MDF, Parlament Café - Uramisten, sikerült!

  • Borotay Lajos
  • 2006. április 13.

Belpol

Bár politikusai váltig hangoztatták, számukra nem kérdéses a bejutás, a helyszínválasztás nem arra utalt, hogy az MDF fergeteges ünnepléssel számolt volna.

A Kossuth téri Parlament Café jelképnek persze megtette: a magát az európai parlamentarizmus elkötelezett jobbközép híveként pozicionáló párt az Országház közelében jelölte ki a választásnapi főhadiszállását. Amely egység amúgy kellemes hely, csak éppen ilyesfajta rendezvényre teljességgel alkalmatlan: miután a tévéstábok becuccoltak, jóformán nem maradt tér, a levegőtlenség újra és újra az utcára kergette az embert.

A helyszínválasztás, dacára az optimista nyilatkozatoknak, meglehetős önbizalomhiányról tanúskodott; talán arra gondolhattak a szervezők, hogy az újságírók, ha nagyon igyekeznek, végül is beférnek, amúgy meg jó lesz minél gyorsabban túlesni az egészen, közel a metró is, legalább gyorsan hazavitorlázhat mindenki. Holott az érdeklődés nagy: riporter riporter hátán, ami nem véletlen, hiszen sanszos volt, hogy az ország egyik legnépszerűbb politikusa aznap este befejezheti a pályafutását. Meglepetéssel - a párt parlamentbe kerülésével - kívülálló nemigen számolt ott; a hangulat is ennek megfelelően alakult. Azért persze politikust is lehetett látni, a magára nyugodtságot erőltető, mindenkivel barátságos Herényi frakcióvezetőt; az elmúlt évtized során el-, át-, majd visszaigazolt Pusztai Erzsébetet, aki szűnni nem akaró lelkesedésével a minden gimnáziumi osztályban fellelhető nyüzsgöncöt idézte; a Pusztaihoz hasonló utat bejárt Zsigmond Attilát; még Kónya Imrébe is belebotlottunk a televíziós kábeleket kerülgetve - mi tagadás, az objektum szemrevételezése fölért egy időutazással.

Az első adatok - az MDF-et valamivel 4 százalék fölött mutatták - mérsékelt érzelmeket váltottak ki; a Fidesz ekkor még 8 százalékos előnyét ellenben nagy örömmel fogadta egy kétfős társaság, amelyet, mint utóbb kiderült, munkájukat végző tudósítók alkottak. Négy és fél százalék táján kezdett feszülni a figyelem, ráadásul az MDF a szabaddemokraták előtt volt ekkor: ez az eredmény a magabiztossághoz még kevés, de a bizakodáshoz már elegendő. Ettől fogva a képernyőké a főszerep, a nevesebb személyiségek - a hol itt, hol ott felbukkanó Pusztai Erzsébet kivételével - lassan eltünedeztek. Az SZDSZ ekkortájt előzött be, és nagyságrendekkel gyorsabb ütemben közelítette és érte el az 5 százalékot, mint ahogyan az MDF araszolt előre tized-, majd századszázalékonként. Tíz óra tájban aztán a kávéház különböző pontjairól diadalüvöltéseket hallani; ennek ellenére határozottan az volt a benyomásom, hogy az örömkitörés intenzitása meg sem közelítette a 2004. nyáriét, amikor az európai parlamenti választások estéjén lépték át az ötszázalékos küszöböt. Talán mert oly' nagyon akarták, és annyi minden szólt ellenük, nem merték egy hosszú percig elhinni, hogy sikerült - de ez már pszichológia, oda inkább nem kontárkodnék. Ámbár valami mégiscsak lehet, mert Dávid Ibolya az istennek sem akar előkerülni - mint hallani lehetett, a száz-egynéhány méterrel odébb lévő parlamenti irodájából követte az eseményeket -, hiszen az 5 százalék vagy az 5,01 százalék semmire sem garancia akkor, ha a még feldolgozandó szavazókörökben kevesebben voksoltak az MDF-re. A tendencia azonban nem változik, a párt végül 2429 szavazattal fejeli meg az 5 százalékos bejutási határt. Nem sokkal éjfél előtt Dávid Ibolya is lejön az övéi közé, röpke sajtótájékoztatót tart, és abszolvál seregnyi miniinterjút. Határozott benyomásunk, hogy a boldogságtól alig bír megszólalni. "Köszönöm, köszönöm, köszönöm" - hajtogatta, és őszinte felszabadultsága, belülről jövő hálálkodása meghatotta a szemlélőt. Éppenséggel nem akarnánk érdemén felül kezelni, de ez az asszony a jobboldalon az egyetlen vezető politikus, aki évek óta következetesen nemet mondott Orbán Viktor és Kövér László valamennyi lázálmára; amiért őt magát meg a mellette kiállókat a legváltozatosabb módon próbálták elnémítani, lejáratni, megalázni a "természetes szövetségeseik" meg a sajtótermékeik.

Ha mondjuk az MDF 4,9 százalékot ért volna el, már vasárnap este ünnepelhettek volna azok, akik Orbán Viktor miniszterelnökségénél rosszabbat elképzelni sem bírnak - az MDF bejutásával viszont minden továbbra is nyitott, semmi sem dőlt még el. De talán még ők sem gondolják azt, hogy itt nem történt valamiféle igazságosztás. Még akkor is, ha szerintünk az MDF mint párt távolról sem az, aminek a vezetői hinni szeretnék. Mégis, az a néhány ember, aki minden esély ellenében nekivágott annak, hogy - mint Dávid Ibolya vasárnap éjjel fogalmazott - átmenjen a betonfalon, konok kitartásáért megérdemelte a sors vasárnapi ajándékát.

Figyelmébe ajánljuk

Fülsiketítő hallgatás

„Csalódott volt, amikor a parlamentben a képviselők szó nélkül mentek el ön mellett?” – kérdezte az RTL riportere múlt heti interjújában Karsai Dánieltől. A gyógyíthatatlan ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász azokban a napokban tért haza a kórházból, ahová tüdőgyulladással szállították, épp a születésnapján.

A szabadságharc ára

Semmi meglepő nincs abban, hogy az első háromhavi hiánnyal lényegében megvan az egész éves terv – a központi költségvetés éves hiánycéljának 86,6 százaléka, a teljes alrendszer 92,3 százaléka teljesült márciusban.

Puskák és virágok

Egyetlen nap elég volt ahhoz, hogy a fegyveres erők lázadása és a népi elégedetlenség elsöpörje Portugáliában az évtizedek óta fennálló jobboldali diktatúrát. Azért a demokráciába való átmenet sem volt könnyű.

New York árnyai

Közelednek az önkormányzati választások, és ismét egyre többet hallunk nagyszabású városfejlesztési tervekről. Bődületes deficit ide vagy oda, választási kampányban ez a nóta járja. A jelenlegi főpolgármester első számú kihívója már be is jelentette, mi mindent készül építeni nekünk Budapesten, és országszerte is egyre több szemkápráztató javaslat hangzik el.

Egymás között

Ahogyan a Lázár János szívéhez közel álló geszti Tisza-kastély felújításának határideje csúszik, úgy nőnek a költségek. A már 11 milliárd forintos összegnél járó projekt új, meghívásos közbeszerzései kér­dések sorát vetik fel.

Mit csinál a jobb kéz

Több tízmillió forintot utalt át Ambrózfalva önkormányzatától Csanádalbertire a két falu közös pénzügyese, ám az összeg eltűnt. A hiány a két falu mellett másik kettőt is nehéz helyzetbe hoz, mert közös hivatalt tartanak fönn. A bajban megszólalt a helyi lap is.

Árad a Tisza

Két hónapja lépett elő, mára felforgatta a politikai színteret. Bár sokan vádolják azzal, hogy nincs világos programja, több mindenben markánsan mást állít, mint az ellenzék. Ami biztos: Magyar Péter bennszülöttnek számít abban a kommunikációs térben, amelyben Orbán Viktor is csak jövevény.

„Ez az életem”

A kétszeres Oscar-díjas filmest az újabb művei mellett az olyan korábbi sikereiről is kérdeztük, mint a Veszedelmes viszonyok. Hogyan csapott össze Miloš Formannal, s miért nem lett Alan Rickmanből Valmont? Beszélgettünk Florian Zellerről és arról is, hogy melyik magyar regényből írt volna szívesen forgatókönyvet.

„Könnyű reakciósnak lenni”

  • Harci Andor

Új lemezzel jelentkezik a magyar elektronikus zene egyik legjelentősebb zászlóvivője, az Anima Sound Sys­tem. Az alapító-frontember-mindenessel beszélgettünk.