Más pályára irányítanák az alkalmatlan tanárjelölteket

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. április 15.

Belpol

Nem az egyetem előtt, hanem közben lehetne a pályaalkalmassági.

Jelenlegi formájában nem tölti be valódi szerepét a pedagógusok pályaalkalmassági vizsgálata, amely jórészt csak a motivációk felmérését teszi lehetővé, ezért a szakma szeretné, hogy a képzés későbbi szakaszába építsenek be még egy szűrőt - írta a Magyar Nemzet hétfői számában.

Hat év alatt mindössze 83 főt, vagyis a pedagógusnak jelentkezők kevesebb mint egy százalékát szűrte ki a pályaalkalmassági vizsgálat, ezért hatékonyabbá kell tenni - figyelmeztet a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK).

A hiányosságokat a tanárképző központok vezetői is tapasztalják, ezért kezdeményezték a szaktárcánál a felülvizsgálatot. Antalné Szabó Ágnes, az ELTE Tanárképző Központ főigazgatója a lapnak elmondta: olyan eljárásrendekre van szükség, amelyek az intézményi javaslat alapján az alkalmatlannak minősülő hallgatók független szakértői vizsgálatát támogatják, és lehetővé teszik a más pályára való átirányításukat, a már elvégzett tanulmányok további hasznosítását.

A Szegedi Tudományegyetem Tanárképző Központjának főigazgatója, Forgács Tamás kiemelte, hogy nagyon nehéz megállapítani egy felvételi előtt álló 18 éves fiatalról, igazán elhivatott pedagógus lesz-e belőle. Amikor már valamennyi elméleti képzettsége és gyakorlati tapasztalata is van a hallgatónak, dolgozott már gyerekekkel is, jobban el lehet dönteni, tényleg a pályára való-e, ezért javasolják, hogy a képzés egy későbbi szakaszába épüljön be még egy szűrő  - tette hozzá.
A főigazgató úgy látja, a minisztérium tisztában van a problémákkal, foglalkozik a javaslatokkal, és az ígéretek szerint várható változás a jövőben - írta a lap.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.