létesülő beruházáshoz kapcsolódóan, megőrizve ezzel a terület természeti és épített értékeit;
  • megtiltanák, hogy a szomszédos telekre út épüljön, illetve a meglévőt kiszélesítsék;
  • emellett azt szeretnék elérni, hogy az istállóra és a lovas pályára vonatkozó településképi rendelet és helyi építési szabályzat a 2020. február 28-án hatályos állapotában maradjon.

A Hell Energy érdekeltségébe tartozó Avalon-csoport 2020 májusában jelentette be, hogy 120 szobás, ötcsillagos szállodát építene 15 milliárd forintból a saját tulajdonában lévő telken, az Öreg-tó partján.

A beruházók szerint a városnak 100 millió forintos adóbevételt hozhat a létesítmény, emellett 80-100 fő alkalmazására nyújt lehetőséget. A tervek ellen nagyszabású lakossági tiltakozás bontakozott ki, a beruházás megakadályozása érdekében Stop Avalon Tata néven alakult civil mozgalom, amely több tüntetést szervezett, majd közel 7000 aláírást gyűjtött össze a népszavazás kiírásáért.

A népszavazás akkor lesz érvényes, ha azon a választópolgárok több mint fele - mintegy tízezer ember - voksol. Egy-egy kérdésben a szavazás eredményességéhez az érvényes szavazatok több mint felének azonossága szükséges. Eredményes népszavazás esetén a képviselő-testület egy évig nem hozhat a szavazással ellentétes döntést.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.