Masszív veszteséget termel a vadászkiállítást szervező cég

  • narancs.hu
  • 2024. július 1.

Belpol

De az adózók idén is kisegítik majd.

Működik, bár masszívan veszteséges a 2021-es vadászati kiállítást szervező állami cég, az Egy a Természettel Nonprofit Kft. – tudta meg az rtl.hu. A cég a tavalyi évet mínusz 749,4 millió forintos adózott eredménnyel zárta, bár már nem nagyon csinálnak semmit, még mindig 17 főt foglalkoztatott, személyi jellegű kifizetésekre 355 millió forint ment el.Megjelentettek két könyvet, őrzik a kiállításra készült eszközök (preparátumok, képzőművészeti alkotások) állagát, mivel a piacon ezek nem kelendők. A cég újabb támogatást fog kérni 2024-ben, takarékoskodni pedig nem fognak. Már februárban aláírtak egy nettó 250 millió forintos keretszerződést a NER kedvenc kommunikátora, Balásy Gyula cégeivel, a New Land Media Kft.-vel és a Lounge Design Kft.-vel gyártási és rendezvényszervezési feladatok elvégzésére.

A három évvel ezelőtti vadászati kiállítás szervezése alatt milliárdok kerültek kormányközeli cégekhez, az esemény több tízmilliárd forint közpénzből jött össze. Csak a reklámra kétmilliárd forint fölött költöttek, a Szőke Gábor Miklós által készített, tíz tonna szarvasagancsból készült kapu 240 millió forintot tett ki.

A kiállítás évét még „nyereséggel” zárta – amennyiben van értelme nyereségről beszélni egy olyan cég esetében, amely masszív állami támogatásokat kapott –, akkor 510 millió forint lett az adózás utáni eredménye.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.