A sürgősségi osztályokról az elmúlt hónapokban jószerivel csak azt lehet hallani, hogy rengeteg a beteg, sokat kell várniuk, néha addig, amíg a kórház folyosóján össze nem esnek – a múlt év végén a Honvédkórházban egy ehhez köthető haláleset is történt.
Komplex probléma
A kormány kijelentette, hogy a sürgősségi osztályokra kiemelt figyelmet fordítanak, és több tízmilliárdot költenek a korszerűsítésre, eszközbeszerzésre a 2020-ig tartó uniós ciklus fejlesztési pénzeiből. Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke a sürgősségin történt közelmúltbeli haláleseteket úgy kommentálta, hogy van egy „velünk született probléma”: szeretünk mindennel egyből orvoshoz szaladni. Ez még a sürgősségi betegellátó osztályokon (SBO-kon) dolgozók tapasztalatai ismeretében is durva leegyszerűsítés. „Amikor néhány éve megnyitott a sürgősségi osztály, a napi átlagos beteglétszám 10–15 volt. Ma ez 80–90, extrém esetben, például egy-egy fesztivál idején 100 feletti. Ezek közül a páciensek közül 40 százalék szorul valóban sürgősségi ellátásra. Sokan azért jönnek hozzánk, mert estig dolgoznak és a munkaidejük után már nem tudnak elmenni a háziorvoshoz, vagy hónapokat kellene várniuk egy hasi ultrahangra, ezért inkább választják a sürgősségit, ahol csak néhány óra a várakozás. Nagy gond, hogy a háziorvosi ügyeleti ellátás nem működik, alig van orvos, onnan is a sürgősségire küldik a betegeket. Azt is, aki csak meg van fázva. Egy másik nagy csoport az egyedül élő időseké és a hajléktalanoké, akik szintén nem tudnak máshová fordulni, csak az SBO-khoz” – meséli egy fővárosi sürgősségin dolgozó ápoló, aki szerint a betegek várakozási ideje hirtelen megugrik, ha érkezik egy valóban sürgős eset, vagy ha várni kell a vizsgálatokra, az orvosi konzíliumokra. Vesekővel akár hat órát is ücsörögni kell a betegnek, mire bejut a vizsgálatra és zárójelentést kap a kezébe. A legtöbb intézményben senkit nem lehet elengedni vizsgálat nélkül – kivéve az olyan eseteket, amikor például lábköröm-beszakadással, esetleg 3–4 hete tartó váll- vagy térdfájással jelentkezik valaki.
„Sokan érkeznek úgy, hogy én csak egy infúziót szeretnék, a múltkor is jobban lettem tőle, hogy hasi ultrahangra vagy CT-re lenne szükségem. Én is tudom, mennyit kell várni az ilyen vizsgálatokra, de az sem megoldás, hogy az összes ilyen beteg az SBO-n köt ki. Mindenki türelmetlen, minden ajtónyitáskor azt kérdezik, meddig kell még várni, miért nem történik semmi. Pedig egy vérvétel vagy egy röntgen eredménye nem két perc. Vagy egyszerűen csak történik egy közúti baleset, érkezik egy beteg szívinfarktussal vagy stroke-kal. Ezért nálunk is csökken a türelem és az empátia a műszak végére, ilyenkor nehéz a legjobbat kihozni magunkból” – ezt már egy vidéki kórház SBO-ján dolgozó ápoló meséli. Fővárosi kollégája hozzáteszi, ebben a helyzetben mindenkinek igaza van: a várakozó betegeknek és a fáradt orvosoknak, ápolóknak is. „Maximálisan le vagyunk terhelve, órákig nem jutunk el a mosdóba, van, hogy csak egyszer tudunk enni, délután négykor, a pult mellett állva. Én fiatal vagyok, könnyen veszem az akadályt, de sok kollégám csak rutinból csinálja, mint egy gép. Ennek ellenére a szakszerű ellátásra mindenki odafigyel. Pedig van, hogy havi 390 órát húzunk le, nem 12, hanem 24 órás műszakokban.”
A sürgősségin alapvetően 12 órás műszakok vannak, de ma már törvényi lehetőség van 24 órásakat vállalni. Egy budapesti SBO munkatársa elmondta, gyakran dolgozik egész napokat, átlagosan 150–200 a teljes betegforgalom, amiből ő 20–60 beteget lát el egy műszak alatt. „Gondoljunk bele, hogyha 12 óra alatt 60 betegem van, akkor csupán átlagosan 12 perc jut egy beteg ellátására. Hogy mire elég az? Szinte semmire, egy egyszerű gipsz felhelyezése legalább negyed óra. Ha sebet kell varrni vagy röntgent, egyéb vizsgálatokat kell kérni, majd vissza kell hívnom a pácienst, az ellátás ideje még inkább megnő. Arról nem is beszélve, hogy sokszor reggel 8-tól délután fél 4-ig egyáltalán nincs megállás, holott törvényi előírás a 20 perces ebédidő.” Azt mondja, ilyenkor mérlegelni kell és dönteni, megfelelő ellátást nyújt-e, ám akkor megvárakoztat másokat. „Nem hagyhatom abba a sebvarrást, mert vár rám a következő páciens.” Egy nyugat-magyarországi kórház SBO-ján dolgozó rezidens tapasztalatai is hasonlók: 24 óra alatt legalább 100 beteg fordul meg náluk, de előfordult ennek a duplája is. A rezidensek azonban 12 óra alatt csak nagyjából 15 beteget vizsgálnak meg, nekik akár 15–20 percük is van minderre. „Szerencsések vagyunk, nálunk mindig van szakorvos, nem engedhetünk el úgy beteget, hogy nem beszéltük meg az esetet a szakorvossal, ők is ragaszkodnak ehhez. Nem vagyunk magunkra hagyva.”
Nem egységes
Az SBO-kon dolgozó beszélgetőpartnereink mindegyike kiemelte azt a négy alapvető problémát, amelyek a sürgősségi osztályok leterheltségét okozhatják: a háziorvosi, az ügyeleti, a szakorvosi rendszer hiányosságai és hibái, illetve a betegek megfelelő edukációjának hiánya. Kunetz Zsombor oxiológus szakorvos és egészségügyi szakértő szerint az egyik legnagyobb probléma az, hogy a háziorvosok jogkörét jelentősen megnyirbálták, ezért a betegutak bonyolódnak: a háziorvostól el kell jutni a szakorvoshoz, aki majd elküldi a pácienst a megfelelő vizsgálatra, miközben hónapok telnek el. A sürgősségin viszont akár 8 óra alatt megvan a diagnózis. „A háziorvos például nem módosíthatja felfelé egy cukorbeteg inzulinját, csak egy belgyógyász. Ha valaki belgyógyászként háziorvos, akkor sem. Akkor teheti ezt meg, ha szerződést köt a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel (NEAK, az OEP utódja – F. Zs.), és a rendelési ideje bizonyos százalékában belgyógyászként rendel. Ekkor viszont megváltozik a rendelő minimumfeltétel-rendszere, amit nem fizetnek meg” – mondja Kunetz Zsombor. Szerinte a háziorvosi ügyelet nem látja el a feladatát, ha súlyos az eset, mentőt kell hívni, ha kevésbé, akkor a beteg bemehet a sürgősségire. „Az más kérdés, hogy jelen helyzetében az Országos Mentőszolgálat és az SBO-k sincsenek felkészülve erre, ezért mindkét rendszert meg kellene erősíteni. Emellett ügyeletre nincs szükség, két rendszert párhuzamosan képtelen fenntartani az ország. És felesleges is.”
„A háziorvosi ügyelet egy régi világból itt ragadt rendszer, ami nem az alapellátás feladataihoz tartozik, sokkal inkább a sürgősséghez, ami jelen formájában viszont nem tudja felvállalni azt. Át kellene gondolni, hogyan lehetne racionálisan működtetni” – véli Berényi Tamás sürgősségi orvos, egészségügyi menedzser, aki látott már jó példát is. Régen a Szent Imre Kórházban az alapellátási ügyelet és a sürgősségi egymás mellett működött, a betegek egy kapun, az ún. triázs rendszeren keresztül érkeztek az intézménybe. Ott eldöntötték, kinek az állapota indokolja az alacsonyabb szintű „ügyeleti”, kinek a széles körű diagnosztikával felvértezett kórházi sürgősségi ellátást (a triázs ápolók végzik az SBO-n a betegek osztályozását a súlyosság és a sürgősség szempontjából, ők azok, akikkel a beteg először találkozik – F. Zs.). Berényi szerint ez egy jó megoldás volt, és az ma is egyértelmű, hogy az alapellátás nem bírja diagnosztikával a páciensek ellátását. Ezért törvényszerű, hogy a betegek az SBO-n kötnek ki. „Ez a világon mindenütt így van – mondja –, nálunk azonban az a legnagyobb baj, hogy nincs egy egységesen elfogadott triázsrendszer. Van rá ugyan ajánlás a szakmai kollégiumoktól, oktatjuk is, de így sem működik egységesen, minden intézmény maga dönti el, milyen rendszer szerint osztályozza a beérkező betegeket. Ez azért is hiba, mert az adatokat sem vezetjük egységes rendszerben. Azt tudjuk, melyik intézményben hány beteg fordul meg egy nap”, de nincs egy központi adatbázis. A triázsrendszer pedig fontos, hiszen ez kíséri végig a beteget az ellátásba való belépéstől a kilépésig, ez határozza meg a betegutat, ezért ha nem egységes a szisztéma, nem lehet ellátóhelyeket összehasonlítani és következtetéseket levonni.
„Két irányt tudok elképzelni a fejlődés, az SBO-k jobbá tételének szempontjából. Az egyik a sürgősségi osztályok kibővítése, az amerikai és angolszász rendszerekhez hasonló óriási centrumok létesítése, nagy mennyiségű szakember alkalmazása és megfizetése, amivel az alapellátás hiányosságait ki lehet küszöbölni. A másik az SBO-k beszűkítése és az alapellátás, illetve a mentőszolgálat megerősítése. Mindkettő járható út, viszont úgy látom, az egészségügyi politika ma Magyarországon leginkább az alapellátás elsorvasztására törekszik, miközben a sürgősségik fejlesztése intenzíven folyik. Csakhogy a magyar ember még mindig nagyban támaszkodik a háziorvosi rendszerre, ezért egy ilyen irányú fejlesztés nagyobb lakossági edukációs kampányt kívánna” – vázolja a fővárosi sürgősségin dolgozó forrásunk. Berényi Tamás szerint a problémát a maga komplexitásában kell nézni: a két iránynak egyszerre kell megvalósulnia, megspékelve azzal a strukturális átalakítással, ami a szakma-betegség specifikus izolált rendszerből való átmenet a betegcentrikus ellátás felé. „Ehhez egy paradigmaváltásra van szükség, amikor nagy centrumokban gondolkozunk, és amikor a beteghez és igényeihez igazítjuk az ellátást. El tudjuk azt képzelni például, hogy egy onkológiai kezelésre szoruló páciens azt mondja az orvosának, hogy csak pénteken délután ér rá felvenni a kezelést? Dehogyis. Holott egy másik szemléletben és rendszerben való mozgás ezt megengedné, és még hatékonyabb és olcsóbb is lenne, ráadásul kevesebb humánerőforrással is meg lehetne oldani. Mert ez utóbbi szintén állandó probléma, a sürgősségi osztályokon is.”
A Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság február közepén jelentette be, hogy az idén társadalmi szemléletváltási kampányt kívánnak indítani „elsősorban azért, hogy a páciensek elvárásait a valós lehetőségekhez igazítsák a sürgősségi ellátással kapcsolatban”. Emellett többen úgy vélik, a betegeket nem szabad elküldeni, nem az ő hibájuk, ha az egészségügy útvesztőjében elvesznek. „Lehetne kampányokat indítani, hogy a lakosság tudja például, hogy stroke esetén kihez lehet fordulni. Ez jelentős mértékben csökkentené a halálozási mutatókat. Viszont sokszor még nekünk is kihívás eldönteni, hogy egy SBO-ra érkező beteg valóban beteg-e, és ha igen, mennyire sürgős az esete – mondja Berényi Tamás. – Ezért inkább arra biztatnék mindenkit: menjen el a sürgősségire, várjon türelmesen, ha úgy érzi, hogy baja van. Jusson el a vizsgálatra, még ha az csak egy beszélgetés is az orvossal. Akkor viszont ne menjen, ha egy szolgáltatás kiírt időpontját szeretné lerövidíteni, vagy ha éjszaka eszébe jut, hogy receptet kell íratnia. De ha baj van, akkor foglalkoznunk kell vele. Ehhez nem a betegszámnak kell csökkennie, hanem a rendszernek kell képessé válni arra, hogy fogadja őket.”
